Ismerős a múltból

38 0 0
                                    

Az éjszaka közepén jött egy levél. Caramel utolsó intézkedései közé tartozott a Draco által felajánlott pénz elutasítása. A fiú nem áll rokoni kapcsolatban velem, így az említett összeg nem jogosan kerülne hozzám. Csodás! El ne felejtsek majd köszönő levelet írni a volt miniszterünknek, amiért ilyen kedves döntést hozott.

-Ígérem, hogy keresni foglak! Szeretlek Lucy! - így búcsúzott el tőlem Draco összetörten. Szemei kerülték a tekintetemet, ajkai feltűnően remegtek és szipogott miután elfordultam tőle.

-Szeretlek! - mondtam neki szomorúan, majd könnyeimmel küszködve léptem ki a nagyvilágba, mellettem pedig egy két barátom állt.

-Nem lesz semmi baj kölyök. Tudom, hogy rossz otthagyni őket, de mi vigyázunk rád. - mondta Theo, és átkarolt. Az aurorok képzője hosszasan nyúlt az ég felé, színes üvegablakai pedig bevilágítottak minden folyosót. Nem volt úgy elvarázsolva mint a Roxfort és nem is volt annyira barátságos. De ez nem is arról szólt hanem inkább az elitségről. Ez az épület tiszteletet sugároz.

A képző kifinomult, letisztult falain élesen csillant meg a közeledő nyár fénye, és az udvaron edző emberek kiáltásai betöltötték a környéket. Az akadémia edző része pont olyan volt mint régen. Egyszerű.

-Üdv itthon kölyök! - bicegett felém Alastor Mordon professzor. Arcán a szokásos cinikus mosoly ült.

-Jó napot Mordon professzor! - mosolyogtam rá szerényen.

Odafordult a mellettem álló évfolyamtársamhoz.
-Lupin, vidd fel a csomagjait a 144-es szobába, én pedig letisztázom vele a napirendet. - adta ki a parancsot neki a férfi, majd átkarolta a vállamat és az udvar felé sétáltunk.

-Szépen dolgoztál a Potter fiúval. - mondta egy pillanatnyi némaság után, büszkén kihúzva magát. Tudtam, hogy meg kell vele beszélnem a feladatot és mások is kérdezgetni fognak de egyszerűen nem volt hozzá lelki erőm. Fájt visszagondolni arra, hogy mit tettem velük és hogy ott kellett hagynom őket ezek után is. Ha már ezt kellett csinálnom legalább engedték volna, hogy rendbe hozzam a kapcsolataimat.

-Ne hazudjon. - engedtem le a karját a vállamról. - Segítséget kellett hívnom! Sirius meghalt. És majdnem Harry is! És Harry... -

-Haragszik rád.. - fejezte be helyettem a mondatot. Alastor eszén sosem lehetett túljárni. - Látszik, hogy megvisel. De egy auror nem engedheti, hogy az érzelmei befolyásolják! - oktatott ki.

-Tudom. - sütöttem le a szemem. - Igyekezni fogok! - mondtam bíztatóan, de ő se hitte el.

-Keménynek kell lenned. - szorított magához. Hiába a rémhírek, Alastor Mordon itt minden diáknak az apját helyettesítette. A bizalmasunk, példaképünk, barátunk volt. Ez az egész közösség egy család volt. Az aurorok között nem volt helye a veszekedésnek, ellenségeskedésnek, versengésnek. Itt mindenkinek egy emberként kellett viselkednie, gondolkodnia. Összetartás és bizalom kellett. Mert az esetleges támadások esetén tudni kell, hogy bízhatunk egymásban.

De nem gondoltam arra, hogy itt is olyan akadályokba ütközhetek mint a harag és a bizalmatlanság. Mégis ez megtörtént amikor kiértünk az udvarra.

-Érkezett hozzánk egy új tanuló is. - mosolyodott el a férfi.

-Ki? - kíváncsiskodtam és elkezdtem a szememmel keresgélni amikor meg akadt a tekintetem valakin. Azt hittem mentem összeesek.

-Reyes gyere ide! Bemutatom az új társad. - kiáltott Mordon.

-Társad?! - akadtam ki a kellettnél jobban. Te jó ég! Merlin szerelmére ez nem történhet meg! De mégis a fiú fekete haján fényesen csillogott a nap, zöld szemei szinte mosolyogtak ahogy észrevett. Fekete pulcsija szorosan simult a testéhez, telt ajkai óvatosan nyíltak szét.

-Szia Lucy. Ezer éve nem láttalak. - köszönt. Ő aki annyi álmatlan éjszakát okozott. Összetört.

-Louis Reyes. Micsoda meglepetés. - néztem rá gúnyosan.

-Mától ti ketten együtt fogtok edzeni. Elvárom a tisztességet és a türelmet köztetek. Lucy már sokkal előrébb tart mint te Louis. Az éves kihagyás ellenére is! - tájékoztatta a fiút.

-Mindig is ügyes lány volt. - mosolyodott el Louis nekem pedig felfordult a gyomrom. Ha most nem hányom el magam akkor soha. De nem lehetek rá ennyire kiakadva. Nem tudhat a képességemről. Hiába a bizalom az alapja mindennek..

-Aha, jó. - hagytam rá, majd Mordon felé fordultam.- Miért is van szükségem egy társra? - nem tudtam elfedni a neheztelést a hangomban és talán kissé gorombán szóltam vissza, mert az idős férfi elég furcsán nézett.

-Tovább kell fejlődnöd és ez már nem megy egyedül!- zárta le ennyivel majd otthagyott minket.

-Csodás. - mormogtam az orrom alatt, kerülve a fiú pillantásait.

-Tudod ha elolvastad volna bármelyik levelemet is akkor nem itt tartanánk. - lépett közelebb hozzám mosolyogva. Gyökér...

-Egy levelet küldtél és az én döntésem mit fogok elolvasni mit nem! - mondtam mérgesen, kimutatva az utálatom iránta. Egyszerűen rosszul voltam, hogy itt van. - Miért jöttél ide? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

-A tanulás nem nekem való. - vonta meg a vállát. - Auror akartam lenni születésem óta, tudod jól. - nézett rám bugyután mintha az én hibám lenne, hogy rákérdeztem.

-Azt tudom. Engem az érdekel miért vagy itt. - mutattam a földre. - Angliában.

-Az egész sulit bejárta a hír, hogy te vagy a legfiatalabb auror aki itt tanul. És igazán jól megy amit csinálsz. Mindenki büszke rád és hiányzol nekik... Gondoltam itt ismerlek téged és a közeledbe lehetek. - mondta én meg megráztam a fejem.

-Már meg ne haragudj de engem ott mindenki megalázott, ha jól rémlik pont miattad. És nekem nincs szükségem a te közelségedre. - csattantam fel idegesen.

-Lu, sajnálom hülye voltam. Tudom! - engedte le a vállait.

-Mondj újat te idióta! - fintorogtam mérgesen és otthagytam őt, hogy levelet írhassak Draconak. Még csak fél napja vagyok itt de már nem bírom!

Elvarázsolt szívWhere stories live. Discover now