Elvarázsolt szív

A titkos ajtó

-Lucy! - hallottam a nevem félálomban valahol a házból. - Ne! Nem akartam! - jött a félelmetes üvöltés, mire azonnal kipattantam az ágyból és kiszaladtam az ajtó elé. Kinéztem a folyosón levő nagy ablakon és nagyjából be tudtam lőni az időt miközben feszülten, gyorsan dobogó szívvel hallgatóztam a sötétben. Odakint még éppen olyan sötét volt mint amikor lefeküdtünk aludni, de azóta hatalmas hóvihar keletkezett ami nyomott hangulatot keltett az emberben.

-Mi a fasz.. - suttogtam magamnak zavartan. Nem hallottam semmit, ami arra utalhatott, hogy veszély van a házban, de mégis úgy döntöttem, hogy mozdulatlanul várok.

-Lucy sajnálom!! - jött az újabb kiáltás. Draco... Egyből kipattantam az ágyból és rohanni kezdtem felé. Hatalmas erővel rontottam be hozzá, Draconak rémálma volt. A szívem majd kiugrott a helyéről és a félelemtől elkezdett rázni a hideg.

A fiú szőke fürtjei az izzadt homlokába lógtak. A takarója gyűrötten volt ledobva az ágya mellé. Óvatosan mellé léptem és leültem hozzá.

-Draco.. - suttogtam neki nyugodtan. A fiú azonban továbbra is menthetetlen volt. - Draco édesem... - suttogtam és megsimítottam a vállát. - Nincs semmi baj. - simogattam tovább. Draco szeme egy pillanatra megrezdült, majd ijedten pattant ki az ágyból, mintha nem tudná ki vagyok.

-Lucy... - suttogta kimerülten

-Semmi gond csak rosszat álmodtál. - nyugtattam kedvesen és magamhoz húztam. Nem mondott semmit. A szíve gyorsan dobogott és szinte éreztem mennyire össze van zavarodva. Karjai 1 perc múlva körém fonódtak és úgy ölelt, mintha ez lenne az utolsó.

-Maradj itt velem. - kérlelte fáradtan. Hangjából megállapítottam a félelmet. Mélyen beszívtam a levegőt és éreztem az illatát. Azon agyaltam, hogy most mit kéne mondanom. Jó ötlet lenne itt maradni? Vele lenni? Itt tudnám most őt hagyni? - Kérlek... - suttogta a hosszú hallgatásom után.

-Itt maradok veled. - mondtam neki halvány mosollyal az arcomon. A fiú megkönnyebbülve dőlt vissza az ágyára, én pedig felvettem a takarót. Szorosan bemásztam mellé és magunkra terítettem. Draco karjai körém fonódtak és magához ölelt. Amint erős, izmos karjait megéreztem, elmúlt minden problémám. Ráhajtottam a fejemet a mellkasára és hallgattam a szívét. Behunytam a szemem miközben éreztem a szuszogását a bőrömön. Elkezdtem simogatni a fiú mellkasát, hátha segít neki mély álomba kerülni.

-Szerinted az embereknek jár második esély? - kérdezte halk, rekedt hangon. - Mindent meg lehet nekik bocsátani?

-Ez a kérdés engem is érdekel.. - sóhajtottam fel. A fejembe egyből visszajöttek az ittlétem óta elmondott hazugságok, átverések miközben Draco elkezdte simogatni a hátamat.

-És ha valaki őszintén megbánta a tetteit? Már másképp néz a helyzetre? - tette fel a kérdéseket és valamilyen okból szétáradt bennem a rossz előérzet.

-Azt hiszem annak jár második esély. - mondtam ki végül, arra gondolva, hogy én is szeretném ha mások adnának nekem egy új esélyt, ha majd kiderül az igazság.

—

Másnap reggel egyedül ébredtem fel az ágyban. Az éjjeliszekrényen volt egy cetli. "Nem sokára haza érünk. Reggeli a pulton van hercegnő" . A fiú kacifántos írását bárhol felismerném. Ahogy elolvastam hatalmas mosoly jött rám és a szívem hevesen kezdett verni. Hercegnő..

Kimásztam az ágyból és a villásreggeli után úgy döntöttem felfedezem a ház többi részét. Az itt töltött napok alatt már egész jól ismertem a folyosókat, de volt pár hely ahova nem néztem be. Végig húztam a kezem a mintás falon és megálltam egy ajtó előtt.

-Hát te mit rejtesz magadban? - álltam meg kíváncsian és elfordítottam az arany kilincset. Az ajtó egy halk nyikorgással kinyílt. A tágas szoba teli volt régi könyvekkel, festményekkel, újságokkal és még sorolhatnám. A régiségeken már hatalmas por állt és a bútorok fekete lepedővel voltak lefedve.

Végigmentem a többi szobán és elértem az utolsóhoz. Már a megszokott módon nyúltam a kilincs felé de nem nyílt ki. Be volt zárva. Megráztam a fejem mintha nem hittem volna a szememnek és újra megpróbáltam. Megint nem nyílt ki.

-Apám dolgozó szobája. - szólt meg mögöttem egy hang. Draco volt az kezében egy csokor fehér rózsával. - Mindig zárva van. Soha senki nem mehet be. - mondta és közelebb lépett hozzám majd felém nyújtotta a virágot.

-Köszönöm. - mondtam

-Én köszönöm, hogy tegnap velem voltál.. - sütötte le a szemét. Megöleltem. De egy gondolat mégsem hagyott nyugodni. Lucius Malfoy valamit rejteget abban a szobában és nekem muszáj meg tudnom. Muszáj!

Beleszagoltam a virágba és rámosolyogtam Dracora.

-Pont olyan csodálatos és különleges mint te . - suttogta halkan és lassú mozdulatokkal megfogta a kezemet. Éreztem, hogy elpirulok és szaporán vettem a levegőt.
Belenéztem a fiú tökéletes szemeibe és rá kellett jönnöm, hogy menthetetlenül beleszerettem.