Elvarázsolt szív

Rezzenéstelenül

Draco szemszöge:

-Megint elbuktál?- üvöltött a képembe mint egy őrölt. De az is volt..Az apám őrült és talán már akkor is az volt, amikor megszületett. És a tekintete...Tudom jól mit jelent ez a tekintet...Kiskorom óta látom, amikor feldühítem valamivel. És kiskorom óta élek a sebekkel és zúzódásokkal, amiket ő okozott nekem.

-Nem tudtam, hogy odaadja a Weasley ivadéknak! Én komolyan igyekszem! - üvöltöttem vissza torkom szakadtából. Mikor tanulsz már a dolgokból Draco? Pontosan tudod, hogy nem emelheted fel a hangodat, amikor vele beszélsz...

-Hogy képzeled, hogy így beszélsz velem? - szűkítette össze a szemeit, amikből sugárzott a gyűlölet. És felemelte a kezét.. A mai este első pofonja. - Te elkényeztetett kis taknyos. Tényleg azt hiszed elég amit te csinálsz? - fintorodott el és felemelte a lábát.

Apám keze hatalmas csattanással találta el az arcomat, kizökkentve az egyensúlyomból. Gyűrűje élesen vágta meg az arcomat, amiből gyorsan elkezdett folyni a vér. De összeszorítottam a fogaimat és felnéztem rá. Újra, ahogy mindig, most is meghunyászkodva... De ő belém rúgott. A görnyedt testembe újra belehasított a fájdalom, a tüdőmből pedig minden levegő eltűnt.

-Én próbálkozom. - mondtam a lehető legnyugodtabb hangon, miközben belül majd' felrobbantam.

-A Nagyúrnak ez nem elég! - üvöltött még mindig, teljesen kikelve magából. - Nekem sem elég! - újabb erős ütést éreztem az arcomon és ezúttal már meg kellett támaszkodnom az asztal sarkába. Draco! Szedd össze magad! Nem láthat kibornulni. Malfoy vagy!

-Mindent teljesíteni fogok, amit kér tőlem.. - suttogtam fintorogva. Szerettem volna elrohanni és beállni a meleg zuhany alá, de nem tehettem. Szerettem volna az égő, vérző arcomra szorítani a kezeimet, de nem tehettem. Szerettem volna elrohanni Lucy védelmező karjaiba és hagyni, hogy addig ringasson amíg el nem alszom, de nem tehettem! Ha egyszer elkezdi, nem áll meg.

-És a lány? - kérdezte felvont szemöldökkel és hátrébb lépett egy lépéssel. A lány...

-Mi van vele? - kérdeztem, pedig pontosan tudtam mire céloz. Pontosan tudtam mi lesz, ha Lucy nem akar halálfaló lenni, de nem fogom ezt tenni vele...

-Ne játszd a hülyét Draco! - kiáltott fel váratlanul és a sétapálcájával hatalmasat legyintett. Borzalmas, rettenetes fájdalom. Könyörgöm hagyd abba! Kérlek hagyd abba! Nem akarom, nem bírom!

Magamba kiáltoztam segítség után, az anyukám után. De amikor kinyitottam a könnyes szemeimet, még mindig segítség nélkül álltam a szobában, apámmal szemben aki vigyorogva nézte vérző kezemet. A sétapálcája éles vége késként hatolt bele a kezeimbe, lezsibbasztva egész karomat vele.

A fájdalom leírhatatlan volt... És én még csak meg sem rezzenhettem. Könyörgöm, húzd ki. Csak húzd ki és hagyj elmenni! Elég volt!

-Nem csókolgatnod kellene, hanem közénk állítani! - oktatott ki és rányomott a pálcájára. Hirtelen azt éreztem, hogy a világom elsötétül és a szemeim nem bírtak tovább nyitva maradni. Éles, fájdalmas sikoly hagyta el a számat és védekezően kaptam leszögezett kezemhez.

-Sajnálom! - kiáltottam. - Sajnálom! Kérlek, hagyd abba! - könyörögtem neki elfelejtve, hogy apám nem ismer kegyelmet. 

-Elbuktál a könyvvel, elbuktál az itallal...Elbuktál a lánnyal és a szekrénnyel is! Nem ilyennek neveltelek. - fintorgott és egy erős rántással felszabadította a kezemet, amiből megállíthatatlanul ömleni kezdett a vérem. Az egész testem remegett és émelyítő érzés kerített a hatalmába.

-Gyűlöllek... - köpködtem felé a szót, mire elröhögte magát.

-Nagyon is jól teszed. - mondta gúnyosan. - Ha még egyszer csalódást okozol, nem fogod ennyivel megúszni.. - súgta a fülembe elégedetten, majd kisétált a szobából. Látnom kell őt...Lucy...

Lucy szemszöge: 

-Draco! - kiáltottam fel rémülten, amikor a fiú a szobámba hopponált. Az arca ijesztően fehér volt, szemei pedig mintha nem találtak volna fókuszt a szobában. Láttam, hogy remeg és láttam valamit lecsöpögni az oldala mentén.. Összeráncoltam a szemöldököm és már nyitottam a számat, hogy megkérdezzem merre járt, de abba a pillanatban a fiú összeesett. - Draco, mi történt veled? - rohantam oda hozzá azonnal, és térdre rogytam. Édes Merlin, a keze!

-Sajnálom... - suttogta a fiú félig eszméletlenül. 

-Draco, semmi baj... - próbáltam csitítani, miközben rémültem körbenéztem mivel tudnám elállítani a vérzést. Mindenki lement vacsorázni..Ma van az utolsó napunk a szünet előtt és nincs itt senki, aki segítene. De valamit tennem kell! Túl sok a vér..Te jó ég, mennyi vér...

-Lucy... - súgta halkan, szemei meg-megrebbenve. 

-Nehogy lecsukd a szemed! - kiáltottam rá rémülten. Lucy, mély levegő! Nem olyan nagy seb. - Beviszlek a mosdóba. - tájékoztattam őt idegesen. Nem tudtam uralkodni a hangomon. Igen, azzal biztattam magam, hogy nem olyan nagy a baj, nem nagy a seb..De egy konkrét lyuk volt a kezén! A mosdó nem elég.

Hiába tiltott a hopponálás az iskolában...Hiába voltam még én is kezdő..Egyedül nem tudtam volna elvinni a gyengélkedőre. Így hát remegve értünk földet az egyre gyengébb fiúval. 

-Segítség! Madam Pomfrey! - kiáltoztam kétségbeesve. Az apró termetű nő épp a mai újságot olvasta, amit rémesen lassan tett le. Biztos azt hitte valami aprósággal érkeztünk. A nő lassan végigmért minket.

-Áhh, Mr. Malfoy, mi tö... - a szavai pedig azonnal elakadtak amikor meglátta a vért. - Az ágyra! Gyorsan! - kiáltotta

-Nem lesz semmi baj Draco! Itt vagyok! - ültettem le az ágyra lassan, szorosan fogva a derekát egészen addig, amíg Madam Pomfrey meg nem érkezett, rengeteg gyógyszerrel és egy tállal. 

-Tartsd erősen drágám. Ez nem lesz könnyű. - nézett rám szigorúan az asszony. És igaza volt. - Rendben Draco. Most megnézem a kezedet, jó? - nézett rá a nő, majd elhúzta Draco kezét és beleöntött valami zöld folyadékot. 

A fiú szívet szaggatóan üvöltött fel, majd egyből az ölébe rántotta a tálat, hogy kiadja az ebédet. Édesem, a szívem törik össze, hogy így kell látnom őt...

-Kérem... - remegett Draco, miközben Madam Pomfrey újra rácsöpögtetet valamit a kezére.

-Hagyja abba, fáj neki! - szóltam a fiú érdekében, szinte önkívületi állapotban.

-Mindjárt kész vagyunk Draco.. - mondta megnyugtatás képen a nő és sebesen elkezdte bekötözni a kezét. De a fiú ekkor elkezdte elveszíteni az eszméletét és lehunyt szemekkel nehezedett rám.

-Rendbe fog jönni? - fogtam a fiú kezét, miközben az asszony betakargatta. 

-Természetesen. De értesítenie kellene az igazgatót. Pontosan hogy történt ez az egész? - ráncolta össze a szemöldökét a nő. 

-Arra én is kíváncsi lennék.. - ráztam meg a fejem kimerülten.