Elvarázsolt szív

Válaszok a papíron

Már október vége felé jártunk és mindenki készülődött a mai Halloweeni ünnepségre, amit a mi házunk szokás szerint egy óriási bulival készül megünnepelni. De én a vacsora előtt pár órával még mindig a könyvtárban ültem, ahogy már hosszú hetek óta mindennap. 

-Hol a kedves barátod, drágám? - mosolygott rám a könyvtáros néni a pult mögül.

-Nem sokára itt lesz. - feleltem kimerülten és hálásan megköszöntem, hogy még nincsen elege belőlem. Naponta több órát töltünk itt Dracoval kettesben és minden egyes nap csak olvasunk. Jó néha beszélgetünk is, meg nevetünk..esetleg másokat piszkálunk, majd előadjuk a komolyan tanuló diákokat.

De a kutatásban nem jártunk túl nagy sikerrel. Persze rengetek érdekes információt megtudtunk a családról. Szinte hihetetlen a család élete. 

Az eddigi tudomásunk szerint, a rablás időpontjában az Olaszországi birtokukon tartózkodtak, ahonnan egyébként az apuka és a jelenlegi királynő is származik. A házaspár több mint húsz éve van együtt. A két lányuk között csupán pedig csak három hónap eltérés van. A lányok eredeti neve Lucy és Flora, de a család minden tagja kap egy második nevet a negyedik születésnapjára. Innentől kezdve pedig a hivatalos megszólítás a másodjára kapott név lesz. 

-Bocsi, hogy késtem. - huppant le mellém Draco lihegve, kócos hajjal. 

-Semmi baj. Merre jártál? - kérdeztem kedvesen miközben az orra elé toltam egy kupac könyvet. 

-Volt egy kis dolgom. - vonta meg a vállát és utána megigazította a haját. - Találtál valamit? - terelte el a témát. 

-Csak a szokásos. Trónörökösök, elrabolt hercegnő és a többi.. - biggyesztettem le az ajkam. Draco óvatosan a kezemre helyezte a kezét és biztatóan megszorította kezem. 

-Rá fogunk jönni Lucy... - mondta én pedig akaratom nélkül a kezére kulcsoltam a kezem. Észre se vettem amit csináltam. De aztán felnéztem Dracora aki a kezünket nézte. 

-Bocsánat... - húztam el gyorsan a kezemet mire Draco utána nyúlt és szorosan összekulcsolta újra. 

-Emiatt sose kérj bocsánatot.. - suttogta, elmélyedve a szemeimben. Éreztem, hogy az arcomat elönti a pír és a szívem hevesebben kezd dobogni, miközben egyszerre lapozgattuk a könyveket. 

-Lucy... - szólalt meg Draco nagyjából húsz perc múlva és felém tolta az újságot. - Találtam valamit. Ebben benne van a család nyilatkozata.. - mutatta a képet és a szöveget is. 

-Jézusom szegények... - néztem végig a képen ahogy az édesapja szemét törölgetve öleli összetört feleségét és kislányát, Emmát (Flora). De aztán olvasni kezdtem hangosan. - A jelenlegi nyomozások szerint, egy zöld szemű lányt, világosbarna hajjal és van egy sebhely a nyakán. A család azt mondta, hogy egy olyan pigmentfolt vagy seb van rajta ami az elemet ábrázolja amivel születtek. Minek után az erő az elrablása idején még nem látszódott túlzottan így nem tudhatjuk mivel rendelkezik. - olvastam fel hangosan a cikket, majd Draco az orrom elé nyomott egy újabb, talán két éves cikket. 

-Ezt is olvasd el. - mondta halkan, hangjában nyugtalansággal.  főcím elolvasása után úgy éreztem gyomron rúgtak. "Mi történt a királyi családdal?"

-Miután a fiatalabb lányuk Ada keresésére indult, a királynő belebetegedett lányai elvesztésébe. Emma évek után se ment haza, a szülők pedig hosszú hónapok óta nem mentek nyilvánosság elé. - olvastam fel remegő hangon. 

-Lucy mi van ha már nem is élnek? Ez a legutolsó. - mutatott a kezemben tartott papírra. Némán néztem magam elé. Valaki tönkretett egy egész családot és még csak azt sem tudják ki volt az. És...ha Emma évek óta keresi a testvérét, biztos nem én vagyok az! És minek után Amerikából származom nem látom értelmét, hogy hogyan kerülhettem volna Olaszországba. De ha mégis én vagyok az? 

-Gyere velem. - fogtam meg Draco kezét és rángatni kezdtem őt magam után. A kérdéseimre egy valami adhat választ. 

-Hova megyünk? - kérdezte értetlenül, igyekezve felvenni velem a tempót. Szó nélkül húztam magammal az egyetlen helyre ahol biztonságban érzem magam. A prefektusi mosdó. 

-Ide jöttünk. - mondtam a gondolataimba mélyedve, és ledobtam magamról a felsőmet majd felnéztem a fiúra. Draco tágra nyílt szemekkel bámult rám, miközben meg sem mert mozdulni.

-Nézd meg a nyakam. - mondtam halkan. 

-Mi? - döbbent le a fiú. Érezte ahogy elvörösödök, de most nem ezért jöttünk ide. 

-A nyakam, Draco! - szóltam rá mérgesen és megfordultam. De az érzéseim hirtelen elkezdtek megváltozni. Éreztem ahogy Draco teste egyre közelebb húzódik hozzám. Ujjaival finoman elhúzta a hajamat. Lélegzete heves volt és a gangja mélyen duruzsolt a fülembe.

-Úgy látszik nem véletlenül hívlak hercegnőnek.. - suttogta, a szívem pedig kihagyott egy ütemet, de nem mertem megmozdulni. Nem akartam...

-Én vagyok az? - suttogtam. 

-Te vagy az.. Lucy Ada Dabney, az elemek hercegnője... -suttogta a fülembe, de ő sem mozdult meg.

Ebben a pillanatban nem is bírtam felfogni. Csak Draco egyre hevesebb légzésére tudtam figyelni. Lassan, őrjítően lassan végighúzta az ujjai a vállamon. Elmélyedve, csendesen. Ujjai alig érintették a bőrömet ami a legizgatóbb volt az egészben. 

És ekkor kezei a derekamra tapadtak. Végighúzta kezeit az oldalamon, hasamon és lassan maga felé fordított. A mellkasom hevesen emelkedett és süllyedt. Elvesztem a fiú szemeiben. A csodálatos, szürkéskék szemeiben, amik ámulattal néztek vissza rám.

-Lucy, csodálatos vagy. A legszebb akit valaha láttam. A legokosabb és a legbátrabb..Tökéletes vagy..Egyszerűen tökéletes. - suttogta mély hangon. Éreztem, hogy nem tudok tovább parancsolni az érzéseimnek és a szemeim lángra robbantak. Egyszerre rázott a hideg és öntött el a meleg, ahogy ajkaink lassan közeledtek egymáshoz.

-Hiányzol. - leheltem a szájába a rövid, de annál jelentősebb szót. Draco kezei utat találtak a hajamba. Lassan pislogtam, szinte úgy mintha nem akarnám elhinni ezt a pillanatot.

-Szeretlek. - mondta a fiú, én pedig lehunytam a szemeimet.