Elvarázsolt szív

Összeomlott halálfaló

Szorosan a falhoz simulva lépkedtem a fiú után lábujjhegyen. A kezemet a számra tapasztottam, hogy elnyomjam a lélegzetem hangját és a lehető leghalkabb legyek. Draco pedig sietősen ment tovább, folyamatosan hátra nézve, hogy követi e őt valaki.

Nem vett észre.

-Hova mész Malfoy? - suttogtam magamnak a sötétben, igyekezve nem szem elől téveszteni a feketébe öltözött fiút. A folyosók egyre ismerősebbek lettek, Draco egyszer csak megállt egy hatalmas, üres fal előtt. A Szükség szobájába megy!

Nekem pedig még az előtt be kellett jutnom, hogy az ajtó bezáródna. A fiú mégegyszer körbe nézett a folyosón, majd belépett a hatalmas ajtón. Én pedig utána indultam.

A szoba tele volt kacatokkal. Eldobált könyvekkel, ékszerekkel és használatlan bútorokkal. Tele olyan dolgokkal amire már az iskolának nem volt szüksége, de mégsem dobta ki. Elveszve vizsgáltam a tárgyakat, miközben a szemeimmel folyamatosan őt kerestem.

Draco megállt egy régi, poros szekrény előtt. A hatalmas, sötétbarna bútor gondosan volt elkészítve, minden darabja részletesen kidolgozva. De mégis miért kell neki ez a szekrény? Hiszen ezek csak tárolásra jók. Mi van ha ez egy volt-nincs szekrény?

Remegő lábakkal térdeltem le az egyik hatalmas asztalt mögé és onnan figyeltem a fiú minden egyes mozdulatát. Odakint éppen elkezdett esni az év első hava, a szél pedig hevesen fújta a birtokon lévő kopasz fák ágait.

Draco lassan lépkedett egy kis kalitka felé és kivett belőle egy sárga kismadarat.

-Sajnálom. - suttogta a madárnak és behelyezte őt a kitárt szekrény aljára. A madár kicsiket ugrált, nem értette mi történik. A fiú pedig rácsukta a szekrényt és lehunyta a szemeit. A gyomrom hirtelen görcsbe rándult és kicsit előrébb hajoltam, hogy lássam mi történik. Ha a szekrény nem működik rendesen...

A madár már nem fütyörészett. Ahogy kinyitotta a szekrényt, a madár apró teste élettelenül nézett vissza rá. Szegény, ártatlan pára életét vesztette ezért a dologért, amiért Draco dolgozik. Ekkor pedig meghallottam a fiú remegő hangját.

-Sajnálom! Sajnálom, sajnálom.. - zokogta, majd a térdeire rogyott, úgy tartva a madár testét a kezében. Könnyei rápotyogtak a madár fénytelen tollaira, de már semmi nem segített rajta.

-Draco... - szólítottam meg a fiút. De ő nem ijedt meg. Lassan lehelyezte a madarat a földre és felállt.

-Mondtam, hogy ne gyere utánam. - mondta meggyötört hangon, a fal felé fordulva.

-Mi ez az egész? - kérdeztem. - Elég a hazudozásból Draco! Hallani akarom a teljes igazságot! - emeltem meg kicsit a hangom és összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Nem válaszolt. Csupán lassan megfordult és belenézett a szemembe.

A szemei vörösek voltak a sírástól, ajkai remegtek ahogy megpróbált beszélni. De egy szó sem jött ki a száján. Így hát lehunyta a szemeit, amikből még egy utolsó könnycsepp kicsordult és felhúzta az ingének az ujját.

És ott volt a sötét jegy. Az ajkaim pedig remegve nyíltak szét, szemeimet elárasztották a könnyek. Draco az ellenség közé állt. Nem tudtam mit mondjak. Nem tudtam megszólalni, nem tudtam levegőt venni.

-Mondj valamit... - kérlelt a fiú, egész testében remegve. És én nagyon szerettem volna megszólalni, de nem tudtam mit mondjak. Azt sem tudtam mit érzek...

-Szóval nincs több titok? - kérdeztem. - Nincs több hazugság? Csak bizalom igaz? - a szívem egy pillanatra szilánkokra tört. De hiába voltam mérges...az zavart a legjobban, hogy ilyen állapotban látom.

-Lucy sajnálom! - fakadt ki hirtelen. - El akartam mondani esküszöm! Többször is el akartam mondani de... - elakadtak a szavai.

-De mi?! - kérdeztem ingerülten, nem tudtam fékezni az érzelmeim. Mégis miért hazudott nekem ennyi időn keresztül? Egyáltalán mennyi időn keresztül?

-Féltem, hogy elhagysz! - kiáltotta majd megállíthatatlanul kitörtek belőle a könnyek. Draco lerogyott a földre és a tenyerébe fogta az arcát. - Én nem ezt akartam Lucy! Nem akartam ilyen lenni! De ha nem teszem meg... Megöltek volna a családommal együtt... - zokogta alig hallhatóan. Letérdeltem mellé és letöröltem a saját könnyeimet.
-Aztán pedig feladatokat adott..És ha nem teszem meg vége mindennek! Azt mondták téged is megkínoznak! Vagy halálfaló leszel vagy halott. Ha elbukom akkor miattam kerülsz veszélybe. - Draco szipogva beszélt, hangja rekedten és érdesen szólt hozzám.

-Mit kell tenned? - hallottam a saját hangomat és rettegni kezdtem a választól. Draco pedig lassan felnézett rám. Könnyel áztatott arca fehéren világított a sötétben.

-Meg kell ölnöm Dumbledoret. - néma csend követte a kijelentést. Csak Draco sírása hallatszott.

-Szeretlek. - csúsztam közelebb a fiúhoz és a karjaim közé vontam őt.

-Mi? - kérdezett vissza döbbenten.

-Szeretlek..Nem azért haragudtam mert halálfaló vagy. Hanem mert hazudtál Draco. Ennyi. De ez megbocsátható. - mosolyogtam halványan. - Nem foglak elhagyni. Soha semmiért nem tenném meg!- súgtam a fülébe, a fiú pedig újra zokogni kezdett.

-Sajnálom. - ismételgette, miközben a karjaim között ringattam őt. - Sajnálom Lucy. Nem akartalak kitenni ennek. - könnyei áztatták a pulcsimat, kezei pedig remegve kapaszkodtak belém.

-Melletted leszek. Együtt végig csináljuk Draco. - súgtam a fülébe.

-Komolyan mondod? - kérdezte hatalmasra nyílt szemekkel.

-Komolyan mondom. - feleltem egy halvány mosollyal.

Az este többi részében pedig egymást ölelve ültünk a földön, átbeszélve az elmúlt hónapok gyötrelmeit. A fiú szépen lassan megnyugodott és elaludt az ölemben. És miközben kimerülten szuszogott én néztem a gondterhelt arcát. Talán még sosem voltunk ennyire közel egymáshoz és ebben a pillanatban tényleg azt éreztem hogy mi ketten mindent legyőzünk.

Így nyomott el engem is az álom, nem tudva róla, hogy valaki minden egyes lépésünket figyeli és szemei ebben a percben is villogtak ránk a sötétben..