𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×1. ➳

A nevem Faith Tomlinson, és ez az én történetem.

Tizennégy évesen az embernek nem kellene, hogy ennyi gondja legyen, mint nekem. Londonban élek a szüleimmel és van egy bátyám Louis, aki egy évvel idősebb, mint én. Nem valami jó a kapcsolatunk, de egy dolog van, amiben egyetértünk; mindkettőnk retteg apától. Apáról nem tudunk sokat, anya sose mondta el hogy mivel foglalkozik. Azt viszont tudtuk, hogy valami a fejében nem működik jól. Miért? Nos, azért mert bármiért képes volt ütni. Egyszer végig kellett néznem, ahogy Louis-t megveri, mert bevitt neki vizet jég nélkül. Vagy engem, amikor megvoltam a leckével csak elfelejtettem, hogy egy feladatot kihagytam. Olyan pofonban részesültem, hogy még a vérem is kifolyt. Minden nap félek haza menni. Egy barátom sincs, mert nem tudok senkivel sem beszélni. Lefagyok, ha kell. Visszahúzódó és csöndes vagyok. Egyetlen dolog van, ami vonz, azok pedig a könyvek. Amikor olvasok, egy pillanatra elfelejtem, hogy mennyire borzalmas is az életem. Remegve nyitottam ki a lakás ajtaját, és megkönnyebbültem, hogy csak anya volt itthon.

- Faith, pakolj kicsim! Nagyon gyorsan! Bármikor hazajöhet! - parancsolt rám anya, először nem tudtam mit csináljak, de végül hallgattam rá.

Összepakoltam a táskámba minden olyan dolgot, ami fontos. Louis is hazaért.

- Louis gyere, menjünk! Neked már összepakoltam! Faith, kész vagy?

- Igen, de hová megyünk anya? - kérdeztem értetlenül.

- Bárhová, csak el innen! - vágta rá Louis és elindultunk.

A nagymamámhoz értünk, anya pedig nagyon ideges volt. Bezárt minket Louis-al az egyik szobába, amíg a mamával beszélt.

- Minden rendben lesz. - mondta s átölelt, hogy nyugtasson.

Életében először. Én csak bólintottam egyet. Anya viszont idegesen ránk rontott.

- El kell mennünk egy helyre. Nem fog nektek tetszeni, de nem tehetek mást. Nem élhetünk ebben a nyomorban! Így is sokáig hagytam! Itt meg nem maradhatunk, mert meg fog találni minket apátok! - zokogott anya.

- Hová? - kérdezte Louis, s közben a nagybácsikánk elvitt minket kocsival.

- Ez. Ez egy anyaotthon. Ide az olyan emberek menekülnek, mint mi.

- És lesz külön szobám ugye? - kérdezte Louis.

- Kicsim, ez az. Hogy nem. Egy szobába leszünk hárman, amíg ki nem találok valamit. Elmegyek majd dolgozni, és összegyűjtök annyi pénzt, hogy eltudjunk utazni olyan helyre ahol nem talál meg. Addig muszáj kibírnotok! - magyarázta anya, de nem bírtam felfogni épp ésszel, amit mondd. Hogy mi?

- Anya, inkább haza megyek. - mondta Louis.

- Nem, nem mehetsz. Össze kell tartanunk, hogy túléljük ezt az egészet!

- Rendben anya!

Én végül beleegyeztem és Louis-nak dőltem, míg végül ő is elfogadta a tényt. Megpróbáltunk aludni hátul, és reménykedni, hogy talán mégsem olyan borzalmas ez az anyaotthonnak nevezett akármi.

Nos, ez lenne az első rész, nem tudom hogy Angilában hogy van ez az anyaotthonos dolog, de most tegyük fel hogy van ott is. Aki nem tudná, az anyaotthon olyan hely, ahová az olyan anyukák menekülnek a gyerekeikkel, akiket bántalmaztak. Btw; vannak benne olyan elemek, amik tényleg megtörténtek, csak hogy nem velem, hanem egy nagyon jó barátnőmmel, aki ihlette ezt az egészet. (Igen vannak, de csak az anyaotthonos részek olyanok, a többi természetesen fikció)

Remélem tetszett.

Xoxo, Ré 💕