𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×3. 7 ➳

Miután magamhoz tértem a sokkból, hogy a tizenkilenc éves fiamnak gyereke lesz szépen lementem vissza a konyhába, ahol Luke még mindig némán tátott szájjal bámulta Jack-et. Tarkón legyintettem, mire felfigyelt.

- Az előbb, szerintem megvakultam a fél fülemre. Szóval. Mit mondtál édes fiam? – fordultam felé.

- Hogy a barátnőm gyereket vár.

- Milyen barátnőd? – kérdeztem vissza.

- Már akkor ismertem, mikor egyetemre mentem.

- Ez csodás.

- A kurva életbe! – pattant fel Luke dühösen s az asztalra vágott egyet izomból, amitől az megremegett – Annyiszor mondtam, hogy védekezz! Nem hiszem el! – túrt idegesen hajába.

- Luke, hagyd abba – szóltam rá.

- Te csak ne parancsolj nekem – kiáltott rám.

Lenyeltem ezt is neki. Inkább nem foglalkoztam vele.

- És van valami tervetek?

- A szülei őt kitagadták. És arra gondoltam, hogy.. Hazaköltöznénk.

Luke szemei kikerekedtek, én pedig sóhajtottam egy óriásit.

- És dolgozni fogsz emellett? Abbahagyod a jogot? Ennyi volt?

- Nem tudom, mit tegyek – felelte kétségbeesetten.

- Szerintem menj és feküdj le. Jobb, ha ezt tiszta fejjel beszéljük meg! – adtam ki a parancsot s szót fogadott nekem.

Luke fújtatott dühében, én pedig felálltam az asztaltól.

- Ennyivel zárod le?

- Még is mit tegyek vele? Verjem agyon, mert felelőtlen volt?! Az anyja vagyok, cseszd meg! Nem segítek rajta azzal, ha még jobban kiakadok rá, ahogyan te teszed!

- El fogja cseszni az életét!

- Igen? Mi is elcsesztük, te balfasz? Te is ugyan ezt csináltad! Kicsit nézz magadba! Talán nem akartad őket, hm?

Luke keze eljárt abban a pillanatban. Felpofozott teljes erőből. Alig tértem magamhoz a fájdalomtól, amit akkor éreztem. A szívem hevesen vert. Ránéztem látszólag a férfire akit szeretek, de nem ő nézett vissza rám.

- Úristen, Faith! Sajnálom! Sajnálom! – mentegetőzött s meg akarta fogni a karom, de elléptem.

- Ne érj hozzám többé! – remegtek meg ajkaim – Képes voltál ezt tenni? Velem? Elfelejtetted, elfelejtetted hol ismerkedtünk meg?

Luke szemei is könnybe lábadtak.

- Nem akartam. Annyira sajnálom, kérlek! Faith!

Megráztam a fejem és felsiettem a bőröndömért. Levittem azonnal és kocsiba szállva, elhajtottam onnét. Zokogásban törtem ki. Felhívtam Emily-t azonnal.

- Szia Faith! – szólt bele vidám megszokott hangján.

- Szia Em – üdvözöltem rekedtes meggyötört hangon.

- Basszameg, te sírtál? Mi a baj?

- Ott tudok aludni ma nálad?

- Basszus, persze! Várlak akkor!

- Rendben – mondtam, majd letettem a telefont.

Emily-hez kb. fél óra volt kocsival az út, de menekülnöm kellett.

Ezek után főleg.

Leparkoltam a házuk előtt, majd becsöngettem. Nagy öleléssel fogadott, majd felvitt az egyik szobába. Lefeküdtem az ágyra ő pedig hozott még bort, csokit, fagyit és valami erős piát. Befeküdt mellém.