𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×5.➳

Éppen hogy meg akart volna szólalni kijött egy kislány.

- Lukey nem találom a mamit! - mondta szomorúan. - Én is közétek akajok ülni! - nézett könyörgően Luke-ra.

Luke lepattant a háztetőről és nehezen, de feltessékelte mellém a barna hajú, barna szemű kislányt. Olyan volt, mint egy tündér. Luke zárta a sort.

- Ashley - nézett Luke a kislányra - ő itt Faith! - mutatott be neki. Honnan tudja a nevemet?

- Te milyen szép vagy! - nézett rám. Elmosolyodtam.

- Te szebb vagy! - futott ki a számon.

- Fogócskázzunk! - kérlelt minket, mi pedig egymásra néztünk.

- Ash, inkább keressük meg a mamádat. Majd máskor.

- Faith is segítsen!

- Faith? - nézett rám kérdőn Luke, és várt a válaszomra.

- Oké. - válaszoltam.

Lemásztunk, én fogtam Ashley egyik kezét, a másikat pedig Luke. Végig trappoltunk a nagy házon, de sehol sem találtuk a mamáját. Egy irodás szoba felé vettük az irányt, ahol volt egy nevelő. Ő vigyázott a gyerekekre, ha nem volt bent a mamájuk.

- Ohh Luke! Köszönöm, hogy behoztad Ashley-t el is felejtettem!

- Semmi baj. - a nő hirtelen rám pillantott.

- Te új vagy ugye? - kérdezte s kinyújtotta felém a kezét - Nina vagyok, örvendek!

- Faith - ejtettem egy halovány mosolyt, s kezet ráztam vele.

- Én azt szeretném, ha Lukey és Faith mondanának nekem esti mesét!

- Hm, vállalnátok? - kérdezte tőlünk.

- Persze - mondtuk egyszerre.

- Köszönöm. A mamád nemsokára hazaér, de örülne, ha aludnál mire itt lesz. Jo éjt Ashley! - köszönt el tőle, s bementünk a szobájukba.

Luke belül elhelyezkedett az ágyon és Ashley mellett feküdt.

- Feküdj te is mellém! - kérlelt, én pedig a másik oldalára feküdtem. Elég nagy volt ez az ágy ahhoz hogy elférjünk.

- Milyen mesét szeretnél? - kérdezte tőle Luke.

- Nyuszisat! - csillantak fel csillogó barna szemei.

- Olyat nem tudok. - ráncolta a homlokát Luke. - Te Faith?

- Én tudok. - mosolyogtam zavaromban.

- Akkor mesélj! - kért nagy izgatottsággal Ashley.

Élt egyszer az erdőben egy nyulacska. Tudjátok, a nyuszik nem valami bátrak, de ez a nyuszi még a többinél is gyávább volt. Ha megzörrent egy ágacska, vagy felröppent egy madárka, a mi kis nyuszinknak tüstént inába szállt a bátorsága. Félt, reszketett, remegett, szorongott és szepegett, vacogott és rettegett. Közben egyre nagyobb lett.

- Ej, féltem már eleget, sose félek én többet - határozta el egy szép napon. Nagyot rikkantott: - Én vagyok a bátor nyuszi!

Összesereglettek erre az öreg nyúlanyák, hosszú fülű nyúlapók, rózsás orrú nyuszik. Körülállták, bámulták, ki látott még ily csudát, bátor szívű nyulacskát?

- Ejnye, Ferdeszemű, te talán még a farkastól sem félsz? - kérdezték tőle.

- Nem félek én senkitől se, medvétől se, rókától se, nem félek a farkastól se!