𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×3. 12 ➳

B L U E

Ahogy kitomboltam magam hazamentem. Lily néni ült a nappaliban lévő kanapén gyermekkori videókat nézve róla és Luke-ról.

- Miért nézed ezeket?

Egyből kikapcsolta a TV-t és letörölte könnyeit.

- Csak úgy – erőltetett magára egy mosolyt.

Jack is lejött Madisonnal együtt.

- Hé, valami baj van?

- Valami baj van? – ismételtem meg cinikusan miközben Lily felé fordultam.

- Hol vannak a többiek?

- A nagyinál. Valamit.. el kell mondanom nektek.

- Kezdesz megijeszteni – mondta Jack rémült arckifejezéssel, de leült azért a kanapéra.

- Ülj le te is Blue.

- Nekem jó így – feleltem ölbe tett kezekkel.

- Ezt én is csak.. Most tudtam meg.

- Mit? – kérdezte Jack – Mondd már!

- Apátok rákos! – vágta rá, de a végén elcsuklott a hangja és sírva fakadt.

Gondolom nem így akarta ezt kijelenteni, de Jack elég rámenős volt, ami szerintem még olaj volt a tűzre.

- Hogy mi? – döbbent le Jack.

Lily néni csak bólogatott.

- Ezt nem.. Ilyen nincs. Nem! – kelt ki magából Jack.

Madison is sírva fakadt, Jack kiborulását látva.

- És milyen rák? Ez végleges? Ki lett vizsgálva?

- Nem tudok semmit, Jack.

- Felhívom!

- Ne! – kiáltottunk rá.

- Miért ne?

- Szerinted anya tudja te idióta?

- Muszáj beszélnem vele akkor is!

- Akkor ne most – mondta Lily néni – és ha felhívod, se erről kérdezd meg.

- Nem mindegy, ha itt vagy ott tudja meg anya? Meg akarok nyugodni! Kurva szar ez az érzés! Csak azt akarom tudni, hogy van-e remény a számára! Szükségem van rájuk! – fakadt ki Jack akárcsak egy gyerek.

- Nem csak neked oké? Ne legyél már ennyire önző! – kiáltottam rá.

- Hagyjátok abba! – szólt közbe Lily néni.

Sértődötten a szobámba mentem és jobbnak láttam, ha ott sírom ki magam. Borzasztó érzés, hogy olyan családban történik ez, ami egy meghitt összetartó kis.. Csapat.

Imádom a szüleimet.

Szeretem anyát, mert hűvös és szigorú, mert mindig foglalkozott velem, akármit tettem.

Imádom apát, hogy mindentől óv még mindig, mint egy kislányt. Úgy kezel még mindig ami néha bosszant, de még is jól esik.

Nem akarom elveszíteni ezt.

Őket.

F A I T H

Luke-al másnap elmentünk hajókázni, meglátogattuk Kréta varázslatos szigetét s kirándultunk egy nagyot a hőségben. Legalább is úgy volt tervben – de Luke túl hamar elfáradt és panaszkodott, hogy fáj a lába, amit nem értettem, hisz ő volt az a nagy sportember, aki reggeltől akár délutánig is csak futott volna, ha tehette volna. Így hát úgy döntöttünk estefelé, hogy bemegyünk egy hangulatos kis bárba, ahol azonnal felkért táncolni. Mondanom se kell, én még mindig bénán táncoltam, amíg ő tökéletesen mozgott. Táncolás közben úgy éreztem megszűnik körülöttünk a világ, és hogy olyanok vagyunk, mint régen.

Ez az érzés hiányzott annyira már.

Miután kitomboltuk magunkat a partra mentünk és jobbnak láttuk, ha reggel megyünk vissza hajóval a másik partra, mivel látni akartuk mindketten a nap felkeltét.

Leült a homokba én pedig lába közé, háttal neki dőltem mellkasának ő pedig izmos nagy karjaival átölelt.

- Még mindig bénán táncolsz – nevette el magát.

- Ami igaz az igaz – helyeseltem.

- Jól érezted magad ma?

- Igen. Végre azt éreztem, hogy azok vagyunk, akik voltunk.

- Én is – felelte boldogan.

Felsóhajtottam szerelmesen.

- Luke.. – pillantottam fel rá.

- Hmm?

- Miért pont én?

- Tessék?

- Miért pont velem akartad ezt?

- Tudtam, hogy más nem lehet rajtad kívül, hisz nézz rám.. Egy pillanatig sem bírtam ki nélküled, soha. Van négy csodás gyermekem, amit részben neked köszönhetek. Igazi családot alapítottunk, pedig nekünk ez nem adatott meg. És mert gyönyörű vagy még négy gyerek után is. Ezt ki mondhatja el magáról? – mondta teljes áhítattal.

Szavai lelkemig hatoltak és akkor eszméltem rá igazán, miért is szeretem őt annyira.

- Szeretlek.

- Én is – mondta s adott egy puszit fejem búbjára.

/////

- Hééé! – suttogott fülembe Luke.

- Mi az?

- Elaludtunk – nevetett fel.

Egyből kimásztam öléből.

- Komolyan lemaradtam erről? – kérdeztem elkeseredve.

- Teljesen komolyan. Amint látod szerelmem, a nap már fent van - kacagott ki.

- Ajjj..

- Majd holnap megpróbáljuk.

- Rendben – mosolyodtam el.

Felálltunk, és kézen fogva ugrabugrálva indultunk el a kikötők felé. Mint a gyerekek úgy viselkedtünk.

Csak persze nem minden boldogság tart örökké.

Luke elájult..