𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×2. ➳ 2

Másnap sietősen értem be az egyetemre. A folyosón is futottam, mint egy őrült, addig amíg neki nem mentem egy srácnak. Az esszéim szanaszét repültek. Fasza. Mondhatom.

- Te nem bírsz az orrod elé nézni? - mormolta dühösen a srác mikor felállt.

- Sajnálom - mondtam őszintén.

Mikor rám pillantott elmosolyodott és zavarba jött. Szőkésbarna haja volt, magas volt, gyönyörű kék szempárral, arról persze ne is beszéljünk mennyire férfias volt.

- Ohh! Semmi baj az én hibám! - mosolygott rám s kezdte összeszedni a papírjaimat. Aha, az ő hibája. Átlátok rajta.

- Köszi - mondtam miután sikerült minden egyes papírt felszedni.

- A nevem Liam.

- Faith.

- Hit. Gyönyörű név - mondta odaadással.

- Öhm, nekem mennem kéne.

- Ja, nekem is. Később nem találkozunk?

- Lehet róla szó.

- Akkor később.

Amint elfordult újra futásnak eredtem. Kisebb késéssel beültem végre. Candy-t viszont elnyelhette a föld, azt sem tudom, merre jár.. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom.

Lukey😍🐧 ; Miujság kicsim?

én; órán vagyok Luke. 😥

Lukey😍🐧; ohh nem érdekel. Hiányzol. 😭

én; te is nekem, borzalmasan. 😢😪❤️

Lukey😍🐧; már csak egy hét, és leszaggatom rólad a ruháid 😏😏😈

én; Luke!! 😱😳

Lukey😍🐧; na, ne mondd nekem hogy nem várod, mert akkor nem is az én Faith-emmel beszélek.😋

én; jaj már.

Lukey😍🐧; jólvan na, de őszintén remélem hogy nem látogat meg téged a mikulás mert akkor..😔

én; neked csak ezen jár az eszed?! Most komolyan..

Lukey😍🐧; nem kicsim, csak hozzádfogható nincsen, és fáj a szám mert még a csókod is őrülten hiányzik.

én; majd meggyógyítalak. 😳 Szeretlek

Lukey😍🐧; én is. Este nem akarsz? Vagyis nállatok este..😈

én; ömm mit?😨

Lukey😍🐧; mondjuuk telefonszex?😏

Ennek láttán még a telefon is kiesett zavaromban. Hogy miii?

Lukey😍🐧; naaaa!

én; felejtsd el..

Lukey😍🐧; azthittem szeretsz ennyire.😐😛

én; nemár Luke..

Lukey😍🐧; jólvan na. Ha nem hát nem.

én; órán vagyok szóval majd később beszélünk.

Lukey😍🐧; jó-jó. Szeretlek.

én; szeretlek.

Később miután indultam haza, megállított Liam.

- Hé! Elmenekülnél?

- Izé.. Nem, dehogy.

Ohh dehogyisnem. Bár mindegy, hiányzik már nekem egy fiú barát. Dylan is itt hagyott. Candy meg sokszor alig ér rá..

- Na akkor, mehetünk?

- Hová?

- Gondoltam a lányok legkedvencebb helyére a Starbucks-ba - nevette el magát.

- Hm, rám férne egy Caramellás Frappucino - sóhajtottam, majd elindultunk felé.

Mindketten kértünk, kb. öt percbe tellett és ki is hozták. Lelkesen szürcsölni kezdtem és arra lettem figyelmes, hogy egy csomó lány csorgatja a nyálát Liam után. Áhítatva bámulták. Zavaró volt.

- Remélem ennyivel kiengeszteltelek.

- Öhm, izé.. - motyogtam.

- Hány éves vagy?

- Tizenkilenc. Te?

- Uhh, Huszonegy. Az ciki?

- Nem, nem néztem volna ki..

- Akkor jó. Miért erre a szakra jöttél?

- Hosszú történet és nem ismerlek igazán.

- Ohh - sóhajtott szomorúan, s lesütötte a szemeit.

- Te milyen szakon vagy?

- Ugyan ezen.

- Miért?

- Mert segíteni szeretnék. Nekem nem volt nehéz gyermekkorom, de tudom, hogy sokaknak az van, vagy volt.

- Helyes.

- Van barátod?

Ugh, egyből a lényegre..

- Van. Neked barátnőd?

- Nincs. Hogy hívják a barátod?

- Luke Hemmings.

- Abból a bandából?

- Igen.

- A húgát viszem randira! - jelentette ki, mire meglepődöttségemben ráköptem a Frappucinom.

- Uhh ne haragudj, izé..

- Semmi baj - kuncogott miközben próbáltam szalvétával letörölgetni az ingjét. Aztán hirtelen találkozott a tekintetünk. Elfordultam.

- Miért hívtál el?

- Baj?

- Nem. De mindegy. Ez volt az első és egyben utolsó - mondtam határozottan és összeszedtem a cuccaim.

- Miért?

- Tudod, szeretek barátkozni, de látom, ahogy rám nézel. Ez nem kölcsönös, ráadásul Lily is csak félre értené.

- Miért, hogy nézek rád? - nevetett ki.

Micsoda álca, barátocskám.

- Ne állíts be ostobának. Na szia! - mondtam s azzal elindultam hazafelé.

Fáradt voltam ma és nyűgös. Az előszobába lerúgtam magamról a cipőt.

- Anyaa, itthon vagy? - kiabáltam.

Anya a semmiből jött elő, ezzel a frászt hozva rám.

- Szia édesem! - üdvözölt s adott egy puszit a homlokomra.

- Felmegyek, hulla vagyok és még tanulnom is kell - mondtam gondterhesen, de anya csak vigyorgott. Biztos a füves sütizett.. Mikor beléptem a szobámba, kiesett a táskám a kezemből is. Sírva fakadtam. Ott ült az ágyamon. Közelebb jött, s megölelt.

- Luke - nyöszörögtem a karjaiban.

- Három kibebaszott hónap. De itt vagyok szerelmem.

Nem akartam elengedni, annyira szorosan öleltem őt.