𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×12. ➳

Másnap délután Luke-al matekoztam.

- Istenem Faith, nem olyan nehéz a gyökvonás! - nyafogott Luke.

- Jó, na. Tudom kínszenvedés velem matekozni - forgattam a szemeim.

- Dehogy! Csak ide kéne koncentrálni! Hol jár az eszed?

Hol járna.. Hol is? Ja, persze. Zavarban vagyok ráadásul, ha belenézek a tengerkék szemeibe, úgy érzem, megszűnik körülöttem a világ.

- Izé..

- Faith ez így nem megy, ha nem figyelsz.

- Jó, kezdjük újra.

Megint elkezdte magyarázni a definícióját a gyökvonásnak, de csak azt néztem, ahogy mozog a szája, és hogy..

- Hahó! Faith! Szóval, mi lesz a megoldás?

- Ömm... - pirultam el.

- Hát ez nem igaz! - nevetett fel idegesen.

Felálltam, ő megindult felém. Na igen, és akkor abban a pillanatban nem tudom hogyan, de megbotlottam és hanyatt estem. Őt pedig magammal rántottam. Jobban mondva, magamra. Nevetésben törtünk ki, s a kezem az arcára illesztettem és simogatni kezdtem. Kérlek, kérlek, kérlek csókolj meg! Néztük egymást pár percig, mire benyitott anyám. El is felejtettem, hogy ma szabadnapos. Reggel megenyhült kicsit, és azt mondta, hogy semmi akadálya annak, hogy Luke-al legyek. Nos ezután..

- Faith, ti mi az istent csináltok?

Luke hirtelen felállt és én is.

- Any.. Izé anya.. Csak, csak matekoztunk.

- Aha, és mit tanultál? - ölbe tett kézzel, felvont szemöldökkel bámult rám.

- Gyökvonást.. De még nem megy..

- Na jó, mára befejeztétek. Gyere Faith! - parancsolt rám, majd Luke felé fordult - Figyellek ám! - súgta neki oda, mire ő elpirult.

Anya beinvitált a szobánkba hogy beszélhessünk.

- Faith, mit csináltatok? Komolyan, ne hazudj!

- Ohh te jó ég anya! Semmit! Mikor hazudtam én neked?

- Igaz. Ideje lesz elbeszélgetnünk a szexről..

- Anya kérlek, kímélj meg! Légyszi! - nevettem el magam.

- Csak.. Nem... Tudod, mi az?

- Hagyjuk, nem terveztem széttenni a lábam!

- Ohh hát én nem is azért szerettem volna erről beszélni! Az biztos, hogy házasság előtt nem is fogsz!

- Értettem - kacagtam ki.

- Komolyan, Faith! - láttam, ahogy anya arcáról lefagy a komolyság, s ő is elneveti magát.

- Jól van már!

Közben anyát hívták telefonon. Szóltak neki, hogy ugorjon be más helyett dolgozni. Így ő el is ment. Louis és Lily elmentek valahová randizni így egyedül maradtam. Elővettem egy könyvet és neki álltam olvasni. Mire befejeztem besötétedett és hangos dörömbölésre lettem figyelmes.

- Bocsi, csak nem hallottad amint látom - mentegetőzött Luke.

- Nos, nem kellene a szívbajt rám hoznod Lukey.

- Szóltam Lil-nek hogy elmennénk valahova. Ő pedig szólt Louis-nak is. Már csak a te válaszodra várok.

- Mármint?

- Elvihetlek valahová?

- Te mindig elvinnél valahová?

- Te mindig belém fogsz kötni? - kérdezte vigyorogva.

- Jó, felveszek egy pulcsit és mehetünk.

Kopott farmer, tornacipő fekete pulcsi. Tükörbe néztem, nem voltam elégedett a látvánnyal de Luke túl türelmetlen volt így kimentem. A hajamat fel akartam gumizni, aztán végül is úgy döntöttem, hogy mégsem. A hátsó kerten mentünk ki. A kerítésen át. Most kiszöktünk? Kézen fogva sétáltunk legalább egy fél órája.

- Meddig megyünk már? - nyafogtam.

- Itt vagyunk mindjárt. - mondta.

Egy nagy telekre értünk, ahol egy nagy ház állt. Verandával, meg mindennel. Egy szőke hajú nő nyitott ajtót.

- Hát itt az én pingvinem! - ölelte át Luke-ot – Istenem annyira örülök, hogy meglátogattál! - majd felém fordult - Ki ez a csodaszép lány? Szia! Mi a neved?

- Izé, Faith.. Faith Tomlinson.

- Az enyém Rose! Luke nénikéje! - kezet ráztunk, aztán engem is megölelt.

Beinvitált a konyhába, megvacsoráztunk, közben mesélt magáról. Aranyos volt. Luke felállt és kihívott az óriási kertbe. Volt ott egy függőágy, egyből bele is feküdt.

- Mire vársz?

- És ha leszakad alattunk?

- Hm, nem esünk nagyot. Gyere!

Szépen befeküdtem mellé, és a szívem egyre hevesebben vert. A mellkasára tettem a fejem ő pedig átkarolt.

- Miért hoztál ide? - kérdeztem halkan.

- Mert rég voltam itt. Egyedül pedig nem mertem eljönni.

- Hogy-hogy?

- Anya és Rose nincsenek jóban egy régi sérelem miatt. Anya engem is eltiltott tőle meg Lily-t is. Csak ennyi.

- Értem. Anyukád?

- Egy helyen dolgozik a tiéddel, szóval nem jönnek rá, remélem.

- Én is - mosolyodtam el.

- Neked vannak álmaid, Faith?

- Hm.. Nem is tudom.. Talán hogy író lehessek.

- Író?

- Igen. Szeretek olvasni. Imádom a könyveket. Hát neked?

- Én csak a zenében tudok gondolkodni.

- Igen?

- Hát persze. Nem sokára elmegyünk innen, remélem egy normális lakásba, aztán ott elkezdem. Vagy alakítok egy bandát, nem is tudom.

- Elmentek?

- El, nem sokára.

- Mikor lesz az a nem sokára? - kérdeztem, miközben féltem a választól.

- Pár hét talán.. Anya már elég pénzt gyűjtött és.. És segítenek is majd.

- És hová?

- Nem tudom. De feltételezem a te mamád is ezen van.

- Igen.. De Luke.. Te vagy az egyetlen barátom. El.. El fogsz felejteni?

- Nézz rám! - felé fordultam, és letörölte a könnyeim - Soha nem foglak elfelejteni. Mindig a barátom maradsz. És hidd el, te sem fogsz sokáig ebben az otthonban maradni.

- Jó, csak...

- Csshh! Faith, ígérd meg nekem, hogy te sem fogsz elfelejteni engem.

- Megígérem Luke.