𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×2. ➳ 16

Egy parkba menekültem ahol csokis fagyit nyalogattam. Nagy meglepetésemre Michael is ott járt. Leült mellém.

- Szia Faith! Hogy vagy?

- Szevasz Clifford. Elvagyok - válaszoltam s rá se néztem.

- Áhh értem. Gyerekekkel minden oké? Luke?

- Fogjuk rá – sóhajtottam. - Nálatok?

- Válni fogunk úgy látszik.

- Miért?

- Taylor nem szeret. Jobban mondva most jött rá, hogy nem szeret. Bár, én sem szeretem őt.

- És mi lesz a kislányotokkal?

- Nem tudom. Miatta nem akartam, hogy elváljunk, de Taylor azt mondta, hogy egy gyerek nem tarthat össze egy kapcsolatot. Így végig nézhetem, hogy más neveli fel a kislányom. Ez.. Borzalmas Faith.

- Sajnálom Mikey.

- Én is. Főleg azt, hogy..

- Igen? - néztem rá.

- Hogy te kicsúsztál a kezeim közül.

- Michael..

- Nem! Nem! Nyugi. Nem fogok rád mászni vagy ilyesmi. Tiszteletben tartom, hogy van családod.

- Köszönöm. Ha szeretnél beszélgetni..

- Szólok. Szia Faith! - mondta s azzal ott hagyott.

Furcsa érzés. Ennyi idő után is ilyen érzelmeket keltek valakiben, aki még csak meg sem kapott?!

Este tizenegy óra volt mikor hazaértem. Úgy tűnt, mindenki aludt. Beléptem a hálószobánkba Luke pedig már várt. Amint meglátott felpattant és megölelt.

- Eresszél! - parancsoltam rá.

- Baby, kérlek.

- Nem, Luke! Magyarázkodj. És ne merj hazudni.

- Faith..

- Luke! - kiáltottam rá.

- Oké, Lucy volt az de csak egyszer..

- Mit egyszer?

- Csak egyszer feküdtem le vele.

- Mi? - fakadtam sírva - Te.. Te le..

- Sajnálom én.. Nem tudom, mi van velem.

Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Lehúztam az ujjamról a gyűrűt és a kezébe adtam.

- Faith kérlek, ne csináld! Szeretlek és sajnálom!

Szánalmas módon könyörögni kezdett.

- Luke a nappaliban alszol.

Ennyit tudtam kinyögni. Mikor elindult kifelé Hannah állt az ajtó előtt. Sírva a szobájába rohant. Én bementem Hannah után Luke pedig a nappaliba ment.

- Hannah! Kicsim! Kérlek, nézz rám!

- Anya! Ugye nem fogtok elválni?

- Nem tudom, életem. Nem akarok neked hazudni. Apa nagyon csúnya dolgot tett most. Túl messzire ment.

- De a papa szeret téged, anya.

- Eddig én is azt hittem.

- Nem akarom, hogy apa és te elváljatok!

Megsimítottam az arcát. A szívem közben ezer darabokra tört a keserves hangjától.

- Meglátjuk. Csak hagyj egy kis időt.