𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×13. ➳

Egy hét telt el az óta az este óta, és Luke-al egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mármint barátilag, aminek örülök is, meg nem is. Mivel úgy érzem, hogy kezdek beleszeretni, és félek, hogy ez talán nem kölcsönös. Ráadásul itt van még az is, hogy el fognak menni pár hét múlva. Kivel megyek majd reggel suliba meg vissza? Ki fog mellettem ülni? Kivel leszek délutánonként? Luke így is hiányzott ma a suliból, mert az anyukájával intéztek valamit. Egy napot nem volt velem és már akkor borzalmasan hiányzott nekem. Hazafelé indultam aztán hirtelen valaki megragadott hátulról.

- Szia..

- Szia. Mit akarsz, Harry?

Nos igen, a mai napig basztatnak a suliban amiért elmondta hol élünk.

- Ne haragudj, a múltkoriért.

- Ezzel nem tudok mit kezdeni, hisz a mai napig.. A mai napig basztatnak ezzel.

- Azt én lerendezem majd.

- Ha már így megragadtál.. Elmondanád nekem, mire volt ez jó? Mit tettem én ellened, amiért ezt érdemeltem?

- Tetszel Faith. Miért nem akarsz velem járni?

Én tetszem egy ilyen srácnak, mint Harry Styles? Helyesnek helyes, de semmi különlegeset nem látok benne, ami vonzana hozzá.

- Azért tetted ezt velem, mert elutasítottalak?

- Talán.

- Harry, te helyes vagy. És ezzel tisztában is vagy. De nekem nem ilyen srác kell. Ha megbocsájtasz..

Azzal otthagytam. Amin meglepődtem, hogy magabiztosabb lettem kicsit. Másfél hete, ha ilyen történt volna csak dadogtam volna zavaromban, de már nem teszem. Ezt is Luke-nak köszönhetem. Beértem az anyaotthonba, aztán beültem a kertben lévő hintába, megint csak háttal a háznak. Szép csendben elmélkedtem mikor valaki a kezeit a szemimre tapasztotta.

- Na ki vagyok? - mondta elváltoztatott hangon.

- Ugyan már, Luke! - nevettem fel, majd elém állt.

- Talált. Hoztam neked valamit.

- Nekem?

- Neked.

- És mit?

- Csukd be a szemed és nyújtsd ki a karod!

Úgy tettem, ahogy kérte. Mikor kinyitottam a szemem, akkor egy karkötő volt rajtam, ilyen fonott volt a kedvenc színeimmel. Lila, kék, rózsaszín és fehér.

- Ezt.. Ezt miért kapom, Lukey? - kérdeztem csodálkozva.

- Nézd! - mutatott a csuklójára - Nekem is van. Ez barátság karkötő. Így sosem fogjuk elfelejteni egymást, és biztos vagyok abban, ha el is megyek, innen egyszer majd újra látlak. De remélem, hogy még akkor is hordani fogod - mosolygott rám.

Az övé piros volt, fekete és fehér.

- Köszönöm! Hordani fogom. Örökre!

A nyakába ugrottam és megöleltem. Annyira meghatódtam. Soha nem fogom levenni. Soha.