𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×2. ➳ 4

Másnap reggel gyorsan felkaptuk magunkra a ruháinkat és Luke hazavitt. Furcsa volt, nem mondta, hogy jó reggelt, vagy hogy szeretlek. Az ilyen esték után mindig mondta. Felkísért a szobámba, és az ágyon helyet foglaltam. Leült velem szemben egy fotelbe, de kerülte a tekintetem. Csönd lett úrrá rajtunk.

- Mi van? - törtem meg a csöndet.

- Faith, ez nem fog menni.

- Mi?

- Látom rajtad, hogy már most kivagy. Ráadásul első nap, amikor megláttál.. Ez így nem lesz jó.

- De!

- Nem, Faith.. Sajnálom.

- Mit?

- Jobb ha..

Nem. Ugye ezt nem gondolja komolyan?! Ugye nem? Kikerekedett szemekkel bámultam rá.

- Ha? - kérdeztem remegő hangon.

Lesütötte a szemeit, rám sem nézett. Láttam, ahogyan a könnyei a padlóra hullnak.

- Nézz rám! - parancsoltam rá, de nem tette - Nézz rám! - ordítottam mire felkapta a fejét. Zokogni kezdtem.

- Faith.. V..

- Mondd ki! Gyerünk!

- Vége.. Ez nem fog menni! - kiáltott rám.

-G yáva vagy! Gyáva vagy! Gyűlöllek! - sipítoztam, miközben ütöttem a mellkasát.

- Hagyd abba Faith! Elég! - kelt ki magából, mire megszeppentem s elhúzódtam tőle.

- Ne csináld ezt, kérlek. Megoldjuk. Könyörgöm, Luke - remegő hanggal, próbáltam menteni a menthetőt.

- Sajnálom, Faith! Nem élhetsz így, ez neked nem jó, nem vagy boldog. - válaszolt halkan.

- Úgy élek, ahogy én akarok! Én téged akarlak, nem érdekel mi lesz! Ne tedd ezt velem!

Minden erőm elhagyott, s a földre rogyva zokogtam. Lehajolt hozzám és megemelte az állam.

- Téged szeretlek a legjobban ezen a világon. Mindennél jobban. Ezért sem hagyhatom azt, hogy boldogtalan legyél.

Hirtelen felpattantam.

- Nem bizonyítottam már eleget, mennyit jelentesz? És akkor ilyeneket mondasz? Ha nélküled kell élnem, akkor leszek boldogtalan! - fakadtam ki.

Idegességében elnevette magát.

- De hisz épp ez az! Nem leszek melletted! Faith, nem értelek! Nem akarod, hogy kilépjek, de azt se hogy vége legyen! Most akkor mit akarsz?

- Azt akarom, hogy azt csináld amit szeretsz! Ha ezt akarod, legyen ez! Nem számít. Mondtam, hogy megvárlak.

- Így ez nem fog menni akkor sem.

- Ohh! Ennyire el akarsz hagyni? - újra felemeltem a hangom.

- Nem! Így hidd el jobb lesz!

- Mi? Már.. Nem szeretsz?

Egyre nehezebben vettem a levegőt, a torkomban nőtt gombóc egyre nagyobb és nagyobb lett. Nem válaszolt.

- Válaszolj Luke!

- Tudod jól, Faith.

Ennyi, ebből elegem volt. Lökdösni kezdtem, mire megfogta mindkét kezem.

- Hagyd már abba!

- Engedjél el! - mondtam, mire elengedett. Fel alá kezdtem el járkálni. - Ennyit az örökkéről ugye Luke? Tudod mi vagy te? Egy hazug patkány! Arról nem beszélek, mennyire gyáva vagy! Nem nekem nehéz ez az egész. Te nem vagy annyira erős, hogy kibírd miattam. Pedig azt hittem, szeretsz ennyire.

- Sajnálom, Faith - mondta s faképnél hagyott.

A szívem darabokra tört. Elhagyott. Elhagyott az, akit a legjobban szeretek a világon. Anya besietett hozzám, mert hallotta a kiabálást.

- Mi a baj édesem?

Anya nyakába borultam.

- Elhagyott anya - zokogtam, ő pedig a hátam simogatta.

Nem tudom elképzelni az életem Luke nélkül..