𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×28. ➳

Luke szemszöge;

„Lukey, csak Dylan van itthon. Anyámék valami szállodába mentek. Szóval.. Átjöhetnél!:)"

„Hm, 10 perc és ott vagyok. Az erkélyed ajtaját hagyd nyitva, szerelmem!"

„Siess!"

Elmosolyodtam az üzenet láttán. Remélem, nem gondolja azt, hogy csak megfektetni akarom. De nem bírok már várni. Érezni akarom őt. A kertjükbe érve felmásztam a fán, amiről át tudtam szállni Faith erkélyére. Nyitva hagyta az ajtót. Mikor meglátott, a nyakamba ugrott. A combjára tettem a kezem és úgy tartottam.

- Hmm, cseresznye?

- Cseresznyés szájfény! Nem tetszik? - kérdezte incselkedve.

Na ez az, amitől még jobban beindulok.

- Hm, dehogynem. Így még finomabbak az ajkaid! - mondtam majd folytattam, amit elkezdtem.

Ölemben fogva őt léptem az ágyához s letessékeltem. Lerúgtam a cipőmet s felé kerekedtem.

- Luke.. - szólt remegő hangon.

Pedig semmit sem csináltam még..

- Tessék?

- Nem akarom még..

- Miért? Nem értelek Faith - leszálltam róla meg az ágyáról is - hisz biztos lefeküdtél már valakivel! - kiáltottam rá, amit nem akartam, de mégis így jött ki.

- Tűnj el, de most! - mondta remegő hangon, s elindult a fürdő felé és bezárkózott.

- Kérlek, szerelmem! Nem úgy gondoltam! Engedj be! Faith, kérlek! - kérleltem, de nem válaszolt, feladtam leültem a földre s neki dőltem háttal az ajtónak. Éreztem, hogy ő is ezt csinálja. Sőt, hallottam, ahogy zokog. - Faith, gyere ki! Hadd tegyem jóvá!

Hirtelen kinyílt az ajtó és felálltam, elkezdett lökdösni kifelé, de magamhoz szorítottam. Aztán a mellkasomat kezdte ütni verni, hogy engedjem el, de nem engedtem el akkor sem.

- Sajnálom! Sajnálom, ne haragudj kérlek! - éreztem, hogy kezd eluralkodni rajtam a szomorúság.

A hangomban érezhető volt a rimánkodás.

- Sz.. Szűz vagyok még, Luke! - mondta szomorúan s feladta az ütlegelést.

- Azt gondoltam..

- Hogy bárkinek szétteszem a lábam? Hát nem! - vágta rá.

- Sajnálom. Oké?

- Menj el most, Luke.

- Ne! Veled szeretnék aludni..

- Úgy látom, csak aludni nem tudsz. Menjél!

- Faith!

- Menj - mondta s lefeküdt az ágyába. Mellé feküdtem.

- Nem megyek el. Szeretlek.

Nem mondott semmit, durcásan hozzám bújt és lekapcsolta a villanyt.

Reggel egy csókkal keltettem, a karját a nyakam köré kulcsolta utána pedig magához húzott.

- Szeretlek Faith! - suttogtam a fülébe.

- Szeretlek.

- Nem akartalak megbántani az este. Majd akkor csináljuk, ha készen állsz rá, és esküszöm, tökéletes lesz. Mert te csak jót érdemelsz - mondtam s közben a gyönyörű barna szemeibe néztem.