𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×38. ➳

Este keltett minket anya. Könnyesek voltak a gesztenyebarna szemei, arcáról sütött a szomorúság meg a fáradtság.

- Szia kicsikém! - mosolygott rám könnyes szemekkel anya.

Hirtelen mindent elfelejtettem, és a nyakába borultam. Szükségem volt rá. Szükségem volt az anyukámra, akit annyira szeretek. Akire már régóta szükségem van.

- Szia mama - súgtam a fülébe a nagy ölelkezés közepette.

- Faith sajnálom. Mikor ezt meghallottam Dylan is elmondott mindent.

- Hol van?

- Otthon maradt. Nem akart így látni téged.

Louis közben mellém ült az ágyon így könnyebben beszélgettünk.

- Sajnálom, hogy nem voltam mellettetek. Halálra rémültem mikor a rendőrök felhívtak. Belebetegedtem a tudatba hogy talán nagyobb bajod is történt - magyarázta zaklatottan.

- Anya.. - kezdtem bele.

- Igen édesem?

- Te tudtad, hogy apa...

- Nem. De odaadták nekem a cuccaidat a hotelből, és megláttam a leveleket.

- Szerinted jó döntés, ha meglátogatom?

Anya aggódó arckifejezéssel meredt rám.

- Kicsim, a te döntésed - simította meg az arcom. - Ha megbocsájtasz neki, nyugodtan tedd meg. Ebbe nem szólhatok bele. Louis te? - nézett Louis-ra.

- Én nem fogok, anya. Csak azt szeretném, ha úgy viselkednél, velem mintha a fiad lennék, nem a pénzes zsákod. Akármennyire könnyűnek látszik ez, nem az. Soha nem kérdezed, hogy vagyok, vagy mit ettem ma, vagy mennyit pihentem vagy lelkileg hogy bírom. Soha. Csak ha pénz kell. Csak ezt látod bennem? - kérdezte Louis keserűen.

- Nem. De nem tudom mi történt velem ebben a pár évben. Csak magamra gondoltam. Sajnálom. Kezdjük előröl. Rendben?

Louis-al lelkesen bólogattunk, s megöleltük.

- Oda adod a táskám? Van benne egy levél. - kértem anyát, ő igy is tett.

Elhoztam a levelet, amit Luke-nak írtam még régen. Elindultam az ő szobájába ahol ott ült Liz. Csak ő jött. Megöleltem, majd Luke ágya mellé ültem. Anya és Louis is követtek és ők is bejöttek Luke-hoz. A kezét szorítottam az arcomhoz, néha-néha nyomtam egy puszit a tenyerébe. Kezdett ébredezni.

- Fa.. Faith.. Faith.. - mondogatta, felálltam és az arcához hajoltam. Remegő szájjal, könnyes szemekkel adtam egy csókot a szájára.

- Szeretlek Luke - mondtam s erőltettem magamra egy fél mosolyt.

- Gyere ide mellém - kért erőtlen hangon.

Befeküdtem mellé. A többiek kimentek, hogy kettesben lehessünk. A hasán pihent a kezem, mivel a mellkasára nem mertem rátenni, mert azt mondták sok vágást ejtettek rajta.

- Hogy vagy kicsim? - néztem a szemeibe. Fáradtan felém fordult s tekintetünk találkozott.

- Most már jól. Mi az a kezedben?

- Ez az a levél, amit először akartam neked elküldeni.

- Felolvasod nekem?

- Igen.

„Kedves Lukey!

Mit is mondhatnék? Már most nagyon hiányoztok nekem. Annyira rosszul érzem magam mióta eljöttem. Annyira üresnek. Mintha egy darabot kitéptek volna a szívemből. Folyton az a csók jár az eszemben. Vagy amikor együtt aludtunk. Még mindig érzem az illatod, ha lehunyom a szemem, látom magam előtt, az édes mosolyod meg a kis gödröcskéd, amit annyira szeretek. Mindent szeretek benned, Lukey. A szemeid, ahogy rám nézel. A mosolyodat. A méz szőke hajadat. A hangodat, ahogy hozzám szólsz. Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. És nagyon remélem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Tudom, gyávának tartasz, amiért nem vallottam be korábban, de basszus! Semmi önbizalmam nem volt. Azt gondoltam, miért kellene Luke Hemmings-nek egy olyan lány, aki folyton csak dadog vagy zavarban van. Louis biztatott, hogy mondjam el neked, de nem mertem. Most pedig itt vagyunk. Bevallom neked egy levélben. Bevallom neked azt, hogy olyat tettél velem, mint soha senki más. Te valami különleges dolgot tettél velem. Felnyitottad a szemem arra, hogy nem a rossz dolgokra kell koncentrálnom, csak a jóra. Tudod féltem apától, féltem, hogy megtalál, de melletted nem volt időm ezen aggódni. Ezért nem lehetek neked eléggé hálás. Bevallom azt egyszerűen, hogy megőrülök érted, és az a pár hét, amit ott töltöttem veled, életem legjobbja volt. A legjobb dolog, ami valaha történhetett velem. Bevallom azt is, mikor megláttalak már akkor valami különlegeset éreztem. Mindig mikor megláttalak, a gyomrom görcsbe rándult. Nem tudtam mi ez. Nem tudtam mi ez az érzés, mert soha nem részesültem még ilyenben. És akkor rájöttem, hogy ez a szerelem. Elmondom ezredjére is, hogy szeretlek. Nagyon szeretlek. Remélem, látlak még, a karkötődet soha nem veszem le, ahogy megígértem. Várom a válaszod.

Szeretettel, Faith."

Luke elsírta magát abban a pillanatban, vele együtt én is.

- Istenem, annyira szeretlek Faith! - mondta, mire megcsókoltam.

- Én is szeretlek Lukey.

- Mert nekem olyan vagy, mintha te lennél a tükröm.. - nézett rám, a nyakába fúrtam a fejem kezeinket összekulcsoltuk lábam a lába közt hevert, így feküdtem mellette.

- A tükröm, mely visszanéz rám - mondtam miközben szemébe néztem.