𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×29. ➳

Másnap suli után otthon döglöttem. Michael bocsánatot kért, amiért leribancozott, elnéztem. Luke-al viszont nem beszéltem tegnap délután óta. Úgy láttam, nem zavarja. Foglalkozzon csak Brittel. Esküszöm, az a lány nem szebb lett, hanem csúnyább. De most komolyan..

Hirtelen anya berontott hozzám.

- Faith, beszélnünk kell!

- Nincs miről, anya.

- Sajnálok mindent oké? Csak szeretném, ha bíznál bennem.

- Nincs kedvem erről beszélni.

- Najó, akkor.. Majd máskor. De ne gubbassz itt, menj valahová. Nem vagy már szobafogságban. - azzal megfordult, és az ajtó felé vette az irányt..

- Hé! Anya!

- Igen? - fordult vissza.

- Köszi. - biccentett egyet, majd kilépett.

Na és most mit csináljak? Biztos nem fogok senkit sem felhívni. Ma nincs kedvem elviselni mást. Úgy döntöttem elindulok sétálni. A hozzánk közel lévő parton még nem is voltam. Így oda indultam. Zenét hallgattam, és próbáltam kiüríteni a gondolataim. Persze, egy perc nyugtom se lehet. Louis hívott.

- Mi van? - szóltam bele dühösen.

- Neked is szia. Mi a bajod megint?

- Semmi, ne haragudj.

- Amúgy azt akartam mondani, hogy most indulunk Sydney-be. Ott fogunk fellépni holnap este. Eljössz?

- Meddig maradtok?

- Másnap este mennénk vissza. Szóval lenne egy kis időm, hogy beszéljünk.. Hiányzol.

- Istenem, kellett ez a jó hír mára! Szeretleek! - egyből ujjongásban törtem ki, és ugrálni kezdtem.

- Faith ne ugrabugrálj nem vagy kislány! - kuncogott.

- Honnan...

- Ismerlek te bolond! Én is szeretlek! Majd hívlak!

- Imádlak, imádlak!

Azzal kinyomott. Vidáman indultam haza, Luke sem érdekelt. Gyorsan letusoltam és lefeküdtem, hogy hamarabb jöjjön el a holnapi nap.

Reggel vidáman pattantam ki az ágyamból. Ránéztem a telefonomra. Semmi hívás, semmi sms. Gratulálok Hemmings. Komolyan. Ha így akar játszani, állok elébe. Lerohantam reggelizni, utána kocsiba ültem és a suli felé vettem az irányt. Amint beértem mindenki odarohant hozzám, még olyanok is, akiket alig ismertem. Leginkább elsős csajok. Az ebédlőbe rohantam, és felálltam egy asztalra, de még így se hagytak.

- Légyszi, vigyél be minket a koncertre! - szólt az egyik csaj.

- Engem is, kérleek! - kérte egy másik.

Egyre többen jöttek be az ebédlőbe. Tuti valaki elmondta, hogy Louis húga vagyok. Csodálatos! Luke odajött, a vállára emelt és kivitt. Közben persze rápaskolt a fenekemre. A takarítószertárba vitt, bezárta az ajtót és letett.

- Ki mondta el? - kérdeztem dühösen.

- Nem tudom, de mindegy. Előbb utóbb úgy is kiderült volna.

- Jól van, na engedjél ki. Nem leszek veled egy légtérben! - vágtam rá.

- Miért?

- Nem is hiányoztam neked - mondtam miközben az ajtónak dőltem.

Ő persze közelebb lépett hozzám.

- Fogadjunk nem próbáltál felhívni.

- Hát vártam, hogy te.