𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×25. ➳

Este egyedül voltam az egész lakásban. Anya rájött mit vétettem, így szobafogságban voltam. Elmentek hármasban Dylan nagyszüleihez és egyedül hagytak. Nem zavart a szobafogság, mert amúgy sem volt kedvem menni sehová. Az ágyamban feküdtem, sötétben persze. Már ez sem zavart. Aztán hirtelen valaki az erkélyemen állt s az ajtón kopogtatott. Remegve felkapcsoltam a villanyt. Luke volt az. Megkönnyebbültem, hogy nem egy elmebeteg. Kinyitottam neki az ajtót.

- Ahogy bejöttél, úgy mehetsz is ki.

- Beszéljünk. Van miről.

- Nincs! - keltem ki magamból.

- Miért haragszol rám? Nekem több okom is lehetne! - kiabálta.

- Miért nem válaszoltál a levelemre Luke? Miért? Miért nem? Egy évig vártam! - fakadtam sírva.

- Faith. Faith! Nem kaptam tőled levelet. Megesküszöm. Vártam rá. Anya végig nézte, ahogy szenvedek!

- Ne hazudj! Anya feladta a levelet! - szóltam rá.

- Vagy nem.. De én is írtam neked egyet. Elküldtem volna, ha tudtam volna hova költöztök!

- Mit irtál? - kérdeztem halkan.

- Azt hogy... - mondani szerette volna, de Michael berontott az ajtómon. Behúzott egyet Luke-nak és a földre terítette.

- Megmondtam, hagyjátok meg nekem őt! - kiabált a képébe Michael, végül Ashton és Calum is ideért és leszedték róla Mikey-t.

- Miről beszélsz? - kérdeztem értetlenkedve.

- Faith! Faith sze..- kezdett bele Michael miközben bekönnyesedett a szeme.

- Ki ne mondd! Azt se tudod mi az! Annyira utállak!

Michael a lábam elé borult úgy kért bocsánatot.

- Elég! Menjetek el, mindannyian. Nézzetek magatokra! - néztem Michael-re és Luke-ra. - Én nem érek meg annyit, hogy behúzz a legjobb haverodnak. Hagyjatok engem békén!

- Nem! - Luke felkiáltott - Nem! Nem és nem! Tizennégy éves korom óta szerelmes vagyok beléd Faith Tomlinson! Amióta lefejeltük egymást, azóta oda vagyok érted! Éveken át kerestelek! Éveken át! Mikey te vagy a legnagyobb faszfej, hisz tudtad! Tudtad jól! És mégis el akarod tőlem venni! - háborodott fel Luke.

A vita közepén éreztem, hogy kezd forogni velem a szoba...

-Faith! Hahó! Jól vagy? - kérdezte Calum.

Az ágyamon feküdtem ő pedig közvetlenül mellettem ült.

- Nem tudom. - válaszoltam remegő hanggal.

- Csshh! Nyugi! - simította meg a karom.

- Hol vannak a többiek?

- Nem tudom..

- Calum..

- Hm?

- Szerinted egy ribanc vagyok?

- Nem. Nem vagy az.

- Minden az én hibám.

- Nem, Faith. Michael nem tartott valamit tiszteletben. De Luke sem volt fair. A helyében, ha tudtam volna, hogy te vagy az, akit kerestem egyből kidobom Camila-t. Mondjuk meg is tette. Csak akkor, amikor te és..

- Csak.. - nyeltem egy nagyot - felejteni akartam. Mert azt hittem..

- Tudom. Tudom most már az egész sztorit. Az az, mind a hárman.

- Mindent?

- Mindent. Megértelek. Én is így tettem volna.

- De nézz rám! - fakadtam ki s felültem az ágyon - Tönkre tettem egy szoros barátságot!

- Faith, fejezd be. Nem tettél. Majd megbeszélik. Tudjuk jól, hogy Mikey csak azt hiszi, hogy szerelmes beléd. Holott azt sem tudja mi az. Nyugi. Túl lesz ezen. Viszont..

- Igen?

- Ezt a levelet Luke hagyta itt. Én most magadra hagylak, ha jól vagy. Vagy maradjak?

- Nem kell.. Legfeljebb áthívom Candy-t!

- Rendben.

Calum elindult, kifelé de megöleltem még előtte. Szorosan ölelkeztünk.

- Jó barátom leszel, azt hiszem. - mosolygott rám.

- Köszönök mindent, Cal!

- Bármikor. Soha nem volt még lány haverom, de beújítalak! - kuncogott.

- Elfogadom! - mosolyodtam el.

Mikor elment, kibontottam Luke levelét.

„Hogy kezdjek ebbe bele? Öhm.. Faith. Már csak a neved hallatán görcsbe rándul a gyomrom. Ez így nem jó.. Szóval kezdjük az elején. Amikor megláttam, hogy az otthonba belépsz, akkor elakadt a lélegzetem. Annyira szép voltál. De úgy éreztem, egy ilyen srácnak, mint én, soha nem lenne esélye nálad. Igazából azon lepődtem meg, hogy oda kerültél. Hisz ki bántana egy ilyen szép és aranyos lányt, mint te? Ezek a gondolatok kavarogtak sokszor a fejemben. Fájt erre gondolni. Fájt arra gondolni, hogy neked rossz lehet. Pedig akkor még csak nem is ismertelek, sőt egy szót sem váltottunk egymással! De akkor tudtam, hogy te leszel az, akit szeretni fogok teljes szívemmel. Ne kérdezd miért! Én sem tudom! Talán közre játszott az is, hogy Ashley is olyan hamar megszeretett téged. Na meg a nyuszis mese. Soha nem felejtem el, mindig itt a kép előttem, ahogy mesélted. Ez az egyik legkedvesebb emlékem. Tudod, nincs sok jó. De te adtál nekem. Még úgy is, hogy észre sem vetted! Te boldoggá tettél, olyan érzéseket keltettél bennem a puszta jelenléteddel, mint soha senki más! A te kezed fogtam meg elsőnek. Neked adtam az első csókom... Faith, én csak.. Én szeretlek téged. Az egész lényemmel. Sajnálom, hogy nem vallottam be előbb neked. Rettegtem hogy tényleg csak barátként tekintesz rám. Mikor megtudtam, hogy el kell mennetek darabokra törtem. Viszont akkor emlékeztem a neved jelentésére; Hit. Hiszek benned, és abban hogy egyszer mi még együtt leszünk, és nem felejtjük el egymást. Te voltál, te vagy, te leszel az egyetlen, akit az életemnél is jobban szeretek. Remélem, írsz majd.

Ölel, Lukey."

Kihullott a kezemből a levél. Istenem! Felöltöztem, lerohantam a garázsba. Megtaláltam az én levelem. A kurva életet! Anya átvágott! Éveken át hazudott! Nem küldte el a levelet. Istenem, én barom! Zsebre tettem, és Luke házukhoz rohantam. Felmásztam a fára, ami az ablakánál volt. Kövekkel dobáltam, hogy felfigyeljen.

- Faith? - kérdezte halkan a homlokát ráncolva.

- Segíts! - kértem s behúzott az ablakán. A karjaiban voltam, és hirtelen neki estem az ajkainak. Annyira jó érzés volt megcsókolni. Annyira más. Belemosolyogtam a csókunkba, mivel a piercingje csiklandozott. Olyan volt, mintha felélesztettük volna egymást. Nekem csak rá van szükségem. Neki pedig rám.

Majd megtörte a csókunkat.

- Szeretlek, Lukey. - néztem a kék szemeibe.

- Szeretlek. Istenem, annyira szeretlek! - mondta s szorosan magához húzott.