My World On Fire (1.évad)

3. Az enyém vagy

Erősen fonódtak Andy karjai körém. Eszméletlen éjszakában volt részünk. Szinte soha se éreztem magam még így. Vágytam rá és úgy éreztem ő is rám. Az éjszaka folyamán minden egyes apró mozdulatomra szinte azonnal reagált Andy. Ha távolodtam tőle ő visszahúzott, ha megfordultam visszafordított a maga irányába. Vigyázott rám. Mégis egy apró hang a fejembe mint egy vészcsengő kezdett kolompólni. Mit keresek én itt? Mire várok még? Mi lesz ha felébred? Hisz...csak egy éjszakáról volt szó. A gyomrom összerándult. Mert most először az évek alatt úgy éreztem többet akarok. Többet egy éjszakánál. Többet egy kalandnál. Mégis az eszemre hallgattam és óvatosan húzódtam ki Andy karjaiból amire persze azonnal felébredt.
-Aludj még.-hallottam meg a rekettes hangját.
-Csak kimegyek a mosdóba.-hazudtam.
-Utána gyere vissza édes.-fáradt volt Andy is. Talán ezért nyomta el őt gyorsan az álom. Halkan lépdeltem a fürdőszoba felé ahogy menet közbe összeszedtem a ruháim. Gyorsan rendbe szedtem magam majd a táskámból egy darab fecnit vettem elő. Miután leírtam amit akartam még utoljára visszanéztem az isten pasira aki először mutatta meg hosszú évek után hogy még mindig élek, majd kiléptem az ajtón magam mögött hagyva őt. A házvezetőnők már a nappaliban takarítottak így feléjük közeledtem.
-Jó reggelt Miss.-mosolyogtak rám.
-Jó reggelt.-zavarba voltam hisz tudhatták mi történt köztem és a főnökük között az éjszaka.-Tudnának nekem segíteni?
-Természetesen.-nagyon segítőkészek voltak.
-Megtudnák mondani a pontos címet, hogy hova hívjam a taxit?
-Ha szeretne valahova menni a sofőr elviszi.
-Nagyon kedves de nem szükséges. Csak nem igazán ismerem magam ki ezen a környéken.
-Kisasszony Mr. Barber ideges lesz ha megtudja hogy maga taxival ment el. Kérem engedje meg hogy szóljunk a sofőrnek.-nem akartam hogy a házvezetőkön csattanjon az hogy én makacs vagyok.
-Rendben, akkor megköszönném ha szólnának neki.-az egyikük azonnal elrohant.
-Addig hozhatok magának kávét? Vagy nem szeretne reggelizni? Gyorsan összedob a szakács magának valamit.
-Tényleg nagyon kedves...
-Lora.
-Lora.-hívtam a nevén.-De nekem mennem kell. De ha ezt átadná Mr. Barbernek megköszönném.-nyújtottam át a fecnit.
-Természetesen.
-Miss, a nevem Roberto. Én vagyok Mr. Barber sofőrje. Elviszem ahova szeretné.-jelent meg egy kicsit idősebb alak, olyan ötven év körüli.
-Azt megköszönném Roberto.-Roberto azonnal az utat mutatta.-Köszönöm Lora és Maria.-kiléptem a hatalmas bejárati ajtón. Mostantól csak az emlékeimbe fog élni hogy egyszer én is jártam ilyen helyen. És egy felejthetetlen élményben volt részem.
Roberto kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Ez nem az a kocsi amivel tegnap este érkeztünk. De ez is valami luxus kategóriás lehetett mert a hátsó ülésnél szinte minden fel volt szerelve.
-Hova vihetem kisasszony?-kérdezte.
-Megköszönném ha a belvárosig elvinne.-mondtam.
-Ha a pontos címet megadja haza viszem kisasszony.
-Nem szükséges. Bőven elég ha a belvárosban kirak. Onnan majd metróval vagy busszal megyek.-válaszoltam.
-De kisasszony...
-Megköszönöm ha addig elvisz Roberto.-mosolyogtam rá.
-Igenis kisasszony.-az út onnantól csendben telt. Én csak bámultam kifelé az ablakon ahogy próbáltam minden részletet az estéből egy életre elraktározni az emlékeimbe. Mások lehet azt mondanák el kellene felejtenem de nem akarom. Ez a férfi egy őrült este alatt belopta magát a szívembe és fenekestül felbolygatta az életem. De megérte. Mert úgy éreztem boldog vagyok. Lassan az autó beért a belvárosba ami lassan ébredezett. A boltok nyitni kezdtek, az emberek munkába indultak. Minden újra a megszokott körforgás szerint haladt.
-Itt jó lesz Roberto. Nyugodtan tegyen ki itt.
-Biztos benne kisasszony?-kérdezte.
-Biztos.-leparkolt ahogy azonnal kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót.-Köszönöm hogy elhozott Roberto. Azt hiszem van nálam pár dollár...-dúrtam a táskám.
-Mit csinál kisasszony?
-Kifizetem az utat.
-Nem, biztos hogy nem!-ellenkezett.-Az uram keresztbe kitekerné a nyakam ha megtudná hogy pénzért hoztam el magát. Ígyis haragos lesz ha megtudja hogy nem vittem magát haza.
-Akkor hazudja azt hogy hazahozott.-mosolyogtam rá.-Örültem Roberto. Minden jót!-indultam el mikor utánam kiabált.
-Önnek is kisasszony. A viszontlátásra.-viszontlátás? Nem hiszem.
Szinte alig tudtam menni, a lábaim fájtak. A házam innen nagyjából három tömbnyire van. Nem akartam hogy hazavigyen. Jobb ha itt meghúzom a vonalt és elzárkózom attól az élettől. Nem nekem való. Ahogy lássuk be Andy se. Akármennyire is élveztem a társaságát mi két külön világba élünk. Ezt a két világot pedig nem éri meg összekutyulni. Mert annak rossz vége lehet mindenkire nézve.
Megérkeztem a lakótömbhöz ahol lakom. Természetesen a lift újra nem működik. Miért is működne? Szenvedve felballagtam a harmadik emeletre ahogy hallottam a folyosóra érve az őrült gyereksírást. Mennyire más volt csendre ébredni és nem erre a sírásra. Szeretem a gyerekeket félreértés ne essék. De szerintem mindez szülői nevelés kérdése hogy a négy éves gyerek őrült sikoltozásba kezd felverve a házat mert a szülei nem engedik hogy Spongabobot nézzen. Benyitva az apró kis lakásomba a cipőt azonnal ledobtam magamról, a táskát mellé dobtam majd elterültem a kanapén. Fáradt voltam. Őrülten fáradt. Még szerencse hogy csak holnap kell mennem dolgozni mert ma biztos mindenkinek a fejét venném aki hozzámszól. Pihenj Eve. Pihenned kell és továbblépni.