My World On Fire (1.évad)

62. A trauma

Egy remek nap van mögöttünk. Leonor, Layla és az apósom egy ölelést követően hagyták el a házunk. Andy bezárva mögöttük az ajtót indult felém a konyhába.
-Ez egy nagyon jó este volt.-mondtam neki ahogy a falnak dőlve figyelt engem és a mozdulataim.
-Én is így gondolom.-mondta Andy.
-Apukád nagyon kedves volt.-kezdtem elpakolni a maradékot. Andy pedig készségesen jött segíteni.
-A kínos sztorikat leszámítva.-tette oda gyorsan.
-Milyen kínos sztorik?-nevettem.-Olyan jó volt hallani rólad ilyeneket. A gyerekkorodból.
-Ezután a babafotók jönnek.
-Imádnám őket.-mosolyodtam el ahogy a tekintetünk találkozott.-Kérdezhetek valamit Andy?
-Bármit. Kivéve az ablakból kimászós sztorit ne. Eskü akkor még nagyon idióta voltam.-elnevettem magam majd megráztam a fejem.
-Nem azzal kapcsolatban akartam.
-Hallgatlak.
-Apukád is...megemlítette hogy régen nem akartál feleséget és gyereket. És most...itt állok mint a feleséged és...egy teszten is túl vagyunk. Igaz nem azt mutatta amit látni akartunk de...
-Tudni szeretnéd miért változott meg a véleményem? Félsz hogy esetleg később újra így fogok vélekedni?-tette le a kezéből az edényt.
-Nem. Nem hiszem...hogy ha egyszer gyermekeink lennének te elhagynál minket mert újra az a fiatal srác lennél aki a magányra és az elköteleződés mentességre vágyik. Csak...
-Te vagy az oka. Eleinte veled se így terveztem. De szerintem ezt tudod.-mosolygott rám.-Aztán felborítottál mindent. Belédszerettem és akkor valahogy minden megváltozott.
-Mert...nem akarlak olyanra erőltetni amit nem akarsz. Én...képes vagyok áldozatot hozni.
-Hát akkor lehet most elszomorítalak.-tudtam. Tudtam hogy csak ráerőltettem arra hogy apa akarjon lenni.-De temérdek gyereket akarok tőled. Először egy kislányra gondoltam mert imádnám ha olyan lenne mint te. Utána mondjuk kisfiú? Utána...ikrek? Akkor kettőt egybe letudnánk.-hitetlenkedve néztem rá.-Nem az a idióta srác vagy az elköteleződéstől menekülő férfi vagyok többé kicsim. Készen állok.-sétált elém.
-Ne haragudj amiért ezzel letámadtalak csak...-szörnyen éreztem magam.
-Te mire vágysz?
-Mi?-kaptam fel a fejem.
-Kisfiú vagy kislány? Kíváncsi vagyok arra te mit gondolsz.-valóban az én férjem ennyire csodás férfi?
-Én is örülnék egy kislánynak...utána egy kisfiúnak.-mondtam könnyes szemmel.
-És az ikrek?-kérdezte egy édes mosollyal.
-Annyira ne siessünk.-nevettem.
-Gyere ide.-húzott magához.-Őrülten szeretlek. Ahogy az életet is melletted. Hálás vagyok amiért megváltoztattál.
-Én is nagyon szeretlek.-dünnyögtem a nyakhajlatába.
-Akarsz hallani még kínos gyerekkori sztorikat?-elnevettem magam de a válaszom értelemszerű volt.
-Igen.
-De csak akkor mesélek ha te is mesélsz. Annyi időnk nem volt még hogy a gyerekkorunkról meséljünk és kíváncsi vagyok milyen voltál.-tűrt egy hajtincset a fülem mögé.
-Te kezdesz.-befejezve a munkánkat a konyhában a hálóban egymáshoz bújva beszélgettünk.-Mi volt a jeled óvodában?
-Természetesen autó. Mi más lett volna? Azt kapta mindig a leghelyesebb, legcukibb fiú a csoportban.
-Oh, akkor nem kérdés hogy valóban neked kellett kapnod.-mosolyodtam el.
-Neked kicsim? Mi volt a jeled?
-Nekem? Semmi extra. Egy napocska.
-Hm. A személyiséged miatt?
-Nem tudom. Miért? Mire gondolsz?-figyeltem rá.
-Hát arra hogy már akkor is tündöklő voltál, ragyogó személyiséggel.
-Szerinted ez miatt kaptam azt?
-Száz százalék.-elhittem neki.
-És...mi volt az első szerelmed neve?
-Eve.
-Ne már.-ütöttem mellkason.-Komolyan kérdem.
-Igazat mondtam.-nevetett.-Az ovis plátói szerelmek, meg a suliban járunk mert menők vagyunk nem számít ide.
-Akkor ki volt az első plátói szerelmed?
-Vivien.-válaszolta.-A vezetéknevére nem is emlékszem.-mondta.-Na és neked? Remélem Andy a keresztneve és Barber a vezeték.
-Úristen! Honnan tudtad?-játszottam vele.
-Nem is tudom. Mintha úgy hívnák a férjedet. Piszok mázlista pasi.
-Az.-mosolyodtam el.-Apukád említette hogy úsztál. Azért szeretsz még mindig úszodába járni?
-Nem rajongok már érte. De valahogy formában kell tartanom magam hisz láttad már a feleségem? Nagyon dögös.
-Gyerekként táncoltam. Bár szerintem már akkor két ballábas voltam.
-Nem úgy emlékszem azokon a randikon ahol táncoltunk hogy annyira rossz lennél.
-Talán jó a partnerem.
-Apukám...-meglepődtem. Soha se beszélt az apjáról.-...alkoholista lett. Mikor tizenhárom lettem arra mentem haza hogy őrjöngött. Anyuval kiabált. A cég nem ment jól, ő pedig az italba menekült. Anyu hiába mondta neki hogy gondoljon ránk, nem tette. Minden egyes nap részegen, a sáros földig itta magát. Egy nap, a szobámba voltam és újabb kiabálásra kaptam fel a fejem. Anyu sírt. Apa megütötte. Tizenhárom voltam...mégis szembementem apámmal hogy védjem a nővérem és az anyámat. Kihívtam apámra a rendőröket akik elvitték majd a bíróság bántalmazásért lecsukta. Attól a naptól úgy éreztem én felelek a családomért. Hisz én voltam az egyetlen férfi a családban. Aztán anyu megismerkedett Daniellel. Nem bíztam eleinte benne de aztán bebizonyította hogy mindegy, hogy nem a vérszerinti gyerekei vagyunk ő ugyanúgy tud szeretni minket mintha azok lennénk. És ez kölcsönös volt. Így...Daniel az apafigura lett számomra. Megmutatta a cégét amibe annyi munkát belefektetett és most...a többit tudod.-sóhajtott.-Soha senkinek nem meséltem még a vérszerinti apámról. Te vagy az első.
-Andy én...úgy sajnálom.-megszakadt a szívem ahogy hallgattam min kellett keresztül mennie.
-Ne. Nem azért mondtam el. Hanem mert a feleségem vagy. Nincsenek titkaink egymás előtt.
-Köszönöm hogy elmondtad.-bújtam hozzá szorosan.
-Nem akarok olyan lenni mint ő Eve. Jó apa akarok lenni akárcsak Daniel.
-Jó apa leszel Andy. Ebben egy percig se fogok kételkedni.
-Azt hiszem...ideje mindent beleadnom abba hogy most már ne csak szóbeszéd legyen ez, hanem valóság.
-Benne vagyok.-csókoltuk meg egymást ahogy egy érzelmekkel teli együttlétben volt részünk. Most először éreztem úgy hogy most sikerült. Sikerülnie kell. Mert anya akarok lenni. Ahogy Andy apa.
Kérlek...jöjj el az életünkbe pici csoda.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️*