My World On Fire (1.évad)

72. Kanapé

Ma egy elég hosszú és kemény nap előtt fogunk állni. A családom nálunk vacsorázik. Nem tudom hogy én félek e jobban vagy Eve. Bár a gondolat hogy végre a családom minden tagja jelen lesz boldogsággal tölt el. Anyu szinte mindennap érdeklődött Eve felöl és sűrűn meglátogatott minket. Egyszer Leonor is elvitte Evet vásárolni nem e azzal kicsit kikapcsolja őt és nem agyal feleslegesen azon ki is ő valójában. Hazudnék ha azt mondanám a napok alatt nem kerültünk közelebb egymáshoz. Képtelen vagyok távol lenni tőle. Amint van lehetőségem apró puszit nyomok a kézfejére, a feje búbjára, a homlokára.
Felöltözve az alkalomhoz illően vártam hogy a családom megérkezzen. A lépcső tetején azonban megpillantottam a feleségem.

Mesésen nézett ki. Úgy éreztem az este folyamán óriási bajba leszek.
-Szerinted jó leszek így? A nővéred azt mondta ezt vegyem fel de...-lépett elém a lépcsőn.
-Gyönyörű vagy kicsim.-elmosolyodott.
-Te se nézel ki rosszul.-ért a nyakkendőmhöz amit megigazított.-Így jobb.-mondta egy mosollyal. Megakarlak csókolni.
-Eve...-csengettek. Egy sóhaj után indultam az ajtóhoz ahol a családom széles mosollyal állt.-Sziasztok, gyertek be!-engedtem be őket.
-Oh drágám!-rohant szinte anya azonnal Evehez.-De meseszép vagy.
-Mondtam én hogy ez remek választás.-mondta Leonor.
-Szia Eve drágám.-ment apa is a feleségemhez hogy adjon neki egy puszit. Szerencsére Eve nyitott volt a család felé. Úgy kezdtem érezni hogy ő is annyira akar mindenre emlékezni ahogy én vágyok erre. Az asztalhoz vezettem őket majd Evenek kihúztam a székét.
-Köszönöm.-mondta én pedig akarva akaratlanul is a fejére nyomtam egy puszit. Láttam ahogy a családom összenézett és elmosolyodtak. Tudták mennyire nehéz ez az idő mindenkinek. De hálás voltam a támogatásukért. A vacsora remek volt és apu úgy gondolta ideje picit kettesben is beszélnünk.
-A billiárd asztalnál leszek rendben? Bármi van csak szólj oké?-súgtam neki ő pedig bólintott. Apuval így elhagytuk az ebédlőt.
-Miújság fiam? Minden rendben?
-Egyre jobban kezdem elveszíteni a reményt.
-Ugyan már.
-Lassan egy hónap eltelt azóta hogy az emlékeit elvesztette. Az orvos se mondott semmilyen változást. Eve...próbálkozik. Nagyon is próbálkozik emlékezni de valamiért mégsem megy neki. Én pedig majd megbolondulok hogy nem csókolhatom meg. Hogy nem ölelhetem magamhoz, hogy...
-De te mégis kitartasz mellette...nincs igazam?
-Persze! Hisz tudod mennyit jelent nekem.
-Légy türelmes fiam. Látom Even mennyire szeretni akar téged.
-Látod? Mégis hogy?
-A vacsora alatt akárhányszor meséltél ő csillogó szemekkel figyelt rád. Itta a szavaid fiam.
-Mi lesz...ha egyszer elvesztem a fejem és olyat teszek amit ő nem akar?
-Nem teszel olyat. Ismerlek fiam.
-Láttad milyen gyönyörű ma is? És az a csillogó szájfény az ajkán? Le akarom csókolni róla.
-Fiam...
-Azt hiszem...elvesztettem a fejem.

☆☆☆

-Na és? Hogy telnek a napjaitok? Sütött neked újra pucéran rántottát?-kérdezte Leonor én pedig azonnal zavarba jöttem.
-Leonor!-szóltam rá hisz Gracenek értelemszerűen erről nem meséltem.
-Most mi van? Anyuék is szoktak egymás előtt pucérkodni, én is szoktam az urammal, ez teljesen normális.
-Nem volt pucér...csak...felső nem volt rajta.-mondtam mielőtt félreérti Grace a helyzetet.
-Kaptál rántottát vagy sem?-kérdezte idegesen Leonor.
-Kaptam.-motyogtam. Grace és Leonor arca lelkes lett.
-És?-kérdezte Grace.-Istenem lányom annyira örülnék ha ti...
-Nem értem miért nem térnek vissza az emlékeim róla.-mondtam szomorkásan.-Hisz...annyira csodás férfi és...-Grace tudta. Láttam az arcán hogy tudta.
-Te...megkedvelted a fiam?-kérdezte könnyekkel a szeme sarkában.
-Nem tudom.-tördeltem az ujjaim.-Tény hogy sok időt töltünk együtt és nagyon élvezem. De egy kis hang a fejembe folyton azt mondja ,,nem ismered őt".
-Lányom....
-De a szívem mégis hevesen dobog a közelébe.-hullt egy könnycsepp le az arcomról.-De mire megyek emlékek nélkül?
-Nem hiszed hogy az emlékeid ellenére is boldog tudnál lenni vele?-kérdezte Leonor.
-Andy mindent megtesz tényleg. Ha látnátok...azóta a nappali kanapéján alszik amióta én itt vagyok. Egyetlen egyszer sem sietetett vagy hozott kellemetlen helyzetbe. De mégis úgy hiszem hogy nem érdemli meg ezt a szenvedést ami ezzel jár.
-Szenvedést?
-Hisz...felborítottam így az egész életét.
-Eve...a bátyám csak akkor boldog ha vele vagy. Még ha ez áldozatokkal is jár mint mondjuk a kanapén alvás.-mosolygott rám.-Bár...lehet én a helyedbe kicsit lebontanám azt a falat ami mögött bújkálok.
-Mire célzol?-kérdeztem.
-Mondjuk...

☆☆☆

Gyorsan eltelt az este. Anyuék az ajtóban búcsúzkodtak tőlünk. Az óra már szinte éjfélt mutatott. Jól esett ez a kikapcsolódás a családdal. Azt hiszem Eve is jól érezte magát.
-Eltakarítsam az asztalt?-kérdeztem.
-Majd reggel megcsináljuk. Pihenj le, szerintem te is elfáradtál.
-Elég hosszú este volt.-mondtam.-Akkor...
-Jó éjszakát Eve. Szeretlek.-minden este elmondta. Még ha én nem is tudtam viszonozni ő megtette. Soha se felejtette el. Figyelem ahogy előkészíti a kanapét az alváshoz és én meginogtam.
-Andy...-szóltam neki a lépcső aljából.
-Minden rendben?-kérdezte aggódó tekintettel.
-Nem...nem kényelmetlen itt aludni?
-A vendégszobák messze vannak tőled...a ház túlfelében. A közeledbe szeretnék lenni ha szükséged van rám.-válaszolta.
-É-értem.
-Ne aggódj értem. Menj csak aludni.-istenem Eve hogy lehetsz ilyen szerencsétlen? Lassan indultam fel a lépcsőn mégis a lábaim középen megálltak. Visszafordultak. Újra az első lépcsőfokon álltam.
-Nem...nem szeretnél...-felémfordult. Értetlenkedve nézett rám. Szedd össze magad Eve. Gyerünk.-...nem szeretnél mellettem aludni?-hadartam el a kérdést.
-Mi?
-Ne gondolj semmi olyanra!-figyelmeztettem.-De...elvégre ez a te hálószobád is és erősen kétlem hogy ez a kanapé hosszú távon nagyon kényelmes lenne.
-Nem biztos hogy a térferemen tudok maradni.-mondta.-Általában magamhoz húztalak éjszaka.-nagyot nyeltem.
-Ta-talán az még belefér.-felkapta a fejét.-Mármint ha nem csinálsz semmi perverz dolgot!-tettem hozzá azonnal.
-Komolyan...aludhatnék az ágyunkban veled?-bólintottam.
-Nagyon örülnék neki.-mondta mire én is akarva akaratlanul is elmosolyodtam. Lassan indultam az emeletre ő pedig követett. Valamiért ahogy beléptünk izgulni kezdtem. A tenyerem is izzadt.
-Én...elmegyek lezuhanyzom.
-Addig én megágyazok.-mondta. Amilyen gyorsan csak tudtam menekültem a fürdőszobába mert azt hittem megfulladok a forróságtól. Komolyan egy ágyba fogok aludni vele? Miért hallgatok én Leonorra? Hisz a báttya Andy, lehet azért mondta hogy neki segítsen. Csak kihasznál. De nem...az nem lehet hisz...Andy családja annyira kedves és segítőkész. Nem ártanának nekem. Sokáig zuhanyoztam. Talán abba reménykedtem hogy Andy addigra bealszik és nem kell a kínos jelenetet átélnem hogy az ágyba bemásszak mellé. Majd a szemem a hálóingemre terelődött. Ki is ment a fejemből hogy ez az a darab amit az az Eve hordott akiről ezt minden este Mr. Barber letépte. Basszus Eve ne pánikolj. Andy megígérte hogy nem ér hozzád. Kivéve az ártatlan ölelést az éjszaka közepén. Amúgyis...ő már milliószor látott téged és a tested. Nem fogja meglepetés érni. Mégis a tükörbe megnézve magam igazítottam a ruhán, majd a hajamon. Mély levegő Eve. Mély levegő. Kilépve az ajtón megpillantottam Andyt aki az ő felén már az ágyban feküdt. A szemeink találkoztak. Az arcom éreztem hogy vörös lett. Gyorsan el akartam bújni a takaró alá mikor észrevettem hogy Andyn nincs felső. De biztosan tudta miért hezitálok.-Van rajtam boxer mielőtt megkérdezed.
-Nem...nem akarsz valami felsőt felvenni?
-Nem szoktam. Így kényelmes nekem.
-É-értem.-a zavartságom nem múlt el.-Akkor...az a te térfeled ez pedig az enyém.-mutattam az oldalamra.
-Rendben.
-Ha bármi olyat teszel...
-Azt mondtad az ölelés engedélyezett.
-Az....az maximum.-mondtam ahogy felhúztam a mellkasomig a takarót majd hátat fordítottam neki.-Jó éjszakát.
-Jó éjszakát...kicsim.-gyorsan elnyomta az álom. Hogy honnan tudom? Hogy akarva akaratlanul is hátra pillantottam a vállam felett. Nehezen aludtam el. Csak néztem az órát amin alig telnek a percek. Hosszú éjszaka lesz.
Vagyis...így gondoltam. Egészen addig míg egyszer Andy karjait nem éreztem meg magam körül. Szorosan húzott magához ahogy éreztem a lélegzetvételét a nyakhajlatomba. A szívem gyors ütembe vert majd szinte észre se vettem...de Andy karjaiban gyorsan elaludtam. Biztonságban éreztem magam...a karjaiban.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*