My World On Fire (1.évad)

61. Kínos történetek?

Az irodában dolgoztam mikor apám felhívott hogy ha nem bánjuk ő szívesen eljönne egy vacsorára hozzánk. Meglepődtem és az első kérdésem az volt hogy anyu is vele tart? Természetesen nem. Ez miatt ők össze is vesztek hogy az apám miért támogat minket. De én boldog voltam hogy legalább ő hisz bennem és a döntéseimben.
Hamarabb elhagyva így az irodát mentem haza hisz biztos voltam benne hogy a feleségem ideges lesz.
-Édes. Hazaértem.-mondtam ahogy beléptem az ajtón.
-Szia.-lepődött meg ahogy belépett a teraszról. Biztos voltam benne hogy virágot ültetett miközben Nala játszott a kertben mert földes volt a kesztyű a kezén.-Minden rendben?-jött elém aggódva, levéve a kesztyűt magáról.
-Persze.-hajoltam a csókjaiért.-Mi baj lenne?
-Nem...nem tudom. Azt mondtad ma estig bent leszel ezért se terveztünk semmit. Vagy rosszul emlékszem?
-Remek a memóriád édes.-mosolyogtam rá.
-Szinte alig múlt délután kettő. Történt valami?
-Ne légy ideges.
-Mi? De miért?-pánikolt.
-Mondom kicsim, hogy ne légy ideges.
-De ha ezt ismételgeted csak még jobban az leszek!-hadarta picit megemelve a hangját.
-Apa este velünk szeretne vacsorázni. És az is lehet hogy Leonorék is csatlakoznak hozzájuk.
-Mi?-kerekedtek ki a szemei.
-Megszeretné apa jobban ismerni téged...a feleségem.
-A szüleid...ide jönnek?-lefagyott. Biztos voltam benne hogy szörnyen ideges lett.
-Csak apu...anyu...tudod milyen.-fújtam ki a levegőt. Még ha fájhatott neki hallani hogy anyám a mai napig nem támogat minket őszinte akartam lenni vele. Nem akartam újra ugyanazt a hibát elkövetni és ez miatt elveszíteni őt újra. Azt biztos nem élném túl.
-Csak apukád?-kérdezett vissza.
-Figyelj kicsim, rendelünk valahonnan valamit és...
-Úristen, el kell mennem a boltba!-indult az emelet felé mikor utána kiabáltam.
-Rendelhetünk is kicsim!
-Biztos hogy nem!-hallottam a választ és elmosolyodtam. Előre tudtam a válaszát hogy ebbe nem megy bele. Hisz a főzésbe szívét-lelkét beleadhatta. Perceken belül már átöltözve rohant le az emeletről.-Szívem elvi....-nem tudta befejezni a szavába vágtam.
-Induljunk.-nyitottam ki az ajtót előtte. Segíteni akartam neki mindenben amiben csak tudtam.
A főzés kezdeti idegességgel teli állapota hamar egy nyugodt és nevetéssel teli főzésbe csapott át. Főleg miután szerencsétlenkedtem a konyhában mellette.
-Biztos mindent megcsináltunk Andy?-figyelte az asztalon sorakozó ételeket.
-Kicsim nyugodj meg. Apa nem azért jön hogy egy éttermi kiszolgálásban legyen része. Megismerni szeretne téged. Leonorékat meg ismered.-nyomtam egy puszit a feje búbjára.-És előre tudom hogy szörnyen odalesz érted apa.
-És ha nem?
-Megnyugszol picit ha most megcsókollak?-bólintott. Én pedig azonnal megcsókoltam.-Szeretlek Mrs. Barber. És a családom is szeretni fog...csak mi Barberek néha kicsit önfejűek vagyunk.
-De az apukád, Daniel...
-Még szerencse hogy nem Barber. Vele könnyebb helyzetben leszel.-elnevette magát. Végre. Annyira imádom nézni a mosolyát.-Menj és öltözz át rendben? És nem estélyire gondoltam.-figyelmeztettem.-Otthon vagyunk, a családunkkal. Csak...kényelmes legyen rendben?
-Andy....-fordult vissza én pedig rászegeztem a tekintetem.-Bármi lesz...mi együtt leszünk. Ugye?
-Örökké.-válaszoltam egy megnyugtató mosollyal. Természetesen Eve nem egy egyszerű pulóvert és farmert vett fel. Egy gyönyörű ruhát ami nem volt túl kihívó de én pontosan láttam a lehetőségeket ahogy ezt este róla letépem.-Gyönyörű vagy.-vártam a lépcső aljába.
-Köszönöm.-csókolt meg.-Nem jöttek még?
-Előbb láttam a kocsijukat leparkolni az udvaron.
-Basszus, basszus...-hadarta ahogy tudtam azon gondolkozik minden tökéletes-e.
-Minden csodás, ne izgulj.
-Fogd a kezem egész éjjel rendben?-bólintottam egy mosollyal az arcomon.
-Gyere akkor, engedjük be őket.-nyújtottam felé a kezem amibe belekapaszkodott. A derekánál magamhoz húzva őt nyitottam ajtót ami elé már megérkeztek a vendégeink.
-Andy bácsi!-szinte rohant le engem Layla. Keresztbetett kézzel állt előttem kicsit morcos tekintettel. Leonorra emeltem a tekintetem segítséget kérve mi is van pontosan. De ő csak mosolygott.-Azt ígérted én leszek a koszorúslány!
-Oh.-elmosolyodtam ahogy kifújtam a levegőt. Leguggoltam elé.-Még lehetsz Layla. Még a koszorúslány felvonulás hátravan.-néztem fel Evere aki elmosolyodott.-Eve is téged szeretne maga mellett mint koszorúslány.
-Ez így van.-guggolt le Eve is.-Nélküled nem is lennék hajlandó végigsétálni az oltárhoz.
-Milyen ruhám lesz? Ugye rózsaszín?-a gyerekek hangulatváltakozása számomra igazi rejtély volt. Layla mintha mi sem történt volna hagyott ott és ment a házba. Egy apró gyermekies sikollyal észleltük hogy találkozott Nalaval aki tuti az este folyamán bújkálni fog a kis boszi unokahúgomtól.
-Szia bátyus, sogórnőm.-fogadott minket széles mosollyal Leonor. Azonnal megölelte Evet is. Örültem hogy ennyire jóba lettek.
-Fiam.-jött apám elém és megölelt, megveregette a hátam. Majd a feleségemre nézett.
-Üdvözlöm Mr. Craig.-nyújtotta felé a kezét.
-Ugyan már lányom, családtag vagy.-nevetett apa.-Csak Daniel...vagy apu...vagy apósom. Mindegy.-apa is picit zavarba volt de Eve is.-Megölelhetem az új családtagunk?-kérdezte és Eve egy mosollyal ölelte meg az apámat. Erre a pillanatra vártam. Danielnek köszönhetően Eve egy lépéssel talán úgy érezhette közelebb került a családunkhoz. Hisz már a családunk részese.
Az asztalhoz kísértük a vendégeink. Láttam Even hogy izgul. De én büszkén nyitottam meg a vacsorát.
-Hálás vagyok hogy eljöttetek. Örülök hogy megismerhetitek jobban a csodálatos feleségem aki ma mindent beleadott ebbe az estébe hogy tökéletes legyen.-szorítottam a kezén.-Istenien főz, úgyhogy remélem éhesek vagytok.
-Nagyon.-jegyezte meg nevetve apa.
-Mr. Cra...vagyis...Daniel...-zavarba volt Eve még mindig. De ez természetes volt.
-Legyen apa Eve. Hisz elvégre mostantól szinte a lányom vagy.-küldtem egy megnyugtató mosolyt neki hogy nyugodtan tegyen így, hisz apa is erre kérte.
-Remélem ízleni fog az étel...apa.-a mondat végére azonban úgy láttam mintha a szívéről egy tonna súlyt dobott volna le. Hála az égnek.-Andy is segített úgyhogy mindketten szívünket lelkünket beleadtuk a vacsorába.
-A fiam főzött?-nevetett.-A fiam egy rántottát se tudott egészen tizenhat éves koráig megcsinálni.
-Ne égess apu.-szóltam rá.-Csak...nem volt tehetségem a főzéshez. Nem is érdekelt.
-Én ezt nem gondoltam.-jegyezte meg Eve.-Mi...amióta együtt vagyunk szinte folyamatosan meglep Andy reggelikkel. És nagyon finom amerikai palacsintát tud csinálni.-imádom a feleségem. Egyszerűen imádom.
-Andyt akkoriban jobban érdekelte az úszás.
-Úristen ugye nem én leszek egész éjjel a téma?
-Én nem bánom.-mondta azonnal Eve.-Hisz...úgyis egy csomó minden van amit még nem tudunk egymásról.
-A gyerekkori sztorikkal kellene kezdenünk?
-Nem akarod te azokat hallani.
-Dehogynem.-hirtelen azt láttam a feleségem elengedte magát. Boldog voltam. Boldog hogy ennyire felszabadult volt. Hisz erre vágytam.
-Andy régen mikor a haverjaival bulizni akart menni és apa megtiltotta képes volt kimászni az ablakon.-kezdte Leonor.
-Úristen.-nevettem ahogy valóban a ,,leégetjük Andyt" estét elkezdtük.
-Kimászott az ablakon?-lepődött meg Eve.-Csak arra nem számított hogy egyszer apu később ért haza ő pedig szinte a bokorba zuhanva teli karcolásokkal élvezhette a fejmosást és a szobafogságot.-mindenki nevetett.
-Te ilyen rosszfiú voltál?-kérdezte Eve.
-Hisz tudod...nem?-tudtam. Pillangók hadát indítottam el benne azzal ahogy ránéztem. Tudtam, hogy mire odaérünk a bugyija szörnyen nedves lesz. Várom az éjszakát.
A vacsora fantasztikusan sikerült. Nézem az asztalnál ülve Evet és Laylat játszani ahogy Leonor a kanapéról nevet velük. Layla és Eve között nagyon jó kapcsolat alakult ki.
-Remek választás volt Eve fiam.-hallottam meg apa hangját.-Nála szinte tökéletesebb nőt nem is találhattál volna.
-Tudom. Ő a legtökéletesebb nő az egész világon. És már a feleségem.-néztem büszkén az ujjamon lévő gyűrűre.
-És látva ahogy Laylaval játszik, ezer százalék hogy csodás édesanya lesz.
-Minél előbb valóra akarom váltani az álmait apa. Mert megérdemli.
-Ahogy te is.-veregette meg a kézfejem.
-Nekem az az álmom hogy boldog legyen. Hogy a feleségem legyen egy életen át ahogy...a gyermekeinket neveljük.
-Tudod...én nagyon remélem hogy lassan gratulálhatok nektek. Szinte izgatottan várom hogy nagypapa lehessek.
-Köszönöm apa.-mondtam a szemébe.
-Ugyan micsodát?
-Hogy elfogadtad a feleségem. Hogy bíztál bennem és a döntésembe.
-A fiam vagy. Ez a feladatom.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️*