My World On Fire (1.évad)

51. ,,Ne haragudj..."

-Szia öcsi.-jelent meg az irodámnál Leonor.
-Szia nővérkém.-utáltuk a becézéseket.-Mi járatban?-kérdeztem a papírjaimból felnézve.
-Ezt apa küldi, nem-e ránéznél.-nyújtott át egy mappát.-Ezeknek az épületeknek a felújítására kerül sor a közeljövőben. Apu szerint jó lenne egy kettőt a cégnek elvinnie.
-Te is tudod hogy bevagyunk táblázva.
-Tudom. De azt is mind tudjuk hogy a szakma legjobbja vagy.
-Sajnálom Leonor de ezt most kivételesen nem vállalom. Más dolgom van.
-Andy, apa külön megkért hogy...
-Az esküvőmre kell készülnöm. Nem vonhatja el semmise a figyelmem róla.-mondtam határozottan.
-Hogy mire kell figyelned?-kerekedett ki a szeme.
-Az esküvőmre.-mondtam újra mikor már tudtam leesett Leonornak amit mondtam.
-Állj meg! Milyen esküvőre?-kérdezte hadarva.
-Az enyémre?-nevettem.
-Nem, nem, nem! Engem az érdekel ki a menyasszony?
-Egy nő lehet csak, ezt te is tudod.-mosolyodtam el.
-Eve igent mondott?-szinte kiabálta ahogy a boldogság áradt a hangjából.
-Másodjára is.-válaszoltam.
-Úristen!-rohant hozzám ahogy azonnal magához ölelt.-Végre! Végre!
-Nyugalom, nyugalom.-szóltam rá.-A családból eddig te vagy az első aki tudja.
-Én? Azt hittem azért vagy ennyire boldog mert elmondtad anyunak is és...
-Még nem. Most biztos tervet kell kitalálnom amivel elérem hogy elfogadja Evet. Nem hibázhatok mégegyet.
-Ne is! Evenek a családunkhoz kell tartoznia.
-A családunkhoz is fog. Talán most...már őt se éri meglepetés anyám ellenszenvéről. Azt mondta el fogja érni hogy anya megszeresse.
-Tudod hogy anya...
-Vagy ott lesz, vagy nem. Nem fogok éveket várni azzal hogy elvegyem Evet. Az első lépést már megtettem.
-Az első lépést?-lepődött meg.
-Emlékszel a házra amit később Darell fejezett be?
-Igen. Kíváncsi lennék ki a fene vette meg. Gyönyörű lett az épület.
-A miénk.-mondtam.
-Hogy mi?-szaladt fel a szemöldöke.
-Az a ház, a közös otthonunk Evevel. A ház ahol férj és feleségként élhetünk és...később családot alapíthatunk.
-Te vetted meg azt a gigantikus házat?
-Ez első lépésnek tökéletes nemde? A tulajdont már most ötven-ötven százalékra írattatam.
-Te eltökélt vagy.
-Mégegyszer nem hagyom hogy bármi vagy bárki az útunkba álljon.
-Helyes. Anyu is ha megismeri Evet rájön hogy ő számodra a tökéletes nő. Ebben biztos vagyok.
-Nem is érem be mással.-örültem hogy Leonor megtudta hogy Eve újra a menyasszonyom. Legalább valakivel megtudtam osztani a boldogságom. Pár perc múlva a telefonom csipogott. Eve írt. Elolvasva az üzenetet a szívem hevesen kezdett verni.

Miért ne haragudjak? Ugye nem?!

Mindent eldobtam ami a kezem ügyében volt és szinte szélsebesen elhagytam az irodát. A szívem nem tudott lenyugodni. Egy valamire tudott az eszem gondolni és ez a legnagyobb félelmem. Nem tudom mennyivel mehettem, nem is érdekelt. Haza kell érnem.
A házunk előtt leparkolva futott elém az egyik emberünk.
-Uram.-köszöntött.
-Hol a menyasszonyom?-kérdeztem idegesen.
-A menyasszonya?
-Igen, a menyasszonyom!-hadartam.
-A nappaliban volt a....-nem vártam meg hogy befejezze. Rohantam ahogy tudtam.
-Kicsim!-egy sóhaj hagyta el a szám mikor megláttam őt a földön ülni.
-Shhhh!-szólt rám.
-Basszus Eve, már azt hittem hogy...-sétáltam hozzá mikor a szemeim meglátták őt.

-Ez meg...?-lepődtem meg a kiskutya láttán.
-Mentségemre szóljon hogy csak véletlen keveredtem arra és nem akartam először elhozni, de aztán annyira édesen ragaszkodott hozzám hogy...-hadarta.
-Állj meg kicsim.-szóltam rá.-Ő...a miénk?
-Meglepetés.-mondta kissé ideges mosollyal.-Tudom hogy nem kérdeztelek meg de...-letérdeltem ahogy azonnal magamhoz húztam őt. Szorosan öleltem hisz a szívem még most se tudott lenyugodni.-Andy...
-Francba, megijesztettél mikor nem írtál vissza.-jegyeztem meg ahogy eltávolodtam és a kezem gyengéden simogatta meg az arcát.
-A kis szaros bealudt a telefonomon. Nem volt szívem felébreszteni.
-Azt hittem...a francba.-próbáltam lenyugtatni magam.
-Mit hittél?
-Hogy...-nem akartam kimondani.
-Elhagytalak?-kérdezte meg. Nem válaszoltam de tudta.-Andy.-fogta közre az arcom.-Szívem. Miért hagynálak el?-kérdezte.-Nézz rám szívem. Együtt vagyunk és leszünk. Nem ezt fogadtuk meg?
-De.
-Akkor bízz bennem. Mégegyszer nem veszítesz el ahogy én se téged. Rendben?
-Annyira szeretlek.-húztam magamhoz ahogy nem akartam őt elengedni. Egy puszit nyomtam a feje búbjára.
-Tehát nem haragszol?-kérdezte kisebb kuncogással. Eltávolodott tőlem ahogy a kiskutyára néztem.-Tudom hogy nem beszéltük meg de...
-Nagyon édes.-néztem a kutyára aki nyugodtan pihent a kanapén.-Jól tetted hogy elhoztad.-Eve arca mosolyra derült.
-Kislány.-mondta örömmel a hangjában.
-Nevet is adtál már neki?-kérdeztem ahogy kényelmesen elhelyezkedve a földön húztam az ölembe Evet és együtt néztük az új családtagot.
-Még nem.-mondta ahogy láttam mennyire imádja már a csöppséget.-Mondjuk Nala?-kérdezte.
-Imádom.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Vele már bővült is a családunk.-ragyogott a szeme.
-A mi családunk.-ez a nő az életem, a boldogságom.
-Hát nem édes?
-Itt maradsz vele vagy velem jössz?-kérdeztem ahogy a kezeivel játszottam.
-Nem megyek be veled az irodádba. Akkor nem dolgoznál, ismerlek.
-Ki beszélt munkáról?-nevettem.-Be kell vásárolnunk.
-Vásárolni?-lepődött meg.
-Nalanak. Velem jössz vagy...?
-Nem vihetjük őt is?-kérdezte ahogy az arca szomorkás lett ha arra gondolt a kis családtag itt marad egyedül a hatalmas házba.
-Ébresszük fel őt.-mondtam.
-Ez az!-Nala lassan ébredezett. És ha őszinte akarok lenni, életembe nem láttam még ilyen gyönyörű kiskutyát.-Nala ő itt az apukád.-mondta Eve ahogy az ölembe helyezte őt.-Imádni fogod őt, ahogy én is imádom.-hajolt hozzám egy csókra.-Szeretlek.-suttogta az ajkaimnak.
-Én is szeretlek.-csókoltam vissza mikor megéreztük az arcunkon az apró kutyapuszikat. Boldog nevetés töltötte meg a házat. Ekkor tudtam, ez a ház tele lesz boldogsággal amíg Eve mellettem van.
A vásárlás pedig nem mellesleg remekül sikerült. Nala élvezte minden pillanatát.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️*