My World On Fire (1.évad)

69. Korcsolya?

-Értem én hogy az emlékeim akarjuk visszahozni de pont itt? Mármint itt?-figyelte a hatalmas jégpályát maga előtt.
-Pont itt kezdünk.-mosolyodtam el.
-Andy ha elméletileg és gyakorlatilag is a férjem vagy tudhatnád hogy én nem korcsolyázok. Soha. Rettegek attól hogy elesek és szarrá töröm magam.
-Tudom hogy félsz de....legyőzted. Velem. Nemrég engedted hogy segítsek legyőzni a félelmed és kézen fogva korcsolyáztunk szinte órákon át.
-Én és a korcsolya? Kizárt. Anya egyszer elvitt korcsolyázni és még egy oktatót is felbérelt.-tudtam a sztorit de bármikor szívesen újra meg újra meghallgattam.-Tanított de pocsék voltam. A lábam remegett mint a kocsonya. Aztán azt hazudta hogy most csiszolták újra a jeget, tilos a korláthoz érni és én sírva döcögtem végig a jégen.
-Én nem fogok hazudni neked és nem fogom elengedni a kezed. Esküszöm.
-I-inkább együnk egy kürtöskalácsot, igyunk egy jó forrócsokit vagy forralt bort és hallgassuk a karácsonyi dalokat.-nem akartam ráerőltetni. De ötletnek remek lett volna hogy a közelembe tudjam és tudja hogy vigyázok rá. A bódékat járva figyeltük a karácsonyra előkészítő dolgokat. Apró tárgyak, mécsesek, világítások. A tér közepén egy hatalmas karácsonyfa amely pompásan fel volt dészítve.
-Nézd csak.-mutatta lelkesen az egyik csillogó télapó figurát.
-Nagyon édes. Szeretnéd?-kérdeztem.
-Nem fogom a házad a díszeimmel feldíszíteni.-nevetett.
-A mi házunk és úgy díszítjük ahogy csak akarod.-vettem elő a kártyám.-Ezt kérném.-mutattam az árusnak. Eve csak nézett engem.-Miért nézel rám így?
-Együtt feldíszíthetjük a házat?-mintha meghatódott volna.
-Persze. Hisz...együtt leszünk karácsonykor nem?-kérdeztem meg félve.
-Akkor jobb ha mindent beleadsz Mr. Barber.-mosolygott rám és a szívem hevesen vert. Egyből a korcsolyapálya mellé sétált én pedig a kis mikulás díszt a zsebembe helyezve mentem utána.
-Csak nem meggondoltad magad?-kérdeztem mosollyal az arcomon.
-Nem engeded el a kezem. Igaz?-ez az!
-Soha.-egy sóhaj után ült le a padra ahogy kikértem a számunkra megfelelő korcsolyát.-Ez a tiéd.-figyeltem ahogy ügyetlenkedve, remegő kézzel igyekezett befűzni a korcsolyát.-Had segítsek.-térdeltem elé.

-Nem szoros?-kérdeztem ahogy az arcát néztem.
-Nem. Biztos vagy benne hogy ezt múltkor élveztem? Mármint tényleg?
-Higyj nekem.-fejeztem be a korcsolyájának megkötését és azonnal húztam a lábamra a sajátom. Stabilan álltam fel a lábaimra.
-Nem, ez biztos nem fog menni nekem.-a kezem felényújtottam.-Ne értsd félre Andy de így is állításotok szerint megzakkantam még ha újra beverem a fejem...
-Vigyázok rád. Az életem árán is.
-Hogy bízhatok egy idegenbe ennyire?-figyelte a szemeim.
-Nem idegenbe bízol. A férjedbe.-válaszoltam és a kezét a kezembe fogva segítettem felállni. Az első mozdulatnál meginogott de én az oldalánál megtámasztottam.-Ügyes vagy.-tartottam.-Most találd meg az egyensúlyod és szépen lassan sétáljunk a pálya felé.
-Úristen el ne engedj!-szorította a keze szorosan az enyémet. A másik kezem erősen tapadt az oldalára.
-Nem engedlek, nyugodj meg.
-Mikre veszel te rá?-lépett lassan egyet, majd mégegyet.
-Ügyes vagy.-értünk a bejárathoz.-Most lépjünk fel a jégre.
-B-b-biztos vagy benne?
-Szerencsére kevesen vannak. És nem kell félned. Segítelek.-lassan léptem a jégre, magammal húzva Evet. A lábai azonnal sebesen jártak előre hátra ahogy a kezeivel csapkodott. Azonnal mögé siklottam és erősen tartottam őt a két kezemmel. A testünk közel ért egymáshoz, de nem ellenkezett. Ellentétben a kezei szorosan fogtak rá az én kezemre ami az oldalát fogta erősen.-Lassan induljunk előre rendben? Siklunk.-toltam gyengéden előre. Kezdetben pánikolt hallottam a hangján de később...meghallottam azt a gyönyörű élettel teli nevetését.
-Ez marha király!-jegyezte meg lelkesen.
-Lassan, nehogy eless.-figyelmeztettem.
-Most...most egyedül.-engedte el remegve a kezem. Féltettem.-Nézd Andy!-mutatta ahogy lassan, stabilatlan lábakkal de elindult. Végig mögötte mentem, minden pillanatban figyelve rá meg ne sérüljön. A lábai meginogtak.-Úristen!-azonnal elkaptam ahogy földet értünk. Szerencsére blokkoltam az esést.
-Jól vagy?-kérdeztem a karjaimba tartva őt.
-Ez kibaszott jó volt!-nevetett. Istenem de gyönyörű.-Miért nézel rám így?-kérdezte azokkal a csillogó szemeivel.
-Annyira szeretlek.-mondtam ki és ő csak nézett rám. Megrémisztettem?
-Valóban mindennap elmondod.-mosolyodott el ahogy felült. Nem ellenkezett, nem rémisztettem meg. Talán ő is készen áll hogy adjon egy új esélyt, nekem...nekünk?-Segítesz felállni férjem?-elmosolyodtam. Hallani az ajkán újra azt a szót hogy a férjének hív egyben boldogító és keserű. Hisz hiába mondja ha nem úgy gondol rám.
-Beütötted magad?-álltam fel ahogy segítettem őt lábra állítani.
-Ugye nem megpuszilni akarod azt a testrészem?-nevetett. Napok óta először éreztem azt hogy ő az a boldog Eve akit megismertem abban az étteremben.
-Dehogynem. Akarod?
-Inkább ne. A fenekemet ütöttem be.-kezdte letakarítani a ruhájáról a hódarabokat.
-Várj, segítek.-tisztítottam meg a hátát egészen a lábáig.
-Mond hogy csak az volt a célod hogy megfoghasd a fenekem.-húzta végig a kezét a karomon ezzel letakarítva az én kabátom is.
-Biztos nem emlékszel rám drágám? Túlságosan ismersz.-játszottam vele. A szemeink találkoztak. És még ha az emlékek nem is állnak a segítségére én tudtam. Tudtam hogy legbelül...egy apró része a szívének minden ellenére tudja ki vagyok csak segíteni kell hogy eszébe jutassam. Megakarom csókolni. Őrülten megakarom csókolni.
-Kapj el!-indult meg a korcsolyával.
-Ch.-mosolyodtam el magamon.-Nyugalom Andy...csak kapd el és ne engedd el.-mondtam magamnak ahogy azonnal utána mentem. Nem kell mondani milyen hamar győzedelmeskedtem. Még egy ideig korcsolyáztunk majd mielőtt haza mentünk volna mégegy forrócsokira megálltunk.-Jó napot! Két forrócsokoládét kérnénk. Az egyikbe mályvacukrot is rakjon kérem.-kértem a rendelést.
-Honnan tudod hogy így szeretem?-kérdezte.
-A feleségem vagy. Mindent tudok rólad.
-Itt is van. A bögre most ajándék.-mondta az árus.
-Úristen de jó!-lelkesedett. Meg se lepődtem hisz tudtam hogy a kedvenc ünnepe a karácsony. A keze azonnal a bögre után nyúlt de én elkaptam a kezéből.-Hé! Ez nem az enyém?-kérdezte kissé duzzogva.
-Pillanat kicsim. Csak megfújom. Máskor is megégetted a szádat miatta.-észre se vettem először hogy újra becéztem. De meglepődtem hogy nem reagált rá. A számat a bögre széléhez értettem és éreztem ez már megfelelő lesz Eve számára.-Tessék.-nyújtottam neki.
-K-köszönöm.-vette át. Erősen szorongatta a karácsonyi bögrét. Csípős hideg nap lett mire végeztünk a korcsolyázással. Az arca és a kezei pirosak voltak.
-Nagyon fázol?-kérdeztem.
-Mindjárt jobb lesz a forrócsokitól.-melegítette a kezét.
-Várj meg itt, rendben? Egy perc és itt vagyok.-rohantam el mellőle és ígéretemhez híven siettem is vissza hozzá.
-Ez mi?-kérdezte ahogy a kezembe lévő dolgokat vizsgálta.
-Ezt így.-húztam a fejére egy kötött sapkát.-Ezt pedig így.-tekertem egy sálat a nyakába.-Ezt pedig húzd fel a kezedre.-nyújtottam neki a kesztyűt.
-Ezt nem kellett volna.-vette át a kesztyűt. A bögrét elvettem tőle ahogy megvártam míg felhúzza a kezére a ruhadarabot.
-Nem szeretném hogy megfázz.-igazítottam a sálán.
-Te nem fázol?-kérdezte.
-Túlélem.
-Add oda a kezed.-meglepődtem. Az üres kezem felényújtottam ő pedig megmarkolva azt a kabátom zsebébe csúsztatta a kezével a kezembe.-Így ni'! Indulhatunk.-nem akartam elhinni. Valóban még ha nem is úgy de kéz a kézben sétáltunk ebben a hideg mégis szivetmelengető időben? Csak figyeltem őt és az apró piros orrát hisz szinte csak az látszott ki. És csak egy valamit tudtam kívánni. Hogy soha se veszítsem el őt.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️és örülök ha feliratkoztok az oldalamra!❤️*