My World On Fire (1.évad)

11. Előétel

-Hova hoztál?-szálltam ki a kocsiból. A repülőtéren voltunk.-U-ugye nem azzal akarsz menni sehova?-mutatam a hatalmas gépre.
-Nem utaztál még gépen?-kérdezte Andy.
-Nem...és nem is volt tervben.-dadogtam. Valahogy féltem a repülöktől. Talán a szerencsétlenségek miatt. Pedig ha őszintén akarunk lenni melyikhez van nagyobb esélye az embernek? Hogy lezuhan a gépe vagy autóbalesete lesz? Vagy csak a zebrán elgázolják? Mind tudjuk rá a választ, mégis féltem a gondolattól hogy mi lesz ha az a gép zuhanni kezd.
-Félsz tőle?-kérdezte.
-Egy kicsit.-nagyon.
-Bízol bennem?-csak ezt a kérdést ne.
-Bízok.-mondtam összeszorított fogakkal.
-Akkor szállj fel velem a gépre Eve.
-Mi...mi lesz ha...tehát érted...?-dadogtam de nem tudtam elmondani a kérdésem. Hülyén éreztem magam.
-Nem igazán.-mosolyodott el.
-Tehát tudod...felszáll a gép...majd...-mutattam a kezemmel egy ívet a föld felé.
-Nem fogunk lezuhanni.-mosolygott rám.
-De mi van ha....?-mutogattam újra. Kész hülyén nézhettem ki.
-Eve.-mondta ki a nevem, a szemébe néztem.-Soha se engedem hogy bajod essen. Legyen szó itt lent a földön, fent a levegőben...legyél bárhol...soha nem eshet mellettem bajod.
-Tudod hogy az életemnél is jobban bízok benned. Elhiszem hogy a földön hatalmad van de odafent? Megkéred a repülőt ha zuhanna hogy egy gumimatracra érkezzen?
-Pontosan.-mondta komolyan majd nevetett. Mellkason ütöttem.
-Andy!
-Bízz bennem Eve. Imádni fogod, csak félsz tőle mert még soha se tapasztaltad.
-Ne merészeld elengedni a kezem.
-Nem fogom elengedni.-fogta meg azonnal.
-So-sokan utaznak velünk? Remélem sok nyugdíjas pár lesz akik az unokáik képével fognak nekem villogni addig se fogok tudni arra gondolni hogy mi lesz ha meghalok.-hadartam.
-Ez a magángépem édes. Ketten utazunk és a személyzet.
-Hogy mi a tököm?-szaladt ki a számon.-Ez a...giga fémszerkezet a tiéd?
-Miért? Másikkal szeretnél menni?
-Másikkal? Hány géped van?-kezdtem kiakadni.
-Amerikába?
-A-Amerikába? Egyre többször kérdezem meg magamtól mi az istent keresek itt.
-A barátnőm vagy Eve. Aztán ki tudja? Tudod háromhét...
-Megbolondulok.-nevettem végre.
-Végre mosolyogsz.-csókolt meg.-Szálljunk fel rendben? És ígérem...-szorított a kezemen.-Egy percre se engedlek el. Soha. Rendben?-bólintottam. Remegő lábakkal indultam a lépcső felé ami felvezetett minket a repülőgépre.
A szám tátva maradt. Ez a gép jobban fel van szerelve mint a lakásom.
-Ezen még ágy is van?!-akadtam ki ahogy megláttam a hatalmas franciaágyat.
-Természetesen. Ha hosszabb úton vagyok kényelmesebb így pihenni.
-Ez marha gáz.
-Micsoda?
-Még itt is jobb az ágy mint a saját szobámba.-Csodás volt a gép belseje. Éreztette a luxust amiben Andy élt.
-Mostantól nem kell a vasszerkezeten aludnod.-mosolyodott el ahogy helyet foglaltunk.-Hisz mostantól velem fogsz élni.
-Még nem tudod mire vállalkozol.-figyeltem a szemeit.
-A boldogságot választom, ami melletted van.-nyomott egy puszit a homlokomra. A pillangók elindultak a gyomromban. Szeretem őt. Nehezen mondom ki, de kár tagadni. Beleszerettem ebbe a férfiba.

☆☆☆

Este leszállt a gépünk. Eve végig szorította a kezem. Egy pillanatra se akarta elengedni, de az út felénél már felszabadultan nevetett és nézelődött. A látvány a gépről soha se kiábrándító, de istenem ha letudtam volna egy percre is venni a szemeim róla. De képtelen voltam. Megbabonázott Eve.
-Óvatosan.-szóltam neki ahogy lesétáltunk a gépről. Úgy vigyáztam rá mint egy hímes tojásra.
-Hol vagyunk?-kérdezte.
-Chicagoban.
-Chicago? Mit keresünk mi itt?
-Vacsorázunk.-út közben odaadtam neki egy ajándékdobozt amiben egy fekete ruha volt. Kértem hogy a gépen öltözzön át. Nem kell részleteznem a ruha mennyire tökéletesen passzolt rá.
-Itt?
-Itt. Nem akartam hogy a nyüzsgésben legyünk otthon.
-Ne értsd félre de ahogy többesszámba beszélsz imádom.-egy édes mosoly ült az arcára.
-Együtt vagyunk ez így normális.
-Tudod Andy...-sétáltunk az étterem felé.-...azt gondoltam Alex után számomra nem lesz boldogság. Mindvégig úgy gondoltam ő volt számomra az igazi. Aztán...tudod.-mosolyodott el.-De jöttél te váratlanul és felbolygattad a terveim.
-Megbántad?
-Soha se tudnám megbánni.
-Csak templomba kell téged vinnelek?
-Mi?-jött zavarba. Őszintén Eve miatt elgondolkoztam azon mi lenne ha az eddigi terveim elfelejteném és csak engedném magam hogy az élet vezessen Eve mellett. Egy ilyen nőt mint ő, képes lennék egy életen át szeretni. Vágynék vele a házasságra. Vágynék vele a családra. Mégis egy apró hang csillingelt bennem, és azt mondta állj. Így beélem azzal hogy egy ilyen nő a barátnőm, a kedvesem, a szerelmem.
-Gyere, itt vagyunk.-vezettem be az étterembe. A tetőtérre vezettem ahol csak mi voltunk, kettesben.
-Úristen, ez gyönyörű.-futott a korláthoz. És csak engedte hogy magával vigye az érzés. Gyönyörű volt.
Azt hiszem őrülten beleszerettem Evebe.
☆☆☆

-Neked mindenhol vannak kapcsolataid?-nevetett ahogy a vacsorára vártunk.
-Muszáj a jó üzleti kapcsolat.
-Ez nem tartozik az üzleti leírásba.
-Nem nézte meg drága titkárnőm az apró betűs részt.-játszott a kezemmel az asztalon. Imádom akárhányszor ezt csinálja.
-Milyen apró betűs részt?
-A titkárnőmet, akit Evelyn Quiinek hívnak mindennap el kell kényeztetnem.
-Oh ez ilyen apró betűs rész volt? És mi lesz a másik titkárnőddel?
-Ő házas.-vont vállat.
-De ha nem lenne az?
-Evelynnek hívják?-kérdezte.
-Tudtommal nem.
-Akkor őt nem vagyok köteles elhozni vacsorázni Chicago egyik legszebb teraszú éttermébe.
-Ez disszkrimináció.
-Neki nem áll fel a farkam.-elnevettem magam.
-Remélem ez nálam se fog változni.
-Tehát csak a farkam érdekel?-játszott most már velem.
-Csakis az. Semmi más.
-Akkor az apróbetűs részt pótolnom kellene napi három kielégítéssel?
-Tegnap előtt emlékeim szerint csak kétszer volt ilyen problémád az irodában. Mi történt hogy három lett?
-Megláttam a ruhát rajtad és megállapítottam hogy a két alkalom egyáltalán nem elég már.
-Pedig még kedves is vagyok magával Mr. Barber hogy nem kell bennem óvszert használnia.
-Most már ha kérnéd se tudnám felhúzni. A farkam szeret tisztán érezni téged.
-Ha nem jön ki időbe a vacsora, akarod hogy én legyek az előétel?-felcsigáztam.
-Pincér!-kiabálta.
-Andy ne!-akartam megállítani ahogy szinte szakadtam a nevetéstől.
-Igen uram?-kérdezte a pincér.
-A következő fél órában senki se jelenjen meg itt a tetőn. Egy legyet se akarok látni értette?
-Le-legyet? De...dehát uram ez nyitott tér.-pánikolt.
-Akkor még jobban oda kell figyelnie arra amit mondtam nemde?
-É-értettem. A vacsoráik akkor hagyjam még?
-A kisasszonnyal fontos megbeszélnivalóm van, nem akarok semmilyen zavaró tényezőt.
-Értettem uram.-hátrált majd elhagyta a tetőteret. Kettesben maradtunk. Biztos nagyon megijedhetett a pincér mert szinte az összes légy eltűnt a színről.
-Te bolond vagy.-jegyeztem meg neki.
-Asztal édes. Előételt ígértél.
-Ugye nem gondolod hogy fél óra alatt végzünk?
-De én igen.-lépett mellém és egy könnyed mozdulattal ültetett a tömör tölgy asztalra.-Máskor rövidebb ruhát kell választanom neked.
-Ha ennél rövidebb lesz a bugyimat is látni fogja mindenki. Már ha lesz még, mert te kifejezetten elkoboztad már szinte a negyedét.
-Gyűjtemény.
-Mire?
-Akarod tudni?
-Úristen.-képzeltem el mit művelhet velük.
-Húzzuk fentebb ezt a ruhát.
-De mi lesz ha meglátnak minket?
-Senki se nézhet rád az engedélyem nélkül.-esett vadul az ajkaimnak. Majd egy egyszerű mozdulattal húzta fentebb a ruhát rajtam. A lábaim ösztönösen szétnyitottam neki ahogy a kezei azonnal megtaláltak.-Akartál már?
-Mindig akarlak.
-Add oda a bugyid.
-Vedd le akkor.
-Nem kapod vissza.
-Felizgat a tudat hogy a lábamon érezzem a nedvességet.
-A spermáim rajonganak érted.
-A spermáid a helyükön maradjanak. Előétel emlékszel?
-Engedd akkor hogy végre hozzákezdjek.-hajolt le a lábaim közé és istenem ez az érzés. Elég volt a fél óra és kielégülve ültem vissza az asztalunkhoz. Az arcom piros volt.-Főétel?-kérdezte Andy.
-Desszertet akarok.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️*