My World On Fire (1.évad)

38. ,,Mit számít?"

Eve a konyhában készülődött egésznap. Mire? A családom látogatására. Megakarta őket már ismerni, hisz csak Leonorral és Laylaval sikerült eddig jobban megismerkednie. Képtelen voltam neki mondani, hogy az anyám miatt senki se lesz ma jelen. Annyira izgult, izgatott volt. Jól akart teljesíteni a vacsorára, jó benyomást akart tenni. Hogy törjem össze a szívét azzal hogy az anyám egyáltalán nem kíváncsi rá és nem támogatja azt amire készülünk? Hiába mondom neki hogy képes vagyok elválni a családom árnyékából ha azon múlik, ő nem tudja hogy ezt valójában meg kell tennem ha a feleségemnek akarom őt tudni.
-Andy, szívem. Segítesz megteríteni?-kérdezte ahogy sürgölődött a konyhában. Kifaggatott kinek mi a kedvenc étele és mindenkinek elkészítette azt. Abba reménykedtem hogy a mostohaapámnak lesz annyi ereje az anyámmal szembe hogy legalább ő jelen legyen. De úgy látszik még Leonort is falhoz szorította, mert azt írta ne haragudjak, de nem tudnak eljönni Laylaval.-Szívem? Minden rendben?-kérdezte egy édes mosollyal.
-Persze. Minden.-hazudtam. Mikor kellene elmondanom neki az igazat? Mikor kellene összetörnöm a szívét? Képtelen vagyok rá. A szekrényhez léptem ahogy elővettem a tányérokat és az asztalra helyeztem őket. Csak figyeltem a gyülekező ételeket az asztalon, a szívem összeszorult.-A saláta szerintem nagyon finom lett.-mondta boldogan.
-Kicsim...-vettem erőt magamon.
-Anyukádnak is elkészült a kedvenc lazaca. Szerinted ízleni fog neki? Vagy gyorsan még mást is össze kellene dobnom neki? Mi van ha nem fog neki tetszeni és ez miatt nem fog kedvelni mert azt fogja magába gondolni hogy még erre se vagyok képes hogy normálisan megcsináljam?
-Kicsim...
-A süti!-rohant a sütő felé ahogy a gőzölgő pitét elővette.-Hú, de forró!-rakta le gyorsan a deszkára. Csodásan nézett ki ahogy az illata is belengte a házat.
-Kicsim...kérlek egy percre figyelj rám.-el kell neki mondanom. Nem tehetem ezt vele.
-Poharat vittél szívem? Ne csak pezsgőnek vigyél kérlek. Bort is vettem a vacsorához.
-Eve egy percre figyelj rám!-emeltem meg a hangom ahogy megrémülve rám emelte a tekintetét.-Ne haragudj.
-Mi a baj?-nézett értetlenkedve.
-Kicsim...el kell valamit mondanom.
-Persze, de nem érne rá vacsora után? A családod nemsokára ideér és még a sütit fel kell vágnom és...
-Nem érnek ide Eve.
-Azt látom hogy késnek egy kicsit, de nincs ezzel semmi baj. Lehet dugóba keveredtek.-hogy lehet ilyen angyali szíve? Össze fogom törni őt. Mit fogok utána tenni?
-Kicsim nem érted.-sétáltam elé ahogy kivettem az üres tányért a kezéből és lehelyeztem a pultra. A kezeit a kezem közé vettem. Kifújtam a levegőt és újra megpróbáltam beszélni.-A családom...nem fog eljönni.
-Hogy érted ezt?-figyeltek engem azok a gyönyörű szemek.
-A családom...nem fog velünk vacsorázni.
-Közbe jött nekik valami? Nembaj, akkor mondjuk hétvégén? Újra megfőzöm az ételeket. Max te fogod megunni de...
-A szüleim nem fognak jönni Eve.-a szeme csillogása eltűnt.-Hogy mondjam el?-ideges voltam. Életembe talán először igazán.-Azt hittem a mostohaapám legalább eljön de az anyám...
-Miről beszélsz most?-kérdezett azonnal vissza.
-Az anyám...az anyám nem támogatja a kapcsolatunk.-az arca elfehéredett. Az élet ami annyira ragyogott rajta amióta ismerem eltűnt.-Kicsim...
-Mi...mi a fenéről beszélsz?-engedte el a remegő keze az enyémet. Én utána akartam nyúlni de ő távolodott.
-Kicsim...
-Mi...mi az hogy nem támogat minket?
-Nem...-nehezen találtam a szavakat.-...nem fogadja el hogy nem Alexandraval vagyok.
-Alexandra a volt...-most jutott eszembe. Először mondtam ki a nevét Eve előtt.
-Kicsim...-közeledtem de ő újra kettőt hátralépett.
-A...a szüleid...-nagyokat nyelt.-...azt akarják hogy újra vele légy?-a szemei tükröződni kezdtek.
-Nem! Nem érdekel mit akarnak érted?
-Ezt akarják Andy?-sírt. Utálom így látni.
-Kicsim, Eve...
-Válaszolj már a kurva életbe!-kiabálta.
-Miért számít mit akarnak?-kérdeztem idegesen vissza.
-Mert a családodról van szó!-válaszolta.-Mióta tudod?
-Micsodát?
-Hogy...hogy nem támogatnak minket? Hogy nem akarnak engem melletted?
-Eve...
-Mióta Andy?!
-Az eljegyzésünk óta körülbelül.-válaszoltam.
-Azért...-rájött.-...azért emlegetted annyiszor hogy elhagynád a családod értem?-az ajkai remegtek.
-Mert valóban képes vagyok erre Eve hogy veled legyek!
-Mi? Nem! Ez....-rázta meg a fejét.-...ez a legidiótább ötleted! Mi a fenéről beszélsz?
-Arról hogy téged választalak! Mindent hátrahagyok csak azért hogy veled legyek Eve. Elszakadok a családomtól, lemondok a cégről, a vagyonomról...mindent félredobok azért hogy veled lehessek.
-Ez őrültség.-menekült ki szinte a konyhából.
-Eve! Állj meg!-a kabátja után nyúlt.-Hé, kicsim!-kaptam el a kezét.-Mit művelsz? Szakad az eső, hova akarsz menni?
-Levegőre van szükségem.-rántotta ki a kezét a kezeim közül.
-Meg fogsz fázni. Végy egy meleg fürdőt, igyál meg egy pohár bort és...
-És mi? És mi Andy? Fogadjam el hogy senki se támogat engem melletted?
-Ez nem igaz Eve. Sokan támogatnak.
-Igen? Mégis ki? A vállalatnál furcsa szemmel néznek ránk, a családom azóta nem beszélt velem hogy a vacsoránál elviharzottam, a te családod pedig egyáltalán nem akar megismerni engem!
-Kicsim felejtsd már el azt a rengeteg embert és csak rám figyelj! Szeretjük egymást nem?-a szemei újra könnyekbe ültek.-Ne csináld Eve! Szeretsz nem?-kérdeztem újra.
-Néha az nem elég.-válaszolta halkan. A hangja nem volt élettel teli.
-Nem! Nekem ez bőven elég. Szeretsz engem?-kérdeztem újra.
-Akármennyire is távolodtam el én is a családomtól miattad, biztos vagyok benne hogy az esküvőnkön jelen lettek volna. Mert ők a családom. De...a te családod egyáltalán nem is állna mögöttünk.
-Majd meggondolják magukat. Ha látják mennyire boldog vagyok melletted akkor ráébrednek hogy nekünk együtt kell lennünk.
-Vagy talán ez egy jel...
-Jel? Miféle jel?-kezdtem aggódni.-Eve miről beszélsz? Kicsim!-fogtam azonnal közre az arcát ahogy a szemeiből akartam olvasni mit akar mondani. De amit a szemeiben láttam csak fájdalom volt.-Ne csináld kérlek! Tudom mi jár a fejedben de ne tedd! Ne ez miatt az egy este miatt! Gondolj kettőnkre kicsim.-remegett a kezem meg az arcán. Most először éreztem a félelmet. A félelmet hogy ez a vég számunkra. Hogy elveszíthetem őt is.-Szeretlek. Őrülten szeretlek. Hisz emlékszel? Megnyertem a fogadást is, az ezer csókot. Eve...-elemelte a kezem az arcáról.
-Sétálok...egyet. Kérlek ne kövess.-fordult az ajtó felé és a szakadó esőbe kisétált. A lábaim elindultak felé.-Kérlek Andy!-mondta ahogy a hátát láttam csak. Tudta. Tudta már most hogy képtelen vagyok eltávolodni tőle.-Egyedül szeretnék lenni.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️*