Meet me halfway (George Russell FF)

Harmincadik

Azt hittem álmodtam, hogy George a kezeiben cipelt az ágyba, de amikor reggel ténylegesen az ott ébredek fel, csak széles mosolyra húzom a számat. Ő viszont már nincs mellettem, ezért az örömöm alább hagy, pedig mindenképpen meg kell kérdeznem, hogy énekelt-e, vagy azt csak álmodtam.

A nap olyan gyorsan telik , hogy mire észbe kapok már túl vagyunk az utolsó szabadedzésen is, és minden pilóta az időmérőre készül. Kávémmal a kezemben sétálok éppen a paddockban és az összes garázsból nyüzsgést hallok, amitől egy icipicit megborzong az egész testem. Tetszik a nyüzsgés. Az eddiginél is jobban. De lehet csak túl jól aludtam. Úgy érzem magam a tegnapi nap után, mintha felhőkön járkálnék. Mégis ott kering a fejem fölött az az egy sötét felhő, amiből bármelyik pillanatban órási eső szakadhat le.

Ábrándozásomból a telefonom csörgése rángat vissza a zajos valóságba.

-Mindjárt visszaérek a garázsba! – magyarázkodom hangosan barátnőmnek.

-Jól van Csipkerózsika! Andrea szeretne egy live videót indítani még az időmérő előtt. -amióta reggel elmeséltem neki, hogy milyen nyugodtan aludtam ő is így hív Landoval egyetemben.

Ahogy visszaérek a garázsba Leila a kezembe nyom egy telefont, Andreanak egy kis mikforont ad és kettesben hagy minket.

-Gyors leszek, ígérem. – magyarázza a férfi amire csak bólintok. A live bejelentkezés egyszerre megy a social felületekre. Andrea lassan beszél, látom rajta, hogy minden szavát inkább kétszer is átgondolja. Rengetegen kommentelnek, így gondoltam felteszek neki pár rajongók által írt kérdést, amire készségesen válaszol is.

-Ez egy jó ötlet volt, köszönöm! -finoman vállon vereget az őszülő férfi és el is tűnik a garázsban.

A telefont felviszem barátnőm szobájába, és az íróasztalára teszem, közben a saját  telefonom kezd rezegni a zsebemben. Szerintem soha életemben nem voltam ilyen kapós, hogy ennyien keressenek. 

"Van 10 perced egy kétségbeesett pilótára?"

Ugyan, mitől lenne kétségbeesett? George-on soha egy pillanatra nem látszik, hogy izgul. Mosolyogva a fejemet rázom az üznetet olvasva, és azonnal a Mercedes motorhome felé indulok. Meglepetésemre senki nem állít meg, mintha számítottak volna az érkezésemre. Az előtérben Lewis beszélget egy szemüveges férfival, és ahogy meglát rögtön az emelet felé biccent a fejéve. Pont oda, ahol George szobája van. Halkan kopogok az ajtaján, amit rögtön ki is nyit. Úgy surranok be az ajtón, mintha betörni készülnék valahova, és ahogy becsukom magam mögött az ajtót, azonnal farkasszemet nézek a gyönyörű kék szempárral. Elmosolyodik, amitől az almácskái imádnivalóan megfeszülnek.

-Mi a kétségbeesés tárgya? - hátamat az ajtónak támasztom és felvont szemöldökkel nézek fel rá,

A derekamnál fogva közelebb húz magához, homloka az enyémnek feszül és az orrunk hegye összeér. Lassan hunyja le a szemét, majd ahogy kinyitja, hatalmas szempillái megrebbennek és ismerős bizsergés fut végig a testemen.

-Te énekeltél nekem este? – szegezem neki a halk kérdést.

-Azt csak a cuki kis pizsamádban álmodtad. –suttogja, miközben alig érezhetően a keze az állam alá csúszik, majd az államon át a fülemnél áll meg. -Reggel pedig korán futni mentem Aleix-szel, így nem volt időm erre. - mindketten hatalmasat sóhajtunk ahogy végre összeér a szánk. Pipiskednem kell, hogy felérjek hozzá, amitől úgy érzem magam, mint egy mesében. Olyan finom, puha és meleg az ajka, hogy még többet akarok belőle. Lassan szétnyílnak az ajkaim és a nyelvünk is találkozik. Érzem, hogy egész testemben megborzongok, és teljesen átadom magam az érzésnek. Mit művel velem? Teljesen elvesztem az eszemet. Könnyű mozdulattal emel meg a földről és a kanapéhoz sétál, ahol leülve az ölébe húz. Nagy lendülettel a háttámlának dől, mindketten belenyögünk a csókba, ami egyre sürgetőbbé válik. Egyik kezét hátamon végigsimítva a tarkómra csúsztatja, mássikkal a fenekembe kapaszkodik. Teljesen elveszünk egymásban, megszűnik a külvilág, és azt érzem, hogy még soha nem akartam ennyire semmit, mint őt. Tényleg nem tudom hogyan keveredtünk ebbe ilyen rövid idő alatt...