Meet me halfway (George Russell FF)

Ötvenötödik

Másnap reggel az első dolgom, hogy az értseítéseimet ellenőrzöm. Feleslegesen, mert George még mindig nem válaszolt. Még, hogy ő várna rám... Szétfeszít belülről az érzés, de nem hagyom, hogy elrontsa ezt a hetet, mert így is mindenki túl sokat foglalkozik az én problémáimmal. Ahogy tudom, felveszem az álarcot. Viszont amikor a konyhába érve meglátom, hogy Lando Norris rántottát csinál nekünk, minden rossz érzés elszáll belőlem. Sosem fogom elfelejteni ezt a látványt. Azt hittem, hogy ez a fiú még egy pirítóst sem tud megcsinálni. Na nem mintha egy rántottához nagyobb képesség kellene, de egészen le vagyok nyűgözve. Mire Leila is előmászik a szobájából segítek Landonak megteríteni, a hűtőből friss gyümölcsöt teszek az asztalra, és kávét főzök mindenkinek. Reggeli után Lando készülődni küld minket, mert padel-ezni megyünk. Leila nem lelkesedik, csak a szemeit forgatja, aztán végig duzzogja az utat a pályáig. Sosem volt az a sportos fajta. Én meg bár béna vagyok az ilyenekben, de kivételesen nem zárkózok el az újdonságtól. Most bármiben benne lennék, ami elvonja a figyelmem arról, hogy egyszerűen egy választ sem érek George-nak. Félénken lépkedek Norris után a pálya felé, barátnőm pedig teljesen a telefonjába van merülve. Állítása szerint nem lehet képek nélkül hagyni a rajongókat, így egy új bejegyzésen ügyködik a McLaren oldalaira.

A pályához érve Albon integet először, amitől kicsit meglepődök, mert nem gondoltam volna, hogy Lando vele szokott bandázni. A sarokban csípőkörzéseket végző Vestappentől meg egyenesen hátast dobok. Az arcom elé kapom a kezem, hogy elrejtsem a hatalmas vigyort a képemről, de esélytelen takargatni a széles mosolyom.

-Minek örülsz, kislány? -vágja hozzám Max két csípőkörzés között.

-Idősebb vagyok nálad, te barom! – azonnal a szám elé kapom a kezem, ahogy kiszalad belőlem ez a mondat, de ő csak összepréselt szájjal bólint egyet.

-Tetszik, én vele leszek! Amúgy sem tudtok elverni.

-Én akartam Kamillával lenni! – Lando lebiggyesztett szájjal kullog Albon mellé, aki vígasztalás képpen csak hátba veregeti a fiút.

-Ez van, öcsi! Kezeddel mi van? – Max tekintete Lando után felém vándorol, és kiszúrja a halvány lila foltot a kézfejemen.

-Csak verekedtem. Nyugi, a csávó rosszabbul néz ki! – kacsintok egyet és a hátam mögé rejtem a kezemet.

-Ha nem bírod szólj, egyedül is elverem ezt a két kölyköt!

Miért beszél úgy, mintha valami negyvenes apuka lenne? Nem sokat találkoztam Verstappen-nel a paddockban, de nem hazudtolja meg a hírét. Magabiztos, irtó dögös, mégis figyelmes és gondoskodó. Esküszöm csak egy pillanatra megmozdul bennem valami a rosszfiús mosolyától, de tudom, hogy barátnője van, így inkább megrázom a fejem és egy ütőért nyúlok, majd pár mozdulattal én is bemelegítek.

Lando gyorsan elmagyarázza a szabályokat, de Max mindig közbeszól, hogy kijavítsa a fiút, így szinte semmit nem jegyeztem meg. A lényeg, hogy eltaláljam a labdát. Magamat is meglepve egész keveset hibázok és ez Max-nak is szimpatikus, főleg amikor az első szettet meg is nyerjük. Nem akar cserélni, hiába nyavajog a brit pilóta, hogy most ő szeretne velem párba állni.

-Jó, most már én jövök! Én hoztam ide Kamillát! – Lando szinte toporzékol a második szett után, amit szintén mi nyerünk Max-szal.

-Nem adom! Hol rejtegetted ezt a lányt? -a holland pacsira emeli az egyik kezét, amibe a bal kezemmel próbálok belecsapni, de csak a tenyerem széle ér az övéhez. – Oké, ezen még dolgoznunk kell! – neveti el magát.

-Én nem rejtegettem, Russell rejtegette.  – Norris durcásan megrántja a vállait, mire Albon a torkát köszörüli, Max pedig tágra nyílt szemekkel bámul rám.