Meet me halfway (George Russell FF)

Tizennyolcadik

Vasárnap már délelőtt kimegyünk a pályára, ahol a tömeg percről percre tovább nő. Leilával a fiúk szinte minden lépését dokumentáljuk, mini interjúkat csinálunk az egész csapattal, és minket is fotósok kész csapata leng körbe, bárhová fordulunk. Éppen frissítőt szereztem magunknak, ahogy visszafele úton Leila túlzott gesztikulálása szúr szemet, miközben Landoval beszélget a folyosó végén.

-Mit mondott? – kérdezi barátnőm szinte kiabálva.

-Nem tudom, nem értettem pontosan, csak hogy ő ezt nem tudja így csinálni vagy mi.  – Lando úgy rázza a fejét, mintha az anyukájának magyarázkodna.

-Jesszus Norris, borzalmas kém lennél!

-Ki után kémkedünk? -sétálok oda hozzájuk és a göndör hajú pilóta felé nyújtok egy italt. Mindketten úgy néznek rám, mintha szellemet látnának, én pedig csak értetlenkedve ráncolom a homlokom. 

-Lando! Landonak nő ügyei vannak! – hadarja szőke barátnőm, akire nem csak én, de a brit fiú is tátott szájjal bámul.

-Ki vele!

-Ő, izé.. – kezdi dadogva. -Van egy lány, akit nagyon bírok. De ez a lány ismerkedik valakivel, és mi van ha én tudom, hogy az a valaki még nagy valószínűséggel együtt van valakivel? -idegesen a nyakát kezdi dörzsölni és a cipője orrát vizslatja.

-Ah, én rossz vagyok ezekben! Túl sok a valaki... – legyintek és Leila szobája felé megyek, hogy hasznossá tegyem magam. -Előbb vagy utóbb úgy is kiderül minden magától... - teszem hozzá. Mert így van. Soha semmit nem lehet örökre titokban tartani.

A délutáni futamot a garázsból követjük Zak háta mögül. Lando vezet, a 47. Körben híjvák ki a bokszba. A kerékcsere után  George elé ér ki, így második lesz. Lehetetlen, hogy utólérje Verstappent, Max végig magabiztosan vezet, és meg is nyeri a futamot. Oscar csak hetedik, de így is nagyon örül mindenki, hiszen mind a két pilóta pontot szerez. A futam után Landot a kordon mögött már mindneki őrjöngve várja, de látom rajta, hogy az öröme nem az igazi. Tudom, hogy nyerni akart és most valószínűleg kevésnek tartja magát. Pedig nagyon szép futamot teljesített. Nem verekedem át magam a tömegen, de messziről elkapom a tekintetét és bíztatóan rámosolygok egy lassú bólintás kíséretében. Később amíg a három dobogós a pódiumon pezsgővel locsolja egymást, úgy döntök megkeresem George-ot. Ahogy a garázsához közeledek látom, hogy megint azzal a kopaszodó pasival beszél, de rögtön észrevesz.

-Gratulálok, ügyes voltál, vagy nem is tudom ilyenkor mit szoktak mondani. – érzem, ahogy elvörösödik az arcom és mindketten nevetni kezdünk. Látom rajta, hogy a mosoly mögött a tekintete elhomályosodik. Sírni fog? Jézusom ha sírni fog biztos én nem tudom mit csinálok. De miért is sírunk???

-Köszönöm, ez nagyon jól esik! – hirtelen szoros ölelésre fog, én pedig úgy érzem mindjárt elolvadok, és fel kell majd mosni a padlóról. Egy pillanatra megilletődök, de utána viszonzom az ölelését. Arcom a mellkasához ér, és a legkevésbbé sem érdekel, hogy mennyire izzadt. Még most is annyira jó illata van. Annyira George-os.

-Vigaszdíjként hamburger? -kérdezem poénosan miközben a mellkasára csúsztatom két kezemet és kicsit eltolom magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. Érthetetlen módon félelem fog el, ahogy farkasszemet nézünk. Látok benne valami szomorút, ami sosem jelent jót.

-Nemsokára indul a gépem, haza kell mennem elintézni egy-két dolgot. De Spielbergben találkozunk pár nap múlva. – kicsit elkeseredem, ezt ő is észreveszi és újra megölel. Eddig igazából fel sem fogtam, hogy vége van ennek a hétnek. A száguldó cirkusz újra útra kel, kezdődik minden előről, csak másik helyszínen. Olyan volt ez a hét, mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Évek óta nem történt velem ennyi minden ilyen rövid időn belül. Persze nem őt okolom a szomorúságom miatt. Tudtam, hogy nem tarthat örökre ez a hét, és mindenkinek vissza kell térnie a saját életéhez, jelentsen ez bármit is.