Meet me halfway (George Russell FF)

Huszadik

Nem sokkal hajnali 1 után vége lesz a bulinak. Lando keresztbe esik be az ágyába és másodperceken belül hangos szuszogás kíséretében alszik is. Óvatosan leveszem a cipőjét és betakargatom, amit aranyos hümmögéssel jutalmaz. Egy valami mindig segít jobban érezni magam, ha szomorú vagyok, az pedig ha másoknak segíthetek. Jó érzéssel tölt el, hogy gondoskodhatok kicsit valakiről. A konyha felé veszem az irányt és két nagy pohár vízzel a kezemben indulok vissza a folyosón. Az egyiket Lando éjjeliszekrényére teszem, a másikat pedig a barátnőmnek szánom. Ő is ágyban fekszik már, ahogy a szobába lépek.

-Megint anyáskodsz, figyeltelek!  Mi a baj? – kérdezi suttogva ahogy felé nyújtom a poharat.

-Nincsen semmi baj, jól éreztem ma magam! – mosolyogva mászok be mellé az ágyba. Magzatpózba kuporodva fordulok az ágy közepe felé, hogy barátnőmmel szembe kerüljek. Jobb kezemet a fejem alatt pihentetem, a másikkal pedig egy hajtincsemmel játszok.

-Ismerlek, Kamilla... Ha még mindig haragszol a délutáni miatt, századjára is bocsánat!

-Már rég megbocsátottam.

-Akkor mi a baj?

-George... fura volt ma. -alig hallhatóan beszélek és egyre idegesebben babrálok a hajammal.

-George itt se volt ma! – látom barátnőm értetlenkedő tekintetét, amitől azonal kiszalad belőlem egy halk kacaj.

-Azért ennyire nem vagyok részeg! Tudom, hogy nincs itt. – játékosan vállon bököm. – Írt nekem este. Bár még mindig nem jöttem rá honnan tudja, hogy táncoltam.

Barátnőm arcán még a félhomályban is látom a vörösséget, mielőtt az egyik párnát maga mellől a fejére szorítja.

-Lehet, hogy Norris-szal elküldtük neki. – motyogja a párna alól.

-Ti nem vagytok normálisak! – a hátamra fordulok és barátnőm példáját követve én is az arcom elé veszek egy párnát, mielőtt őrült kiablálásba kezdenék.

-Csak részegek vagyunk! Sajnálom! – óvatosan kukucskál felém a párna alól.

-Biztos totál gáznak tart, és ezért nem válaszolt...

-Már Landonak sem válaszolt, szerintem csak fáradt. Vannak akiket megvisel az utazás meg ilyenek.

Nem voltam annyira részeg, hogy ne tudjam összerakni a képet. Ha Lando elküldte rólunk a videót George-nak, ő azután írhatott nekem. Ami egyenlő azzal, hogy Norris-nak direkt nem válaszolt, nem csak úgy elaludt.  Na de nekem miért nem válaszolt utána? Ezer fele cikáznak a gondolataim, mire végre pár percre el tudok aludni, de egész éjszaka minden apró zajra felriadok. A fülem még mindig halkan zúg a zenétől, valaki pedig folyamatosan horkol a fiúk közül, esélytelen, hogy nyugodtan tudjak aludni. Percenként forgolódok az ágyban és csak imádkozok, hogy barátnőm ne keljen fel. A redőny résein már a hajnali fények is beszűrődnek, ezért úgy döntök inkább kiülök a teraszra, hogy ne ébresszek fel senkit.

Óvatosan mászok ki barátnőm mellől és lábujjhegyen közlekedek a folyosón. A nappaliba érve felkapok egy plédet a kanapéról és magam köré tekerem. A teraszra lépve megcsap a hajnali hűvös levegő és egy nagy sóhajjal szippantom magamba. Percekig csukva tartom a szememet és csak élvezem, hogy a testem libabőrös lesz, ahogy a hűvös szellő meglebegteti a plédet.

-Te sem tudsz aludni? – rekedt, franciára hajazó akcentus szólal meg a hátam mögül, amire gyorsan hátra kapom a fejemet. Charles amúgy is kócos haja most még kócosabb. Két bögrét szorongat a kezébe kedvesen mosolyogva.

-Nem nagyon. – megrázom a fejem és viszonzom a mosolyt.

-Hoztam neked is egy teát, láttalak az ablakból. – felém nyújta az egyik bögrét, amit megköszönök. – Leülünk?