Meet me halfway (George Russell FF)

Ötvenkilencedik

-Költözz hozzám!

George szavai úgy érnek, mintha hátba lőttek volna. Még jó, hogy tényleg csak a hátamat látja, miközben a ruháimat pakolom a táskámba. Az arcom teljesen lefagy, a póló kiesik a kezemből és talán levegőt is elfelejtek venni. Tudtam, hogy beszélnünk kell arról, hogy mi lesz velünk a jövőben, hogyan tovább... De azt reméltem, hogy a végtelenségig húzhatjuk az időt és valami csoda folytán minden elrendeződik magától. Nem akarom feladni az életem, a lakásom... Nem tudom, hogy képes vagyok-e elszakadni a nyugodt, vidéki életemtől és beleolvadni az ő világába. Ha nem lett volna Leila, ide sem jutok el. 

-George, én nem tudom, hogy ez működne-e.

-Miért? Miért ne működne?

Nagyot sóhajtok.

-Teljesen más életet élünk.

-Velem jöhetnél minden futamra!

Keservesen felnevetek, mert a szívem egy része igenis ez szeretné, de ez a részem nincs tisztában ennek a realitásával. Az én fizetésemből maximum két szendvicset tudnék venni a repjegy mellé. Nem élhetem fel az összes megtakarításomat sem...

-Ez nem ilyen egyszerű, George...Én nem tehetem meg. -lehajtott fejjel pakolgatom tovább a ruháimat, amikor megérzem magamon a két kezét. Szembe fordít magával és szorosan veszi két tenyere közé az arcomat. -Sosem találkoztunk volna, ha Leila nem a McLarennél dolgozna. 

-A pénz a gond?

-Nem csak a pénz, de tény, hogy csak a kanapéd többe kerül, mint két havi fizetésem. Te magángéppel járkálsz szinte mindenhova, öt csillagos szállodákban alszol, drága autókat vezetsz, ott a média... Csak nézd meg eddig mit műveltek! Én nem akarom, hogy minden lépésem kövessék. Nem akarom, hogy gyűlöljenek azért, mert boldog vagyok. -megrázom a fejem, és elkapom róla a tekintetem.

-Akkor nem fognak követni, Kicsim! Elintézem. Nincs olyan, amit ne tennék meg azért, hogy ez működjön. Ha kell, a világ végére költözök veled egy farmra, ahol nincsenek emberek, csak tehenek meg tyúkok. Bár a versenyzést nem hagynám abba... De a traktort is elvezetném!

A szemeim lassan csukódnak le miközben elfojtok magamban egy kuncogást.

-Soha nem is kérnék ilyet tőled! Ne viccelj...

-Nem viccelek! Nem akarok egy éjszakát sem nélküled tölteni, a pénzzel meg ne törődj!

-Hogy is ne törődhetnék, George? Egy számlát sem tudnék kifizetni Monacoban, nem várhatom el, hogy eltarts! Én nem vagyok egy szupermodell, hogy pár képért cserébe megkeresem a ház felének az árát. – a kezeimmel óvatosan lefejtem az övéit az arcomról, hogy újra a pakolásra koncentráljak.

-Kamilla, fejezd már be! – erősebben szól rám, amitől megállok a mozdulatban és felé kapom a fejem. - Nekem nem szupermodell kell, hanem Te! Kitaláljuk, együtt. Félúton találkozunk!

Félúton találkozunk... Az vajon hol van? Kinek mekkora áldozatot kell azért hozni, hogy találkozzunk? Tudom, hogy az oroszlán része rám vár. Én vagyok az, aki rugalmasabb, akit semmi nem köt sehova, akkor mégis miért rettegek ennyire attól, hogy egy másik embertől tegyem függővé az életemet?

-És mi lesz velünk? Mármint itt van Charles.. meg ez az egész..

-Nem kérdés, az enyém vagy, egyszer a feleségem leszel, lesz két gyerekünk, talán még egy kutyánk is...

-Nem lehetne macska? – féloldalasan elmosolyodom.

-Akkor legyen macska!

-Gondolkozhatok rajta? - kérdezem halkan.