Meet me halfway (George Russell FF)

Huszonharmadik

Életem legkínosabb fél óráját töltöm a kocsi hátsó ülésén George mögött. A visszapillantó tükörben többször is összetalálkozik a tekintetünk, de mindig rögtön elkapom a fejem. Kezeimet magam előtt keresztezve, duzzogva várom, hogy végre kiszállhassak a kocsiból.

-Nagyon morcos vagy ma reggel, Csipkerózsika! Nem aludtad ki magad? -Lando vigyorogva hajol hátra a kocsiban, amit csak egy szúrós tekintettel jutalmazok.

-Mi a baj? – kérdi barátnőm magyarul, hogy a két fiú ne értsen minket.

-Muszáj ezt a reggelit erőltetni? Semmi kedvem hozzá. – szemem sarkából jelzésképpen a sofőrünkre pillantok.

-Hát de jól elvoltatok, nem?

-Nem! -fakadok ki magamból. – Majdnem megcsókolt, aztán még se, aztán hívta valaki és ahh... csak haza akarok menni! -idegességemben az orrnyergem kezdem masszírozni. Barátnőm szinte pukkadozik a nevetéstől.

-Csak majdnem? -jobb kezét a szája elé kapja, de így is látom, ahogy a visszafojtott nevetéstől torzul az arca.

-Hölgyeim! Bár nem értek egy árva szót sem, tudom, hogy rólunk beszéltek! -a göndörhajú fiú a nyakát nyújtogatva keresi a tekintetünket a visszapillantó tükörben.

-Hidd el Norris, nem mindig ti, sztárpilóták vagytok a középpontban! -vágom hozzá gúnyosan, mire az arca megnyúlik. – Inkább mesélj, mi van a kis barátnőddel, aki mással ismerkedik? – próbálom terelni a témát. Az arca rögtön lefagy, és csücsörítve fordul az ablak felé, mintha nem is hallaná amit mondok.

-Neked van barátnőd? – George egy pillanatra felé kapja a fejét, és vastag szemöldöke a homloka közepéig ugrik meglepettségében.

-Nincs. -hevesen rázza a fejét. – De már ki akartam kérni a véleményed, hogy mit szólsz ahhoz, ha valaki úgy ismerkedik egy lánnyal, hogy együtt van még valaki mással? – Lando vonásai kisimulnak, kicsit megemelt állal barátja felé sandít, aki erre csak szorosabban kapaszkodik a kormányba.

Leilával egymásra nézve ráncoljuk a homlokunknak. Mi történik itt?

-Miért érdekel a véleményem? -George hangja közömbös, nem néz a másik fiúra.

-Te vagy az idősebb, talán bölcsebb is. -egyikőjük arca sem rezzen.

-Azt hiszem ahogy Kamilla mondta, semmit nem lehet örökre titokban tartani! – vág közbe barátnőm, és ahogy az autó leparkol, azonnal kiugrik a kocsiból, pedig kezdtem élvezni az utazást.

Miután a két fiú is kiszáll, egy pillanatig még az autó fölött méregetik egymást, én pedig azonnal barátnőm felé indulok. Egy kellemes kis sarki reggelizőbe lépünk be, ahol alig vannak páran. Lando rögtön a pulthoz sétál, széles mosollyal köszöntik, mi pedig a legtávolabbi asztalhoz ülünk a sarokban. George velem szemben ül, az arcán látom, hogy aggodalmasan pásztázza végig a helyet, a vállai meg vannak feszülve. Szőke barátnőm a telefonját nyomkodja asztalon pihentetett kezeiben, így én is követem a példáját. Ahogy a mobilt a kezembe veszem látom, hogy a képernyőn az ő neve jelenik meg.

"Szóval MAJDNEM megcsókolt?" -azonnal nevetésben törnék ki, de ehelyett csak krákogok egyet. Úgy érzem magam, mint egy 15 éves tini lány.

"Ne csináld ezt! Így is azonnal elsüllyedek szégyenemben... "

"Azt hiszem ez egy hosszú reggeli lesz 😉"

Nem válaszolok már neki, csak a szememet forgatva az asztalra teszem a telefont. Lando pont ekkor csatlakozik hozzánk, mint valami megmentő. Ennél kínosabban még szerintem soha nem éreztem magam.