Meet me halfway (George Russell FF)

Tizenhetedik

George

Amióta megláttam, minden nap ledöbbenek azon, hogy Kamilla mennyire nincs tisztában azzal, milyen kedves és gyönyörű teremtés. Mennyire nem érzi azt, hogy igen is szerethető. Minden mozdulata természetes. Nem tudom mi történt vele élete során, amiért ilyen lett, de nem tudok másra gondolni az elmúlt napokban csak arra, hogy hogyan tudnám megmutatni ennek a lánynak, hogy mennyit is ér valójában. Az biztos , hogy nem úgy, amit valójában csinálok...

Ahogy Lewis-szal beszélget a folyosón büszkeség önt el. Látom hogyan néz rá a csapattársam, márpedig ő nagyon kritikus. Ő is egyből érzi, hogy Kamilla más. Lewis még azon sem akadt ki, hogy a haját cikizte. Pedig az komoly téma. Az egész teret kedvességel tölti meg, ahova csak beteszi a lábát. Mindenkit megnevettet. Nem tudom, hogy a hétköznapi környezetében is így van-e, de itt biztosan. Ebben a világban mindenki értékeli azt, ha valaki valós és őszinte. Róla pedig a holdról is érezni lehet ezt. Senkit nem rajong körbe, mindenkivel úgy beszélget, hogy nem ítélkezik és nem tesz különbséget.

Éppen ezért amikor mondom neki, hogy ma nem tudunk együtt vacsorázni rögtön lelkiismeretfurdalásom lesz.  Nem tudom leolvasni róla, hogy mit gondol. Nem tudom eldönteni, hogy zavarában megint faképnél hagy, vagy pár másodperc múlva úgy tör ki magából, mint egy vulkán. Nem szólal meg, bennem pedig percről percre nő a feszültség. Várom, hogy valamit a fejemhez vágjon vagy elküldjön melegebb éghajlatra, de nem teszi.

Miért is tenné? Ő nem Carmen.

Hatalmas, világító zöld szemeivel elkapja a tekintetem és a vonásai teljesen kisimulnak.

-Nem úgy gondoltam! Mármint, csak... elígérkeztem máshova. - nem jönnek a szavak, ezért dadogok.

-Semmi baj. – lassan áll fel az asztaltól és velem szembe lép.

-Nem is vagy szomorú? - Mi ez a hülye kérdés George???? Miért lenne szomorú?

-Ez volt a célod? -kissé hátradönti a fejét, hogy rám nézzen.

-Nem, sosem akarnám, hogy szomorú legyél.

-Akkor nem vagyok szomorú. – paskol egyet a mellkasomra és odébb sétál. Egy pillanatra megáll a szívem mert szeretném még a kezeit magamon érezni. – Teljesen megértem, hogy más programod is van.

-Tulajdonképpen csak a fiúkkal ülünk össze játszani egy kicsit. -egyik kezemmel a tarkómat kezdem masszírozni miközben a földet bámulom, mintha  megint magyarázkodni akarnék.

-Tényleg semmi gond. Úgy is dolgoznom kell. -Nem látom rajta, hogy csalódott lenne. Kedvesen mosolyog, de nekem csak azon jár az agyam, hogy mikor fog valamit a fejemhez vágni.

Ő nem Carmen, George. Verd ki a fejedből!

Ahogy elköszön tőlem és kisétál a Mercedes épületből, fojtogató ürességet érzek. Sokkal jobb, amikor a közelemben van. Nyugodtabb vagyok. Akkor talán nem tűnik valósnak az a katasztrófa, amit a magánéletemnek hívhatok. 

-Lassan be kell melegítenetek, George! – Toto hangjára összerezzenek. Engedelmesen bólintok, és megkeresem Aleix-et, hogy felkészüljünk az időmérőre.

Nehezemre esik minden gondolatom kizárni az autóban ülve, a testemet nehéznek érzem, szinte szédülök a saját fejemben cikázó képektől. Megálljt parancsolok mindennek, ahogy a bukósisakot magamra veszem és türelmesen besorolok a bokszutcán kígyózó autók közé.

A pole pozíció Norris-é lesz, ő futja a legjobb időt. Kamilla csillogó szemekkel ugrálja körbe a göndör hajút, a kis kamerájával állandóan körülötte van. Úgy érzem magam, mint akit alaposan gyomorba rúgtak. Nem veszem le magamról a sisakot, hogy ne lássák az eltorzult arcomat. Viszont ahogy Lando leveszi a sisakját szoros ölelésre húzza Kamillát, a lány pedig nem ellenkezik. Hányingerem van. Ingerülten dobom le magamról a nyakvédőt a földre és a garázsba sétálok. Negyedikként rajtolhatok, ami jó. Lewis előttem van, így a csapat boldog, Bono arcáról egy percig sem olvad le a vigyor ahogy Lewis vállát veregeti.

-Jó voltál, George! -Marcus lép mellém. Alacsonyabb nálam, és kopaszodó fején mindig jót mosolygok, de kedvelem őt, jól működünk együtt. Már egy éve ő a versenymérnököm, kezdünk összeszokni. – Úgy gondolom holnap tartsuk magunkat az A tervhez. – bólintok és a szobám felé veszem az irányt, főleg akkor, amikor meglátom Toto-t közeledni. Inkább gyorsan magamra zárom az ajtót. Az asztalról felkapom a telefonom, és megint Carment hívom. Nem veszi fel, ismét...

Miután a pályáról visszaérünk a szállodába, Albon szobájában gyűlünk össze páran, hogy játsszunk egy kicsit. Charles és Lando már ott voltak, amikor megérkeztem. Később Max is csatlakozott egy rövid időre, de ő inkább egyedül szeret a futamokra hangolódni.

-Uraim, holnap találkozunk! Az autóm hátulját már ismeritek! -mindenki a középső ujját mutatva köszön el Max-től, miután sorra vert el minket a virtuális futamokban. Imádja szívni a vérünket, de soha nem vesszük magunkra.

-Éhes vagyok! -Lando hanyat fekve nyúlik el a földön, mint egy gyerek.

-Rendelek kaját. – feleli Alex. Meg se kérdezi mit kérünk, pontosan ugyan azt rendeli mindenkinek. Kamilla kedvencét... Ízetlen csirke, zöldségek és egy kis rizs. Norris türelmetlenül esik neki a kajának, amint felhozzák.

-Kár, hogy nincs itt Kamilla. Lophanték a normális kajájából. – Lando szavai olyanok, mintha gyomron vágtak volna. Megint. Elmegy az étvágyam is. Nem tudom, hogy pár nap alatt hogyan alakulhat ki ilyen undorító bűntudat valakiben, de jelenleg engem hatalmába kerített ez az érzés. 

-Bocs fiúk, el kell intéznem egy telefont. – eltolom magam az asztaltól és sietősen az erkélyre megyek. Többször is meggyőződök, hogy rendesen becsuktam magam után az ajtót, majd Carment tárcsázom. Magam sem tudom miben reménykedek, mivel tudom, hogy ezt az egészet nem egy telefonhívással fogom tudni megoldani. Mégis könnyebbnek érezném a lelkem, ha beszélnénk róla. 

-George?! – ahogy beleszól a telefonba elfehéredek. Olyan, mintha nem érezném a lábaimat és mindjárt eldőlnék a betonra csattanva.

-Carmen, beszélnünk kell! – minden erőmbe bele telik, hogy összeszedjem magam és egy értelmes mondatot ki tudjak préselni a számon.

-Már mindent megbeszéltünk!

-Én ezt nem tudom így csinálni! Nem akarom ezt. -remegő kezemmel a hajmba túrok.

-Megígérted, Geo. Bradley is megmondta, hogy így lesz a legjobb, Toto meg helyeselt, hisz ott voltál. 

-Sokmindent ígértél te is, amit nem tartottál be... -erősködöm, de már rég bontotta a hívást. Legszívesebben teljes erőmből földhöz vágnám a telefonom.

Sziasztook!

A következő részben egy kis különkiadást fogok hozni, Kamilla és George visszaemlékezése lesz a középpontban. A 16-17. részben olvasott  reakcióik miatt remélem elég magyarázattal szolgál majd mindenkinek. 🥰🤗

Ölelés!

Reni