Meet me halfway (George Russell FF)

Huszonkettedik

George

(Vasárnap)

Amikor a futam után meglátom Kamillát a garázsban, összeugrik a gyomrom.

-Gratulálok, ügyes voltál, vagy nem is tudom ilyenkor mit szoktak mondani. – látom rajta, hogy megint zavarba jött, annyira gyönyörű ilyenkor, hogy elmosolyodom. Nem is tudja mennyit jelent nekem ez a mondat tőle. Mindig arra vágytam, hogy a csapat és a család mellett legyen valaki, akivel osztozni tudok az örömömön vagy bánatomon. A szívem majd kiugrik a helyéről, olyan erősen kezd kalimpálni. Nem bírok magammal, azonnal megölelem. Sokkal alacsonyabb nálam, ezért a hajába fúrom az arcomat. Eszméletlen illata van, olyan kókuszos, vagy nem is tudom. Nagy levegőt veszek, hogy magamba szívjam az illatát.

-Vigaszdíjként hamburger? -a szívem egy része teljesen megszakad, ahogy szomorú szemekkel áll előttem. Emlékezett a hamburgerre... mennyire aranyos! Gyűlölöm magam, amiért nemet kell mondanom, de mindkettőnk érdekében a lehető leggyorsabban haza kell jutnom, hogy elrendezzem a dolgaimat. Látom rajta, hogy a mosolya alább hagy, ezért újra megölelem. Hosszasan nézem ahogy a bokszutcában távolodik, legszívesebben utána szaladnék, és újra magamhoz ölelném.

A repülőút iszonyat lassan telik, érzem, hogy az egész testem nyugtalan, csak túl akarok lenni ezen. A lábam állandóan ütemesen jár, még ülve is. Milliószor elpróbálom a fejemben, hogy mit akarok mondani Carmennek, mindent elterveztem. Mindenre felkészültem.

Ahogy a liftből kilépek, egyre csak terjed a görcs a gyomromban, erőszakosan rángatom a bőröndöm magam után az ajtó fele. Még egy utolsó pillanatra megállok a folyosó közepén, nagy levegőt veszek mielőtt a lakás elé érnék. De a levegő belém ragad, ahogy az egyik legjobb barátom lép ki a lakásunk ajtaján. Önfeledten nevetgél, Carmen az ajtóban támaszkodva áhitatosan néz fel rá. Pontosan tudom mi történik...Csak nem akarok hinni a szememnek. Carmen előre lép egyet és hosszú csókkal búcsúztatja Christ. A bőröndöm egyszerűen csak kicsúszik a kezemből, nem tudok mozdulni. A hatalmas csattanásra mindketten felém kapják a fejüket és Carmen óriásit lök a barátomon, aki majdnem elesik. Úgy érzem magam, mint akit hasba rúgtak, százszor egymás után. Minden porcikám zsibbadni kezd. Szó nélkül elindulok feléjük, közben Carmen behátrál a lakásba, a barátom pedig az ajtó előtt topog. Óriásit lökök rajta, szinte négykézláb esik be Carmen után.

-Ez komoly? -becsapom az ajtót magam mögött és csak halkan szólalok meg. Lüktet a vér a fejemben, a kezeim ökölbe szorítom. Nem sok tart vissza, hogy beverjek egyet Chrisnek.

-Geo, megmagyarázom! – Carmen feltartott kezekkel hátrál.

-Nem hiszem, hogy ezt magyarázni kéne. – a barátom felé fordulok. – Szerinted ez a barátság? – jobb kezemmel lökök egyet a mellkasán.

-Geo, őt hagyd! – ripakodik rám Carmen.

-A gyerek is tőle van? – érzem, hogy fröcsögnek a szavak a számból. Egyáltalán nem vagyok büszke a viselkedésemre.

-Gyerek? Miről beszélsz haver? – Chris arca teljesen meglepett. Nem érti miről beszélek.

-Carmen azt mondta... -hirtelen elhallgatok, mert nem áll össze a kép.

-Terhes vagyok. -Carmen vállai megfeszülnek, ahogy közelebb lép Chrishez, aki olyan bugyután néz rá, mintha azt mondaná, hogy éppen lila hó esik odakint. 

-Miért nem mondtad el, hogy tőle van? Hülye vagyok, miért nem kérdeztem.. Jézusom! -idegesen a hajamba túrok, miközben trappolva lépkedek a lakásban, ami biztos vagyok benne, hogy idő közben összement, mert úgy érzem mindjárt összenyomnak a falak.