Meet me halfway (George Russell FF)

Ötvennegyedik

Vasárnap hajnalban annyira csendes a reptér, hogy szinte csak a bőröndöm kerekének zaját hallom. Alig várnak páran a Nizzába tartó járatra, ami egyszerre meglepő, mégis megnyugtat. A két órás út alatt az instagramot pörgetve próbálok pihenni, de amikor meglátom George félmeztelen nyaralós képeit, a fáradt szemeim rögtön kipattannak. Vegyes érzések költöznek a testembe, mert a lábam között égető forróság mellett összeszorul a gyomrom és nem merek lapozni a fotók között, nehogy szembe jöjjön velem egy olyan kép, amin éppen Carmennel van. Helyette csak az első képet bámulom nem is tudom meddig. A gyomrom megugrik a meztelen felsőtestétől és azon kapom magam, hogy a hüvelykujjammal végig simítom őt a képernyőn. Az izmos mellkasát, a kockás hasát, és az egészen vékony kis szőr csíkot, ami a boxerébe vezet. A testem szét akar robbanni a feszültségtől ahogy eszembe jut, hogy milyen érzés amikor bennem van. Milyen érzés, amikőr ő az enyém. Milyen érzés amikor a szemembe néz és tudom, hogy gyönyörűnek tart és csak én érdeklem. Aztán eszembe jut, hogy ez talán csak hazugság volt. Talán csak menekülés. B opció. De ha valakinek menekülnie kell, az én vagyok. Nem engedhetem meg, hogy megint padlóra küldjön az ellenkező nem. 

Nem, nem Kamilla! Nem gondolhatsz ezekre!

A telefonomat a táskámba süllyesztem remélve, hogy megszabadulok ezektől a gondolatoktól. Szerencsére megkezdjük a leszállást és hamarosan már a csomagomat várom a futószalagon telefonnal a kezemben, hogy felhívjam Landot.

-Merre vagy? – szólal bele szinte vinnyogva.

-Várom a bőröndömet.

-Oké, ha végeztél, akkor gyere ki az A kijáraton, fordulj jobbra, gyere át a parkolón, balos és ott leszek.

Lehet fogyatékos vagyok, lehet csak korán van, de még háromszor megismételtetem vele, hogy biztosan ne kerüljük el egymást, aztán leteszem a telefont, felkapom a sorban következő bőröndömet és elindulok az kijárat fele. Amikor átszelem az említett parkolót még nem is fordulok balra de már kiszúrom a sportautónak támaszkodó göndör hajú fiút, aki napszemüveggel az arcán nézi végig, hogy egy kézzel szerencsétlenkedek a csomagommal.

-Segíthetnél! – kiabálok neki.

-Azt hittem, ha verekedni elég tökös vagy, akkor ezt is megoldod! – vigyorogva elrugaszkodik az autótól és amint mellém ér, azonnal átveszi tőlem a bőröndöt.

-Ha szeretnél neked is behúzok egyet!

-Ahhoz én túl kedves vagyok! Na, gyere! – int egyet miután bevarázsolta a bőröndöm a kocsiba. Az autóba ülve megcsap Lando jellegzetes, tiszta, fűszeres parfümje, és az egész testem bizseregni kezd a finom férfi illattól. Azt hiszem komoly bajok vannak velem...

A táj gyönyörű, így inkább próbálok arra figyelni amíg Lando elmeséli a görög nyaralásukat, a bulikat, és a rengeteg kóbor macskát, akiket egytől egyig megsimogatott. Röhögve emlékszik vissza, hogy Max bokája kificamodott, mert elcsúszott egy hajó orráról történő ugrás közben, én pedig vele nevetek, mert addig sem kérdezi meg, hogy én hogy vagyok.

-Leila szerintem még alszik, mert kicsit túlzásba vitte este a koktélokat. – meséli a fiú miközben leparkol egy óriási lakókomplexum mélygarázsában. Izgalom jár át, hogy végre láthatom hol éli az életét, ezért csak vállat vonok és megegyezünk, hogy nyugodt szívvel ugrálok majd Leila ágyán kiabálva, hogy felébresszem.

Lando a lifthez tolja a bőröndöm és csendben várjuk, amíg felérünk a tizenötödik emeletre.

-Hogy vagy egyébként? – a tizedik emeletnél töri meg a csendet. Tényleg reménykedtem, hogy tovább vár a kérdéssel, vagy esetleg el is felejti.