Meet me halfway (George Russell FF)

Negyvenkettedik

Leila a kamerák mögött áll, minimum tíz mikrofont dugtak eddig az arcomba, de csak őt nézem. Nem tudom mit érez, mert amint az első újságíró betette a lábát, átváltott profiba. Én sem tudom mit érzek. Csak azt tudom, hogy a belül lángolok, a kezem jég hideg és nyirkos, a pulzusom minimum kétszáz. Szeretném, ha elnyelne a föld.

A szőke fej amit annyira figyelek bólint egyet.

Vakuk villognak.

A kamerán villogó piros kis fényre koncentrálok, aztán végre megszólalok.

-Üdv mindenkinek! Kamilla vagyok, és mint sokatok már tudja, a nyári szezonban a McLaren média csapatát erősítem.

-Miért kezdtétek el nélkülem? – A kivágódó ajtóban Charles jelenik meg. Haja szokásosan kócos, finom borosta lepi el az arcát, hosszú, sötét barna szempillái kiemelik a hatalmasra nyílt zöld szemeit, és a homlokát vakarva lehuppan mellém a kanapéra. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nem csak én, mindenki őt bámulja. Nem csak én, senki nem érti mit keres itt. Leila gyors mozdulattal indulna felénk, hogy elrángassa mellőlem a pilótát, látom a szemeiben, de a fiú türelemre inti egyik kezét felemelve, aztán szorosan a fülemhez hajol.

-Kövess. – suttogja, majd teli szájas vigyorral a kamerák felé fordul. Mindenki annyira meg van illetődve, hogy nem kérdeznek. Megvárják, hogy megszólaljunk. Pontosabban Charles szólaljon meg.

-Bocsánat, hogy késtem, pedig mondtam Kamillának, hogy várjon meg, de hát elég akaratos. – testével nekem dől, én pedig úgy nézek rá, mintha az üknagyapám sétált volna ki a sírjából.

-Szóval azért hívta össze Kamilla ezt a kisebb tömeget, hogy tisztázzunk pár dolgot. Ő és Lando szigorúan csak barátok.. Bár a rajongók találgatása tökéletesen jött, mert így elterelte a figyelmet rólunk.

Nem tudom, hogy nyílhatnak-e nagyobbra a szemeim, pislogni is nehezemre esik, ahogy a mellettem ülő Ferrari pilótát nézem. Mi a jóságos szent szar folyik itt?

-Tényleg? – szalad ki belőlem halkan.

-Persze, Bébé, most már nem kell titkolni. – majdnem elnevetem magam, mintha egy üveg olcsó pezsgőt becézgetne.

-És George? Mi van George Russell-el? Kamilla, te vagy azon a képen?

-George és köztem nincsen semmi, még barátság sem. A paddockban láttam futólag, de sosem beszéltem vele. - a mondat elején remegő hangom egészen simává válik, ahogy magammal is kezdem elhitetni a történetet. Mekkora bohócot csinálnék magamból, ha most kiszaladnék a szobából? Vagy elájulnék, mert ahhoz nem sok kell.

-A hangsúly azon van, hogy Kamilla és én ismerkedünk! – egyik kezével az enyémért nyúl, majd az ölében pihenteti a sajátjával. – Szóval kérnék mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket, és hagyják meg nekünk azt a teret, ami szükséges, hogy kitalálhassuk merre alakulnak a dolgaink.

Jézusom, ez milyen nyálasan hangzik... de a kívánt hatást elérte. Nem tesznek fel több kérdést, mindenki arca boldog, hogy mekkora sztorit szereztek első kézből, akkor még is miért érzem ilyen rosszul magam? Mintha egy kigyó tekeredne a nyakam köré, csak próbálok levegőért kapkodni.

Szótlanul ülünk még egymás mellett amikor kiürül a szoba, barátnőm pedig olyan erővel rágja a rágóját, hogy lassan elpattan az állkapcsa.

-Ez mi volt? – észre se vettem, hogy Charles azóta is fogja a kezem, így kirántom magam a puha kezeiből és felé fordulok.

-Vészterv?! -féloldalasan mosolyog a vállait húzogatva.