A farkas fiú (SeBaek)

48.rész

Bár nem szólunk egymáshoz, kényelmetlenség nélkül haladtunk hazafelé. Ahogy a dús lombkoronák közé értünk , boldogon néztem fel az égre ami helyet most a zöld rengeteg fogadott. 

-Lehúzhatom az ablakot?- Vernon csak megrántotta a vállát, de azért rám nézet végül.

- Nyugodtan. - a kis gombot megnyomva arcomnak csapódott az autóba beáramló levegő. Mélyet szippantottam ahogy kijjebb hajoltam az ablakon, bár élvezem a városi életet mégis boldogabb a szívem ha a természetben vagyok. 

Ahogy lefordultunk a kereszteződésnél, értetlenül néztem Vernonra.

- Miért nézel így? - pillantott rám szeme sarkából.- Azt hittem haza akarsz menni. De mehetünk hozzám is.-mosolyodott el pimaszul.

-Nem! Haza akarok menni. - vágtam rá ijedten mivel már irány jelzett a leforduláshoz. Csak nevetve rázta meg a fejét és tovább hajtott. Kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt , egy pillanatra elhittem hogy  a házába visz. Ki is ugortam volna a kocsiból és meg se álltam volna hazáig az biztos! Ahogy megérkeztünk a lakótömbhöz, boldogán szálltam ki a kocsiból. 

-Segítek felvinni őket. - nem is értettem mire mondja csak miután megfordultam és megpillantottam a csomagtartóban nyomorgó táskáimat. 

- Köszönöm.- én is amennyit csak bírtam felvettem és bár nehézkesen, de feljutottunk a lakásomig. A maradék cuccért Vernon lement így én fent maradtam és kinyitottam az ablakokat hogy legyen valamennyi levegő a házban, valami eszméletlen  amilyen állott volt.  A bőröndömet bevittem a szobámba  és ahogy ki cipzároztam, meghallottam a telefonom csengését. -Hova tettem? - kutakodni kezdtem de sehol nem találtam. Ahogy kisiettem a szobából megpillantottam a konyha pulton, ép hogy kezembe vettem a készüléket meghallottam ahogy kattan valami. A bejárat felé fordultam, ahol megpillantottam Vernont ahogy nekem háttal állva meredt az ajtóra.

-Vernon?- a szólított továbbra is ugyanabban a testhelyzetben volt és semmi reakciója nem volt a szólításomra. -Vernon ...miért zártad be az ajtót? -

( Sehun )

Türelmetlenül sóhajtottam ahogy elemeltem fülemtől a telefont. Miért nem veszi fel? Még mindig haragudna rám? Á , nem hiszem! Mindig megbocsátott és akármennyire is haragudott rám pár nap elteltével fogadta a hívásom. Mielőtt felmentem volna a lakásához, megálltam a közeli buszmegállóban és az üveg vissza tükröződésében végignéztem magamon. Egy szürke galléros póló és egy fekete nadrág volt rajtam. Az elmúlt másfél hónapban , amióta össze vagyunk veszve Baekhyunal. Elkezdtem edzeni, Chanyeol segített az elején és így felszedtem magamra valamennyi izmot. Bár hiába feszül karjaimon és széles vállaimon a póló, a lábaim remegnek és enyhe szédülés fog el ahogy megnyomom a kapucsengőt. Rettegek Baekhyun reakciójától. Erősen markolom a csokor virágot amit Tao gondosan kiválogatott a rétről ahova mostanában szokott járni. Igazából csak oda mehet, mivel a házunkból rálátni a rétre, így mindig szem előtt van. Sajnálom igazából, olyan mintha be lenne zárva. De Krist is megértem amiért félti, már az 5.-ik hónap végén jár Tao és bár ő nem panaszkodik. Látszódik hogy eléggé meg gyűlik a baja a dolgokkal, fürdés,lehajolás,felállás és ne beszéljünk a hatalmas hasáról amitől a járás is lassabban megy neki. Persze mi próbálunk neki segíteni ahogy csak tudunk , de nem mindig hajlandó elfogadni. I.M-ék is sokszor eljönnek hozzánk. Jin elég sok mindent tud a terhességről, ha jól emlékszek a családja már több generáció óta segít a farkasoknak a szülésnél. Olyan ,,bábaasszony" féleség. 

-Kihez jöttél kedvesem? -meglepetten fordultam meg és meglepődtem mivel senkit nem láttam. - Itt lent drágám.- ahogy lenéztem megpillantottam egy aprócska nénit aki jót nevetett rajtam.

-Ó, elnézést! - hajoltam meg. - Byun Baekhyunhoz jöttem. 

-Jaj Baekhyun! Ismerem a fiút.- mosolyodott el. -A felettem lévő lakásban él, majd én beengedlek. Biztos nem hallotta a csengőt. -  hálásan néztem a nénire akinek hála bejutottam. 

-Köszönöm szépen. - hajoltam meg .

-Ugyan drágám. Semmiség.- elköszöntem tőle majd a lépcső rengetegen felverekedtem magam. A kereset ajtó előtt megálltam és becsengettem. Semmi. Párszor megismételtem a mozdulatot ami hatásos volt mivel pár perccel később meghallottam Baekhyun hangját. De nem úgy ahogy én akartam. Összevont szemöldökökkel álltam majd a fülemet rátapasztottam az ajtóra.

-NE! KÉRLEK!- elhajoltam a fa anyagtól majd dörömbölni kezdtem rajta.

-BAEKHYUN! BAEKHYUN ENGEDJ BE! - nem érkezett válasz csak egy apró sikítás ütötte meg a fülemet. Elhátráltam az ajtótól és teljes erőmből nekimentem az ajtónak. Állatias morgás hagyta el ajkaimat ahogy ismét nekiütköztem az ajtónak.  A zár recsegését hallva tudtam hogy nem sok van hátra, egy nagyot fújtattam és minden erőmet összeszedve nekiugrottam az ajtónak ami magatehetetlenül dőlt ki a helyéről. 

Megdermedtem ahogy szembe merültem a látvánnyal. Megállt egy pillanatra a világ körülöttem de a következő pillanatban éreztem ahogy kitör belőlem az állat. 

( Baekhyun )

-Vernon...miért zártad be az ajtót? - az említett még mindig nem mozdult csak sóhajtott egyet.

- Tudod Baekhyun, magamat is megleptem hogy milyen sokáig tűrtem az engedetlenségedet.- lassan felém fordult  és megkeményedett arckifejezését látva nyeltem egy hatalmasat. 

- Miről beszélsz?- lassan araszoltam hátra. Kezeimmel megtámaszkodtam a kanapén ahogy nekiütközött testem.

- Miért nem tudtál örülni annak hogy elvittelek? Csak annyi dolgot lett volna hogy jól érezd magad. De te ez helyet folyton csak arra a  nyomorékra gondoltál.

-Nem nyomorék.- suttogtam elvékonyodó hangon. Ahogy egyre közelebb lépdelt hozzám annál nagyobb és nagyobb lett a gombóc a torkomban.

- Csak azt kel tenned amit én mondok.- simított végig arcomon.

-N-nem akarom.- megremegett állam és egy árva könnycsepp folyt végig arcomon.

-Na, ne sírj.-cirógatta meg arcomat.- Rajtad áll a dolog, hogy rossz lesz. Vagy jó.- lassan simított le pólóm aljára. 

-Miért csinálod ezt velem? - hajtottam le fejemet.

- Hogy miért? Azért mert amikor legelőször megláttalak elvarázsoltál. Olyan bájos voltál de látszódott rajtad a magabiztosság és ez nagyon megfogott. Baekhyun kérlek! - fogta meg kezemet.- Csak annyit kérek hogy szeres. 

-Nem tehetem. -ráztam meg a fejem.- Én nem szeretlek.

-De én téged igen.- szorította meg kezemet.

-Nem! Te nem szeretsz. Vernon te nem ismersz engem. Nem tudod hogy én milyen vagyok.- taszítottam el magamtól. - És hogy ezt tisztáztuk. Hagyd el a házamat! - mutattam az ajtó felé de az elmenés helyet csak nevetett egyet és karomat megragadva lelökőt a kanapéra és felém kerekedett. -E-enged el.- fájdalmasan felszisszentem ahogy erősen lenyomta csuklóimat. 

- FOGD BE!-összerezzentem éles hangját meghallva. - Nem érdekes mit akarsz. - lassan lehajolt ajkaimhoz.-Most már nem.-összepréseltem őket de így is betolakodott számba, és nyelvével körbejárta szájüregemet. Könnyeim utat törtek maguknak és bár magamban tomboltam. Nem volt erő a kezeimben, nem tudtam ellökni magamtól. 

-Kérlek.-tapasztottam be száját tenyeremmel.- Kérlek ne. - figyelmen kívül hagyta kétségbeesett kérésemet és egy határozott mozdulattal lerántotta rólam a nadrágomat. Ijedten nyúltam volna utána de csak tehetetlenül vergődtem alatta.  Megakadt lélegzetem ahogy alsómon keresztül rám markolt férfiasságomra.

-NE!KÉRLEK! - felzokogtam és lábaimmal rúgkapálva próbáltam megakadályozni hogy lehúzza rólam a bokszerem. Hatalmas reccsenést majd nagy csörömpölés ütötte meg a fülem. A könnyektől homályosan láttam de így is felismertem. Hol nem ismerném fel őt!

-S-Sehun.