A farkas fiú (SeBaek)

45.rész

Halk hangja alig volt hallható a távolban, mintha félne. Félne hogy meghallom, de akkor miért is ismételgeti a nevem? A sötétséget átváltotta a mély vörösség, pilláimat rebegtetve nyitottam ki őket, eltorzult arccal, hisz a napfény íriszeimet nem kímélve sütött szemeimbe. Arcom felé emeltem a kezem , ezzel takarást adva neki. Szabad kezemmel megtámasztottam testemet, olyan furán érzem magam. Összerázkódtam ahogy tenyerem alá préselődő fűszálakat megéreztem, meglepődve néztem szét magam körül, és értetlenül álltam fel. Hogy kerültem egy tisztásra? Miközben próbáltam visszagondolni a történtekre,hogy mégis hogyan jutottam ide , ismét meghallottam azt a hangot. Tekintetem vágtázik a fák között de az erő sűrűjén kívül mást nem láttam, de érzem hogy itt van. Lélegzetem felgyorsult és éreztem ahogy a vér egyre gyorsabban és gyorsabban kezd száguldani testemben. Pilláim rebegtek a napsütéstől, még mindig nem szokták meg ezt a ragyogást. Fejemet kapkodtam a hangok irányába de túl lassú voltam, sose láttam meg gazdájukat. -Hol vagy?

-Itt.-nagy lendülettel fordultam meg és eddig szapora légzésem megakadt,leállt egy pillanatra. Ragyogó, sárga szemeit enyéimbe mélyesztette. Talán ezt nevezik lelkig hatoló tekintetnek. Akaratom ellenére is összebilincselődött tekintetünk és lassan-lassan testemben szétáradt az eddig lelkemben lévő érzés. Mellkasomhoz kapva szorítottam össze pólóm anyagát, a bűntudat mardosott legbelül. Szégyenérzetet éreztem , testem se bírta ezt a sokként érő fájdalmat. Szemeimből sós könnyek kezdtek folyni és miközben Ő egyre jobban közeledett felém, sírásom annál hangosabb és erősebb lett. Hatalmas kezét felém emelte és ahogy arcomhoz nyomta tenyerét, hangos zokogásba törtem ki. - Baekhyun,mit csinálsz?

-Shajn-lom.-dadogtam akadozó lélegzettel.Elakartam neki mondani hogy én nem csaltam meg őt, még mindig szeretem teljes szívemből és hogy ha tehetném visszaforgatnám az időt. És sose veszekednék vele.

-Miért nem jöttél haza? Már nem szeretsz?-nem bírtam tovább. Lábaim összerogytak és a fű lágy ölelésében próbáltam bári nemű értelmes mondatot kinyögni de a keserves síráson kívül  más cselekedetre nem voltam képes. Felemeltem fejem és szemeibe meredve próbáltam átadni neki a gondolataimat. Ismét összefonódtunk mi ketten, de ez más volt mit ezelőtt. A kín elhagyta testemet és egy pillanat alatt a sírást is abbahagytam, elnyílt ajkakkal figyeltem ledöbbent arcát.Ő is térdeire esett és miután megszakadt ez a furcsa érzés köztünk , szorosan magához ragadta testemet és erős ölelésbe hívott. Viszonoztam gesztusát és egy hatalmasat szippantottam illatából. Apró mosoly jelent meg az arcomon, még mindig olyan kisfiús az illata.-Lassan mennünk kel.-elengedte és egy apró csókot lehelt ajkaimra.

-Ne menj még.-kaptam karja után ahogy felállt.

-Még találkozunk Baek.-finoman ellökte kezemet magától és lassú léptekkel elindult előre, amik felgyorsultak és végül rohanva átváltozott farkassá majd az erő sűrűjébe veszett. De azt a pillanatot elkaptam ahogy hátra pillantott és rám meredt, erre mindig emlékezni fogok.

Összerezzenve nyitottam ki szemeimet és megrémülve rántottam ki az ismeretlen szorításából kezeimet.

-H-hé nyugi! Én vagyok az Vernon.- ahogy tisztázódott bennem hogy ismét a kocsiban vagyok, egyszerre nyugodtam meg de vagy ezer kérdés kavargott a fejemben.-Megérkeztünk.-kitárta  a kocsi ajtaját nekem és még mindig kissé megszeppenve de kiszálltam a járműből amit már egy piros egyenruhában lévő férfi vezetett is be, gondolom a parkolóba. A hatalmas szálloda élőt állva ha nem történt volna ez sz egész...valami velem, akkor biztos elcsodálkoztam volna rajta. De én most jelen pillanatban a jó kis házunkban akartam lenni D.O-val és a srácokkal. Egy jót hangos éjszakát csapva, vagy egy csendes beszélgetőset. Nekem már bármi megtette volna csak velük legyek. Miután kikérte a kulcsot Vernon már kísértek is minket a lakosztályunkhoz, a faajtót kinyitva megpillantottam a hatalmas teret ami magába foglalta az egészet. A nappali ,konyha egybe volt csak egy bárpult választotta el őket egymástól. Hatalmas ablakok tátongtak az erély felől ami maga akkora volt, mint nekem a városban lévő házam. A bal sarokban egy franciaágy volt ami nem kis méretéről árulkodott. Egyedül a fürdő volt külön helységben, még szerencse. A táskáinkat lepakolták az ágy mellé majd meghajolva , egyedül hagytak az alkalmazottak Vernonnal. Kissé kényelmetlenül éreztem magam mert az említett csak mosolyogva nézet engem miközben lassan leült az ágyra.-Gyere.-intett nekem hogy üljek le mellé az ágyra de én nem mozdultam , nem akartam.

-Nem akarok.-Vernon nem mondott semmit csak sóhajtott egyet.

-Baekii szerintem mi ezt már megbeszéltük, vagy szót fogadsz. Vagy megy a videó a pasidnak.-alsó ajakamba haraptam majd erőt véve magamon leültem Vernon mellé. Már lassan egy perce csak ülünk egymás mellé és nem csinálunk semmit, lassan felpillantottam Vernonra aki ezt a pillanatot várva egy határozott mozdulattal leterített az ágyra, és felém kerekedett. Szemeim a kétszeresére kerekedtek és bár próbáltam lelökni magamról ,nem ment. Mit is vártam? Egy lány erősebb mint én, nem hogy Vernon! Valószínűleg megunhatta a vergődésemet mivel kezeivel lenyomta csuklómat az ágyra és egy határozott szorítás után ajkaimra hajolt. Összepréseltem ajkaimat és nem akartam elhinni hogy engem meg fognak erőszakolni. Ahogy ez a gondolat erősödött bennem ismét erőre kaptam és rúgkapálni,ficánkolni kezdtem.- MARADJ MÁR!-kiáltott rám Vernon de én csak megráztam fejemet és folytattam . Megmentésemre kopogtattak az ajtón,annyi szerencsém volt hogy az egyik alkalmazott volt hogy foglaltatott nekünk valami étteremben asztalt, és hogy nemsokára indulnunk kéne ha oda szeretnénk időben érni. Hálálkodva néztem a srácra aki zavarában csak meghajolt majd elhagyta a szobánkat. -Nem hallottad? Öltözz.-morogta oda nekem Vernon amit most cseppet sem bántam, hisz estéig be van biztosítva a védelmem. Ahogy a városban haladtunk boldog mosoly terült szét az arcomon még ha a történteket vesszük figyelembe akkor is. Imádom Busant és imádni is fogom szerintem életem végéig, egyszer el kel hoznom ide Sehunt. Csendesen telt az út és ahogy az étteremhez értünk lassan ugyan, de a helyünket is elfoglalhattuk.- Az ember előre foglaltat asztalt erre meg fél órát kel várni a sorba. Milyen ez már?- nevetésemet visszafogva fordítottam el fejem Vernontol, túl vicces amikor mérges.Az étlapokat megkapva leadtuk a rendelést majd néma csend állt be köznét. Vernon keze lassanként csúszott át az asztalon és ahogy az enyéimre akarta tenni azokat inkább az ölembe helyeztem őket.- Mond Baekhyun.-érdeklődve figyeltem Vernont.-Ennyire nem vagyok szimpatikus neked?

- Majdnem megerőszakoltál.-szűrtem fogaim között.- Mégis hogy bíznék benned.- halvány mosolya is eltűnt arcáról majd sóhajtott egyet.

-Rendben, értem. Akkor nincs más választásom.- ijedten néztem rá.-Előröl kezdünk mindent. Mit szólsz?-húzta fel szemöldökeit.

-Vernon én nem ta..-

-Kérlek Baekhyun, csak egy utolsó esélyt.