A farkas fiú (SeBaek)

39.rész

-Te,te vagy a feltétel Baekhyun.-értetlenül néztem az igazgatóra aki értelmes fejemet meglátva, csak sóhajtott egyet és orrnyergét kezdte el masszírozni.-Sikerült valamit felfognod?

-Igen ,de.Miért én?-beszédre nyitotta a száját de nem mondott semmit, csak megvonta a vállát.

-Én nem tudom pontosan.Vannak sokkal helyesebb és szebb emberek is a cégnél.Hogy miért egy magadfajtát választott az jó kérdés?-felhúzott szemöldökkel meredtem az igazgatóra és szikrákat szóró tekintettel figyeltem minden egyes mozdulatát. Ennek meg mi baja velem?

-Elnézést de azért ez nagyon bántó volt!Én igenis jól nézek ki.

-Igen,persze-persze!-sértődötten fordítottam el a fejem az öregemberről ,és keresztbe font karokkal fortyogtam magamban.

-A maga kinézetét félretéve.-köszörülte meg a torkát.-Holnap délután találkozni akar önnek.Itt a cím és az időpont.-elvettem a papírt amit felém nyújtott.

-Elnézést de nekem holnap nem jó.-megígértem a többieknek hogy hazamegyek.Nem maradhatok itt,haza kel mennem.

-Sajnálom de ez most muszáj megtennie.Az életben kel hozni áldozatokat.Elmehet.

-De é.--

-Mondom elmehet Baekhyun.-felálltam és mélyen meghajoltam, majd kisiettem az irodából. Choanak elmeséltem mindent és ép hogy el bírtam kapni mielőtt beront az igazgatói irodába.

-Nyugodj mér le.-fogtam le kezeit.

-Engedj!Komolyan mit képzel magáról ez az arrogáns véne.....Jó napot igazgató!-kínosan felnevettünk majd meghajoltunk az említett személy előtt.

-Valami probléma van?

-Nincs semmi!-erősen megszorítottam Choa csuklóját ,aki csak sziszegve engedelmeskedett nekem és csendben maradt.Ahogy tisztességes távolságra kerülünk az irodától és az igazgatótól,mérgesen fordultam Choa felé.-Megörültél?Mit csinálunk ha meghallotta volna?-ő csak durcásan megvonta a vállát és szomorúan nézet rám.

-Én csak segíteni akartam.-hajtotta le fejet.Felsóhajtottam és megöleltem a lányt.

-Köszönöm hogy törődsz velem, de ezt megoldom majd én EGYEDÜL.-rámosolyogtam amit viszonzott majd belém karolt és elindultunk ebédelni.Nem igazan tudom mit akar tőlem ez a Vernon gyerek,de igazából nem is érdekel.Csak hamar essünk túl rajta hogy utána elmehessek a többiekhez.

-Holnap elmész?-törte meg a csendet Choa ahogy kifele lépkedtünk a munkahelyünkről.

-Még nem tudom.-sóhajtottam fel.-Nincs nagy kedvem de nem akarom kihúzni a gyufát az öregnél.-céloztam ezzel a főnökre.-Így muszáj lesz.-csak bólintott egyet majd egy rövid táv megtétele után elköszöntünk egymástól és mindketten hazaindultunk.A lakásba érve ledobtam a cuccaimat a kanapéra és a konyhába mentem hogy összedobjak magamnak valami ennivalót.Nem nagyon viszem túlzásba a főzést,csak ép annyit készítek hogy aznapra elég legyen.A rádiót bekapcsolva dúdolgattam a számokat miközben a konyhában dekkoltam.

-Mit vegyek fel?-csípőre tett kezekkel álok a szekrényem előtt és a fejemet törve bámulom a nagy kupac ruhámat,a megfelelő darabok után kutatva.-Én mégis mit csinálok?-torpantam meg vagy fél óra múlva.Miért is akarok én jól kinézni?Kikecmeregtem a ruháim közül és hanyagul visszadobáltam mindent.Majd holnap reggel azt veszem fel ami a kezem ügyébe kerül.Egy határozott bólintás után nem is foglalkoztam a ruházatommal egészen másnap reggelig.

Ahogy a villamosra váram vetettem még egy pillantást a telefonomra,14:10.Még van negyed órám a találkozóig. Felszállva a villamosra kiszúrtam egy szabad helyet magamnak és olyan erősen szuggeráltam ,azzal a szándékkal,hogy oda bizony senki ne merjen leülni.Ahogy lehuppantam rá elmosolyodtam és hiába néztek olyan erősen egész úton a két középkorú nő.Hamarabb rohadtam volna le a székről mintsem hogy én adjam át nekik a helyemet.Ne értsetek félre,ha egy idős,cuki kis nénike lett volna egyből ugrottam volna de ezek tipik azok a rossz hárpiák akik ha bármit is csinálsz,mindig bírnak kritizálni. Sietősen szálltam le a villamosról és gyors léptekkel igyekeztem a helyszínre.Az utcatáblát meglátva lelassítottam és rendeztem vonásaimat mielőtt befordultam volna az utcára.Nehogy azt higgye siettem miatta én...én csak szeretek gyorsan sétálni.Felvont fejjel vonultam a kávézó elé ahol Ő állt.Nem volt nehéz észrevenni a 180 cm magassága és a feltűnően túl drága ruháiban pompázó férfit.Ahogy észrevett elmosolyodott és azok a fránya gödröcskék is feltűntek orcáján.

-Látom eljöttél.-arcáról a mosolyt nem lehetett levakarni pedig én a legflegmább fejemmel néztem rá és egy szót se szólva hozzá,bementem a kávézóba.A flegmázásaim,bunkó megjegyzéseim és az összes idegesítő tulajdonságom ellenére, amiket bevetettem ellene.Ő nem tette szóvá,ha beszóltam csak nevetett rajta és beszélt tovább a témáról,vagy elgondolkozott és igazat adott nekem,Értitek?IGAZAT! Elámulva meredtem rá,életemben nem találkoztam ennyire pozitív emberrel,szinte már ijesztő.De nem értem,akkor miért viselkedett úgy velem a tartózáskor?

-Miért csinálod ezt?-szakítottam félbe.

-Ó,túl sokat beszélek?-tapasztotta szája elé kezét.-Szólhattál volna nyugodtan,sokan mondták már hogy be sem áll a szám.Tudod sokszor elragadtatom magam.-nevetett halkan.

-Nem.Nem az.-köszörültem meg a torkomat.-Miért hívtál ide?-arckifejezése megváltozott és egy pillanatra mintha teljesen más ember lett volna.

-Tudod...eléggé felkeltetted a figyelmemet.-kezei egy másodperc alatt átsiklottak az asztal felet és kezemre tette kezét.-Meg szeretnélek ismerni.