A farkas fiú (SeBaek)

51.rész

Sziasztok. Igen tudom nagyon-nagyon régen volt hogy utoljára részt hozam  és sajnálom is.Remélem még azért olvastok páran és továbbra és követni fogjátok a történetet.😅😶

Köszönöm aki eddig olvasott és aki ezt is elolvassa.❤❤

------------------------

A nappaliban ülve várom hogy D.O visszajöjjön a konyhából ,és végre beszélgessünk egy kiadósat.

-Na itt vagyok.- figyeltem közeledő alakját ahogy egyensúlyozva az asztalhoz sétál, és leteszi rá a kezében tartott dolgokat. 

- Szólhattál volna hogy segítsek.-ráztam meg a fejemet és elvettem tőle a sóssal teli tálat.

-Egyedül is elbírtam.- mosolygott szélesen majd leült mellém.- Na mesélj! Minden részletre kíváncsi vagyok! 

-Szólók hogy NAGYON hosszú lesz.- figyelmeztettem barátomat aki csak hanyagul megrántotta vállait.

- Időnk mint a tenger.- és igen. Mindent elmeséltem neki , a Vernonal való utazást, az álmomat és a hazafelé tartó utat is  végül azt ,amikor a házamba értünk. D.O végig csendben hallgatott és egészen addig nem szólt semmit amíg nem végeztem mondandómmal.- És mi lett Vernonnal?

- Ott maradtunk miután Lay Sehun után ment, és Suho ellátta a sebeit utána a menedzserét felhívtuk hogy jöjjön érte. Ez olyan fél óra volt utána már jöttünk ide. - csak  nem hagyhattam csak úgy ott, a házamban. Valahova elkellet vinni.

- Sehunhoz térve.- sóhajtott fel.- Makacs mint mindig is, és nem fog változni a véleménye egy hamar.

-Ez tudom.- húztam el szám sarkát. - Mit tegyek szerinted?

- Hát....csak az tudom mondai hogy ne hagyd magad. Ne hagyd hogy Sehun maga alá gyűrjön.  Állj ki magadért! És keresetek egy középső kis utat. 

Erre a megoldásra én is gondoltam,de nem tudtam megoldásra jutni. 

-De mégis hogy ? - tettem fel a legjelentősebb kérdést.

-Hát..-leblokkolt egy pillanatra D.O, majd dús,piros ajkait formázva válaszolt.-Ezt nektek kel kitalálnotok.

Az este során nem beszéltünk többet erről a témáról.Inkább én kérdezgettem hogy mi történt az elmúlt hetekben itthon. Mesélt a kisebb-nagyobb családi csetepatékról , a kis összejövetelekről I.M-ékkel és mindenféléről, de egy valami felkeltette a figyelmemet miközben hallgattam a szavakból ki nem fogyó ,nagy lelkesedéssel előadott mondandóját.

- Ezt meg hogy érted?- kaptam felé fejemet.

-Mi?Mármint melyikre gondolsz ?- húzta össze dús szemöldökét.

-Amit az előbb mondtál.- feljebb ültem a kanapén és teljesen barátom felé fordultam.

-Alig járt haza.Senki nem tudja hogy hova mehetett el mindig , nem árulta el. - ez érdekes. Itthon nem volt és I.M-ék felé sem lehetett mert akkor már szóltak volna. Akkor észak- kelet felé mehetett el mivel dél-nyugaton I.M-ék határolnak minket. De mintha ....mintha régebben mondtak volna valamit az északi területekkel kapcsolatban.

-Mond csak D.O. Emlékszel amikor meg régebben, az északi részekről beszéltek nekünk a fiúk? 

-Igen. Emlékszek akkor grilleztünk.

-És mire emlékszel?-vágtam rá egyből a kérdést.

-Humm...hát.-látszódott hogy erősen elgondolkozott.-Valami olyasmiről hogy az északi szomszédságokkal nincsenek valami jóban.És hogy ott találták meg Tao-t meg Krist még régen.

-De hát Taoék a helyekből jöttek, és az Északon van.Akkor hogy -hogy nincsenek jobban a rokonsággal?

-De hát Baekhyun! Taoékat száműzték.- kikerekedett szemekkel néztem barátomra aki értetlenül fürkészte  arcomat.-Te erről nem tudtál?

-Nem.Nem tudtam.-előre dőlve megtámaszkodtam térdeimet és elmerengve meredtem az asztalon lévő vázára amiben szebbnél-szebb virágok voltak.

Egyszerűen nem értem.Mit kereshetett Sehun arra felé ha nincsenek jóban?És miért száműzték Taoékat? Megkérdezhetném D.O-t de ismerem ezt az arckifejezését, valószínűleg ezt neki sem szabadott volna elmondania nekem.Nem akarom még jobban terhelni , személyesen fogom megkérdezni a fiúkat.

-Menjünk aludni,holnap fáradtak leszünk.-feltápászkodtam a kanapéról és a szobám felé vettem az irányt.

-Baekhyun !- a lépcső alján állóra vezettem tekintetem aki beharapott ajakkal nézet fel rám.-Ha lehet akkor ...ezt nem tőlem tudod oké?

-Lakat a számon.-megkönnyebbülve sóhajtott a feketeség ,majd egy jó éjszakát kívánva eltűnt szemeim elől, valószínűleg a Kial közös hálószobájukba ment ahol párja már az igazak álmát aludhatja. 

Én is így akartam tenni de egyszerűen nem ragadt álom a szemeimre.Nem hagyott nyugodni a dolog,mégis mi folyik itt?

------

-Nem reggelizel velünk? - hajolt ki az konyha ajtóból Kai miközben a lépcsőn lehaladó alakomat figyelte.

-Most nem köszi, nemsokára jövök.- nagy léptekkel haladtam ki a házból így alig bírtam kikerülni az ép akkor bejövő D.O-t az ajtónál.

-Hova-hova ?-mosolygott rám.

-Futni,a városban nem volt olyan mint itt.Majd jövök .

-Vigyáz magadra!-kiáltotta utánam barátom.

-Oké,oké.-intettem neki majd eltűntem a fák takarásában. A fülest bedugva és a futást elkezdve szinte megszűnt létezni a világ körülöttem. Csak a zenére,lépteimre és a lélegzetemre összpontosítottam miközben az engem körbevevő természeten végigvezettem tekintetemet minden egyes megtett méternél.

A városban közel volt a lakásomhoz egy park ,de ott egyszerűen nem volt olyan érzés mint itt.Ott nem éreztem azt az igazi szabadságot.Sose hittem az ilyenekben de itt egyszerűen még az is más ahogy a talajra lépek. Az illatok,a levegő egyszerűen minden más itt,sokkal jobb.

Ahogy haladtam egyre beljebb és beljebb,annál nehezebb volt tartanom a tempót. Megtorpantam ahogy egy kereszteződéshez értem, vagy balra megyek és akkor a kis házhoz érek, vagy egyenesen megyek tovább. Ahogy felnéztem az elém táruló meredek emelkedőre,csak az elém táruló látványra gondoltam ami a tetején fog fogadni. Egy nagy szusszanás után nekiindultam. Ahogy haladtam felfelé fűbe-fába kapaszkodva próbáltam segíteni haladásomat és bár a felénél se jártam amikor megálltam pihenni, nem néztem hátra. Tudtam hogy ha visszanézek,visszaesek és nem fog sikerülni. Az utolsó métereket óvatosan,erőteljesen tettem meg így ahogy átmásztam az előttem lévő fatörzsön szélesen mosolyogva meredtem az égre, amit végre nem takartak el a fák dús lombjai. 

Talán régebben meg kelet volna ezt tennem,régebben kellet volna így hinnem magamban.Ahogy itt ülök leizzadva,fáradtan, olyan mintha egy mázsa súlytól szabadultam volna meg. Lassan nyitottam ki szemeimet és melengető érzés fog el, hogy még mindig a narancs színeiben pompázó ég tárul elém. Felülve a fűben megtámaszkodtam karjaimmal és semmi mást nem csináltam,nem akartam csinálni csak élvezni a pillanatot. Nem is tudom mikor volt utoljára hogy gondolataim nem Sehunon és a problémáim körül forogtak. Ha ilyen egyszerű lenne megoldani a dolgokat mint felmászni ide,akkor már rég jó lenne minden. Csak hát ezzel az a baj, hogy 1000 ennyi hegyet is megmászhatnék,sose lenne annyi lelki erőm hogy egyetlen egyszer is Sehun elé álljak.