A farkas fiú (SeBaek)

44.rész

(Baekhyun)

Már két nap eltelt a rosszullétem óta, és szerencsére azóta nem tért vissza. A papírokat rendeztem a mappámban amikor meghallottam a bemondóban hogy vége a munkaidőnek. Mint akit puskából lőttek ki ,úgy száguldottam ki az épületből. Ahogy kiléptem az ajtón széles mosollyal fogadtam a napsütést,bár sok ablak van a munkahelyemen mégse igazi az érzés, de most végre érzem hogy a nap további része csak is kizárólag az enyém. Ahogy sétáltam a bevásárló központ felé nem tudtam nem észrevenni azt hogy engem bizony valaki követ. Megfordultam és most vagy beképzelem a dolgot ,vagy ügyesen eltűnt a követőm az embertömegben. A hatalmas épületbe beérve a földszinten volt az élelmiszer rész ,így én egy bevásárlókocsi kíséretében elővettem zsebemből a listát és nekiláttam a nem is olyan kis bevásárlásnak. Vagy 6 szatyorral megpakolva indultam haza aminek persze az lett a következménye ,hogy 10 méterenként megkellet állnom mert majd leszakadt a kezem.Ahogy a zebrához értem örömködve vettem tudomásul hogy piros a lámpa,szóval van 2 percem pihenni.De a tudat hogy fél percem van átrohanni az út túloldalára,eléggé elszomorított. Ahogy összeszedtem annyi lelki erőt hogy felkészüljek a startra ,és figyeltem mikor vált át a lámpa zöldre , az utca végéről feltűnt egy állat aki a tömeggel nem foglalkozva vagy 100-al száguldozott.Ahogy átváltott a lámpa bizonytalanul indult meg a tömeg előre de voltak olyanok mint pl ÉN, aki megállt az út közepén hogy most folytassa-e az utat, vagy menjen inkább vissza az életét nem kockáztatva, de ahogy eldöntöttem hogy inkább visszalépek a biztonságot adó járdára, majd összeszartam magam tekintve hogy tőlem 30 cm-re állt meg az a száguldó kocsi egy jókora féknyomot maga után hagyva. A sofőr nem nagyon törődött a kiabáló és az őt ajnározó emberekkel mivel nyugodt szívvel szállt ki a kocsiból.

-Szállj be.-nyitotta ki nekem az aljot és ahogy levette napszemüvegjét eltátottam a számat.

-Vernon! Megörültél?-hitetlenkedve néztem rá.

-Szállj be,kezdenek mérgesek lenni az emberek.-köböt az ép kiszálló koma felé Vernon. Kétszer nem kellet mondani 2 másodperc alatt beszálltam a kocsiba és hátra dobtam a szatyrokat és ahogy átváltót volna a lámpa zöldre, egy dugót megelőzve rálépet a gázra Vernon ,így száguldottunk egészen addig amíg egy kisebb utcába nem értünk.Ahogy kikerültünk a hatalmas tömeg közül ellazítottam testemet így végre körmömet nem nyomtam bele az autó oldalába.

-Muszáj mindig ilyen feltűnőnek lenned?-törtem meg a csendet de ő erre a kijelentésemre csak nevetett.

-Muszáj mindig olyan aranyosnak lenned ,hogy az emberek akaratlanul is segíteni akarnak neked?-csak fújtattam egyet kijelentésén és inkább az utat figyeltem. Hogy mi lepet meg a legjobban, én sem tudom.Vagy az hogy Vernon tudta hogy hol lakok,vagy hogy egy szót se mondva segített felcipelni a szatyrokat a lakásomba. Cipőmet lerúgva lábamról siettem a konyhába ahova letéve a szatyrokat egy jókora nyögés kiszakadt belőlem.

-Máshol is így nyögsz?-szemet megforgatva vettem el a szatyrokat Vernontol.

-Mi közöd hozzá?

-Csak érdeklődök hogy tudjam mire számítsak.-sóhajtva fordultam felé.

-Vernon én már egyszer megmondtam...van barátom.-az említett ugyanolyan arccal nézet rám mint eddig és cseppet sem hatotta meg az a tudat ,hogy egy férjes csávóval kezd. Jó nem szó szerint férjes...na de értitek!

-Amiről nem tud az nem fáj neki.-ült le a nappaliban lévő kanapéra.-Gondolom a kis találkánkról se tud.-nem válaszoltam neki hisz a hideg is kirázott hogy ha arra hondolog hogy ezt az egészet megtudja Sehun, hajam se maradna az tuti.-És gondolom a holnapi randinkról sem tud semmit.- lesokkolva és elég érdekes fejet vághattam ahogy felé fordultam mert Vernonbol kitört a röhögés.