Yukino meséi/Befejezett/

Egy testvér ....Aizen árnyékában.

Már sok idő eltelt azóta, mióta megtudtam hogy Aizen az apám, hiszen ő maga volt kedves elárulni nekem. Azóta végzem a dolgomat ugyanúgy, bár azóta nem találkoztam Ichigo-samaval, ő maga visszatért a Lelkek Világába. Ha mondhatom azt, átlagosan telnek a napjaim, dolgozgatok Urahara -sannál amikor csak tehetem, vásárolgatok... és napi szinten vadászom le a megjelenő lidérceket. Mostanában azonban úgy érzem valami baj van velem, alig alszom és egyre frusztráltabb vagyok. Urahara-san azt mondja ne aggódjak, de én nem nyugodtam meg a szavaitól. Furcsa álmaim vannak, mintha valaki más lennék, vagy valaki más szemével látnék. Jelentem, ma már volt három Menos támadás, pedig még csak kedd van! Nem tudom pontosan mi történhetett, de idővel rengeteg shinigami jelent meg a városban, közöttük volt Hitsugaya Toshirou és Kuchiki Byakuya is.
Urahara -san megbeszélésre hívott a Menosok elzargatása után, így most itt ülök két Kapitány között és őszintén szólva nem nagyon örülök neki. Ez nagyon gáz! Byakuya bármilyen dögös is olyan akár egy jégcsap. - „Bajban vagyok?" - villan át az agyamon.
-Yukino-san az a helyzet,hogy egy veszélyes szökött Shinigami bujkál valahol a városban, és mivel te vagy Karakura város Helyettes Shinigamija immáron egy éve, kötelességed nekünk segíteni az elfogásában. - jelentette ki Hitsugaya, én meg lélegzet visszafojtva hallgattam. Szerintem már lilulok...
-...Akkor nem miattam jöttek... - megkönnyebbülten fújtam ki az addig benntartott levegőt - Na és...ki lenne az a szerencsétlen akit be kell zsákolni? - kérdeztem. Erre Kuchiki rám emelte jéghidegen csillogó szürke szemeit, és szinte felnyársalt a tekintetével.
"Na paszt meg! Byakuya most fog kinyírni az tuti! Minek nyitom ki azt a nagy számat?"
- Hitogake Yukino! - Na kezdődik... - Ha az információim helyesek, te Aizen Sousuke lánya vagy igazam van? - Hangja tőrként csengett.
- Ő...izé...igen... - vakaródzok idegesen - De miért fontos ez most? Semmi közöm ahhoz amit csinált! Egy évvel ezelőtt tudtam meg azután, hogy megszökött! - kiabáltam zaklatottan.
- Ne emeld fel a hangod a jelenlétemben! - jelentette ki hangjában némi éllel, s rosszalló pillantásokat vetett rám.
- "Basszus! Nem tudom kontrollálni az érzelmeimet... muszáj lesz kialudnom magam ezután!" - Gondolatban párszor már a föld alá akartam süllyedni. - E...elnézést kérek Kuchiki Kapitány! Mostanában nem sokat aludtam... - kértem bocsánatot, s néztem magam elé pirulva.
- Nos rendben... ezúttal, de csak ezúttal nem lesz következménye. - Felsóhajt, majd behunyt szemmel folytatta a mondandóját mindenféle információt megosztva velem és mindenki mással is. - Csak azért kérem a segítségedet, mert Kurosaki Ichigo bízik benned. Szerinte ismered a várost, és jók az érzékeid így feltehetően a te segítségeddel könnyebben megtalálhatjuk a szökevényt. - Felelte felhúzott szemöldökkel, majd újra rám emelte azokat a hideg szürke szemeit.
- Izé... Kuchiki kapitány... értem a másik dolog... említette, hogy valószínűleg egy velem egy idős lányt keresünk. De ezen kívül más információm nekem sincs, és így nem megy majd egykönnyen a keresés. - rebegtem.
- Hamarosan Kurosaki is itt lesz, akkor majd többet megfogunk tudni Aizen lányáról! - jelentette ki karbatett kézzel Hitsugaya, majd hirtelen csend lett. Urahara-san kezéből majdnem kiesett a legyezője, mindeközben, nagy rémült szemeket mereszt Toshirora. Byakuya is mélyen elhallgat s behunyta ismételten pilláit, szerintem azt hiszi ha nem nyitja ki a szemét akkor el tud tűnni vagy nem tom, minden esetre meglepő volt ez a kijelentés.
- Na várjatok egy percet... Aizen... lányáról... beszélünk? - kérdezem döbbenten és a homlokomra kúszik szemöldököm. A reakciókból ítélve ezt az infót nem akarták az orromra kötni. - Ezek szerint van egy...testvérem?... Urahara-san?
-Yukino-san gondolom megérted hogy nem mondhatjuk el neked a részleteket! - Hitsugaya kijelentése nyomán, ökölbe szorult a kezem.
- "Mi van? Nem mondhatják el a részleteket? Ezek a saját testvéremet akarják elfogatni velem?" -
Elönt a düh, de nem tudom mi az erősebb, a düh vagy az undor amit érzek most. Urahara-sanra nézek, ö pedig félre kapta rólam a tekintetét. - "Mi folyik itt?Ichigo-sama nem lehet ilyen!" Rendben! Nem kell, hogy válaszoljanak, addig viszont ne is várják a segítségemet! - jelentem ki határozottan. Felálltam az asztaltól és elhagyom a társalgót, majd sietős léptekkel, haza indultam. A kis lakásomba lépve alig, hogy becsuktam az ajtót különös érzés kerített a hatalmába, le kellett feküdnöm ezért a kanapét választottam fekhelyemül, majd elaludtam. A belső világomban találtam magam a lebegő szigetek egyikén állok, de nem Tonbot látom magam előtt hanem egy idegen fehér hajú lányt. - "Idegen?" - villant át agyamon a gondolat - "láttam már őt korábban is csak nem itt!"
- Ki vagy te és mit keresel a belső világomban? - kérdeztem
- A nevem Hikari és most álmodom! - válaszolta
- Én Yukino vagyok, és azt hiszem én is alszom és álmodom. - feltűnt, hogy a lány haja teljesen hófehér - Miért fehér a hajad? - kérdeztem mert felettébb furcsának találtam a dolgot.
- Apa miatt! - válaszolta engem pedig felettébb érdekelt, hogy ki lehet az apja úgy mégis.
- Hogy hívják az apád? - kérdeztem azért gyanakodva rá, hiszen valamiért éreztem valamit.
- Aizen Sousuke! - a válaszától le is esett az állam.
- "Ez a lány a testvérem!Őt keresik égen földön!" - Gondolkodás nélkül futok hozzá, és szorosan magamhoz ölelem. Kicsit meglepődött, de viszonozta az ölelésemet.
-Testvérem... - mondom boldogan - Most hol vagy?
-Börtönben! - válaszolta - Hogy miért azt csak egy Ichigo nevű fickó tudja, de szerintem azért mert Aizen a faterom! Téged hogy nem kaptak el?
"Ichigo-sama... Hát mégis igaz?" Ichigo-sama bízik bennem... ki foglak hozni onnan, megígérem! - Elenged és mosolyogva tűnt el, gondoltam felébredhetett, én meg még mindig itt vagyok, s Tonbo -t keresem tekintetemmel.
- Tonbo! Hol vagy? - visszhangzik a hangom a szigetek közt.
- Mit akarsz? - hallom magam mögül a választ.
- Ezt most nem álmodtam ugye? Korábban is az ő szemével láttam, segítenem kell neki!
- Szembe akarsz szállni a nagy Ichigo-samaval? - kérdezi gúnyosan vigyorogva.
- Ha igaz... ha... ha... ő tényleg a testvérem...
- Még mindig kételkedsz?
- Nem tudom mit gondoljak!
- Miért nem kérdezed meg tőle?
- Az nem olyan egyszerű! A lélek palotába nem juthatok el hacsak valaki oda nem visz, a kapitányok meg nem mondanak semmit se. Hacsak ő el nem jön akkor nem tehetek mást csak, hogy szembefordulok velük és kiszabadítom egyedül erővel Hikarit.
-Érdekes....neki jobban hiszel mint a pártfogódnak, ez tetszik... megint szórakozhatok! - mondja vigyorogva miközben az arcomat fogta, majd a nyakam köré fonta a karját. Harsányan nevetni kezd, nyilván élvezi a helyzetet.
Megcsörrent a mobilom annak hangjára riadtam fel. - Moshi-moshi... Ichigo-sama? - kérdem és hirtelen felpattanok, de beverem a homlokom a könyves polcba a nagy lendülettől. - Áucsh!... Nem semmi baj, csak bevertem a fejem.....igen... azonnal megyek... én is beszélni akartam veled Ichigo-sama! - Percekkel később kinyomtam a telefont, azonnal bekaptam a lélekhelyettesítőt, és már suhantam is az Urahara vegyesbolt felé, már alig vártam, hogy Ichigo -sama válaszokat adjon a kérdéseimre. Tudtam, hogy ő sem szereti a titkolózást, el fogja mondani!
Ichigo-sama az Urahara Shop előtt várt rám, s megérkezésem pillanatában megnyitott egy senkai kaput, én most szótlanul követhettem őt a Lelkek Világába. Különös...azt hittem ad majd valami magyarázatot mielőtt bárhová is megyünk, de csak kézen fogott és magával húzott a kapun át a dangaiba.
- Ichigo-sama....tudom hogy nincs sok időnk de kérlek...
- Urahara -san szerint, már tudod az igazságot Hikariról.
- Mivel Hitsugaya Kapitány elszólta magát...
- Sajnálom... nem akartalak belekeverni ebbe, valójában én is csak nem rég tudtam meg, hogy Hikari is Aizen lánya tehát a nővéred.
- De... Kuchiki kapitány azt mondta te javasoltad, hogy én keressem meg.
- Rukia már régen meg találta, és most a 13. osztag egyik börtönében van. Valószínűleg Byakuya vagy félre értett engem, vagy a beleegyezésem nélkül cselekedett már megint. Szeretném ezt hinni.
-Hát én is szeretném ezt hinni, de mégis csak az sült ki a dologból, hogy engem akartak felhasználni erre... ez undorító!
Megérkeztünk, a kapun átlépve a 13. osztag fogdája felé indultunk, Ichigo-sama némán vezetett.
- Itt vagyunk... - Felelte mikor végül némi gyaloglás után elértük a 13. osztagot és a cellák felé sétáltunk - Nézd Yukino...Hikari nagyon veszélyes. Amikor elszabadult az ereje próbáltuk elfogni, de meglógott, és azóta próbáltuk megtalálni! Mint mondtam ki akartalak hagyni a dologból, amint tudomásomra jutott, hogy ő is Aizen lánya.
- Ezt akkor is... mondanod kellett volna! Ez nem volt szép dolog! Ő a testvérem! - Álltunk meg egy pillanatra.
- Testvérem? - szólt halkan egy ismerős hang. és valaki megérintette a vállamat. Összerezzentem.
- Nővérem! - kiáltom boldogan - Hála a jó égnek! - Megfogom a kezét, de jég hideg. Próbál mosolyogni, de látom elgyötört tekintetét. Megláttam mögötte az ételt és valami kenyér féleséget, de azt is látom, hogy érintetlen. - Nem ettél semmit? - kérdeztem komor tekintettel ránézve.
- A kardommal beszéltem és nem voltam éhes. - válaszolja egy hamiskás mosollyal.
- Nyissátok ki ezt az átkozott ketrecet!
- Sajnálom Yukino, ezt nem tehetem meg... nem lehet. - érkezik a határozott és kemény válasza.
A rácsokat szorongatva lehajtott fejjel próbálok uralkodni magamon, de nem megy. Elöntött a düh, egy hirtelen mozdulattal pofon vágtam Ichigo-samat. Hihetetlenül csalódott vagyok, de Ő tűri a pofonomat, pedig el is kaphatta volna a kezem. Mire észbe kapok már fel is öltöttem a lidérc maszkom. Kezem Tonbo markolatára siklik, majd hirtelen kihúzom s végig sújtok a rácsokon amik csörömpölve törtek össze. Meg fogtam Hikarit és shunpoval azonnal eltűnünk, Ichigo -sama azonban nem követett minket, nyilván okkal tűrte el, hogy pofon vágom. - "Miért?...Miért történik mindez?" - Amint kiléptünk az osztag épületéből Hikari gargantát nyitott, és azonnal elindultunk Las Noches -be.
Amint átértünk a Gargantán és az bezárult mögöttünk felém fordulva szólalt meg - Gyere mindjárt ott vagyunk! - Ulquiorrát és Grimmjow -t szólongatta, de persze egyikük sem jött. Nyilván nem tudja, hogy Ulquiorra meghalt a csata során Grimmjow pedig átállt Shinigamik oldalára. Las Noches is teljesen megváltozott bámulatos.
- Ez annyira ismerős...újjá épült? - Néztem körbe rákérdezve.
- Igen!... Gyere megmutatom a szobámat, ami most már a tiéd is! - húzott maga után és bevezetett egy szobába. Jó nagy ez a szoba, még kerestem az állam a padlón. Két szekrény, asztalok és öltöző fülkék. Mindeközben Hikari folytatta a beszédet - Meg mutatom, hogy min dolgozok! - csicseregte, miközben mosolyogva húzott el egy függönyt, hogy megmutassa nekem az egyik fülkét amit ő feltaláló saroknak hívott, az ott levő asztalon két mobil kapott helyet. Bekapcsolta az egyiket és valami alkalmazást mutatott rajta.
- Ez egy Shinigami alkalmazás! - nagyon beleélte magát a magyarázatba - ez a sima mobiltelefon is mutatja a lidércek helyzetét ahogyan a shinigamik telefonja.
- Ez szuper! - lelkendeztem, s közben a kezembe nyomta azt a mobilt.
- Ezen majd el tudjuk érni egymást és tudjuk, hogy mikor van bajban a másik! - fejtegette a dolgokat.
- Király! - kiáltottam a nyakába ugorva. Nem tom mi lett velem, teljesen kifordultam magamból, ezt ő váltaná ki belőlem?
- Ideje aludnunk, holnap korán kelünk. - felel hirtelen rájöttem, hogy már estefelé jár az idő.
Mivel a szoba hatalmas, két ágy is bőven elférne benne, de mivel az ő ágya is hatalmas és a szoba közepén van, így mindketten abba feküdtük le. Hozzám bújik és egymást átölelve aludtunk el. Kimerültem ebben a nagy rohanásban, de asszem holnap kemény napunk lesz. Kora reggel van, Las Nochesben újabb Garganta nyílik majd egy alak jelent meg, s a két lány keresésére indul.