Yukino meséi/Befejezett/

Belső harc....

Miután vett egy mély levegőt visszafordult az ablaktól, és belekezdett a monológjába.

– Ne kapd fel a vizet de, Aizen tíz nappal ezelőtt kiszabadult a Muken börtönéből. Nem tudjuk hogyan, de azután rögtön el is tűnt. Annyit tudunk, hogy valószínűleg Hueco Mundoban mehetett .Azért jöttem ide, hogy elő csaljam, de mint akkor most is arrancarokat küld az élők világába. Ellenük viszont egy egyszerű shinigami esélytelen, te valahogy mégis megöltél egyet. – válaszol majd vesz egy mélyebb levegőt – Bocsáss meg kérlek... elkéstem. Nem tudtalak megvédeni!

Meglepett, hogy ennyire a szívén viseli a sorsomat.

- Ezért ápoltál nyolc napig? – tettem fel a kérdést.
- Kurosaki nagyon a szívére veszi, ha valakit nem tud megvédeni. – hallom a magyarázatot Ishida Uryuu-tól.
- Azt értem, de Yamada 3.tiszt elég lett volna a gyógyításomhoz. Bár... Tonbo eleve gyógyító erővel bír!
- Yukino...nem tudom tudsz -e róla de a reiatsud...megváltozott. – feleli még mindig keserű szájízzel.
- Hogy érted ezt Ichigo -sama? – nem értettem mire céloz.
- Mondjuk ki nyíltan. Lidérc erővel bírsz akár csak Kurosaki... – Ishida szavai tőrként hasítottak a levegőbe.
- Mi..mit mondtál? – Síri csend honolt a szobában a kérdés után, senki nem felel, senki sem válaszol a kérdésemre jó ideig.

Keresztbe fonom magam előtt a karom és lehunyt szemmel igyekszem némi emléktöredéket előhalászni agyam rejtett zugaiból.
"Mi történt akkor?"
~ „Meg mentettem az életed! Csak ez történt.” ~ Érkezik a válasz fennhangon a fejemben és érzem amint valaki átkulcsolja a kezeivel a nyakam. Hirtelen felnézek a többiekre, de mind ott állnak ahol eddig. Riadtan lököm el magam a konyhapulttól, és kezdek el hátrálni a dívány felé a konyhaszekrény felé bámulva, de majdnem átesek a díványon emiatt.

– Mi történt Yukino-chan? - kérdezte Orihime kedvesen. Nem tudok válaszolni neki, csak rémülten levegő után kapkodom.  ~ "Meg kattantam! Tuti meg zakkantam! Mi másért hallanék hangokat?!"~ Ichigo vissza fordult az ablak felé és ismét kinézett rajta, ismét a gondolatai kötik le.
- Azt hiszem ez egyértelmű Inoue! – A lányra néz – A lidérc igyekszik tudatni vele a jelenlétét. – Ichigo-sama felé fordulok, de ő most ismét az ablakon bámul kifelé.
– Mi folyik itt... tényleg van bennem egy lidérc? Nem értek semmit! Válaszoljatok! – kiáltom az előttem álló társaságra feldúltan, miközben a szívem a torkomban dobog.

Valójában egy embertől várom a választ, de ő ismételten csak hallgat. Némán áll mintha csak sírna, szó szerint érzem a szomorúságát és a gyászt. Talán a régmúlt csaták emléke teszi, nem tudom.
Hirtelen kinyílt az ajtó és egy kék hajú férfi lépett be rajta, valami szatyor van a kezében. Reszelős hangon lehurrog, s hangjából süt az arrogancia.

- Fogd már be a szád! Mégis mit gondolsz minek jöttek ezek ide? Tán azt hiszed egy egyszerű shinigamiért ennyit törnék magukat?

Ishida -dononak odadobja amit hozott, aztán hozzám lép és az arcomba hajolva folytatja, én meg kikerekedett szemekkel bámulok rá és hallgatom, ahogy ordibál velem .

- Ti shinigamik aztán tényleg selejtes egy bagázs vagytok!

Döbbenetemből felocsúdva, elkomorult arccal emelem fel a kezem, és úgy tenyereltem képen, el tolva magamtól.

– Tűnj már a képemből BAROM! Anélkül is jól hallom mit szövegelsz,hogy az arcomba ordibálnál! – Még magamat is megleptem a hirtelen jött higgadtságommal.

Miután arrébb löktem a kékséget elindulok a fürdő felé. Gondoltam egy fürdő most jót fog tenni, rendezhetem a gondolataimat. Még hallom ahogy behúzom magam után a fürdő ajtaját, hogy morog valamit, de nem zavartattam magam. Ahogy megnyitottam a kádba a csapot és a víz csobogását hallgattam. Amint végül megtelt a kád, bele merültem a jó forró vízbe de ismét hallom a fejemben a hangot.