second chance ~ jikook | ✔

1. fejezet

Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz az elkövetkezendő egy hét. Annyira hiányzott Seoyul, hogy legszívesebben már másnap visszamentem volna, de Yunával úgy beszéltük meg, hogy egy hét múlva megyek át legközelebb. Addig lesz időnk kitalálni valami értelmes magyarázatot, amiért egyikünk ősei sem fognak kifogásolni. Szerintem mondanom sem kell, hogy anyám egy hatalmas öleléssel fogadott, elmondta, hogy mennyire várta már, hogy jöjjek és, hogy végre elhagyjam a lányt. Erre inkább nem mondtam semmit, mert én még mindig szerettem a volt feleségemet, csupán nem úgy, ahogy egy férfinek egy nőt kellene. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy sosem szerettem őt igazán. Mindig is fontos volt nekem, hiszen még is csak ő a gyerekem édesanyja, de nem voltam belé szerelmes és az együttléteket sem élveztem annyira. Jó volt néha stresszlevezetőnek, de semmi többet nem váltott ki belőlem.

Ez az egy hét annyira volt jó igazándiból, hogy berendezkedjek a gyerekkori szobámba és a munkámnak szenteljem az összes időmet. A napjaim nagy részét Seoyullal töltöttem általában, viszont most erre egyáltalán nem volt lehetőségem, a gondolataimat meg valamivel le kellett foglaljam, ezért is dolgoztam még otthon is a laptopomon. Egy koreai divatcég egyik főtitkára voltam, szerettem a munkám, hiszen nem volt megterhelő, plusz ki ne akarna egész nap egy klimatizált emeleten mászkálni és megmondani a többi titkárnak és titkárnőnek, hogy mit kell csinálniuk?

– Na, mi lett a végleges hazugság, amit Seoyulnak mondtok majd? – kérdezte anya, amikor már a kabátomat húztam magamra.

Eltelt egy hét, és én már alig vártam, hogy végre lássam az én kis bogaramat. Nem tetszett, hogy hazudnunk kell neki, hiszen úgy is fel fog nőni, érettebb lesz és kételkedni fog abban, hogy még is miért költöztem el az anyjától. Azt sem tartom kizártnak, hogy már az iskolában rá fog jönni arra, hogy hazudtunk neki és már most sajnáltam. De jelenleg nem volt jobb ötlet, muszáj volt elhitetni vele, hogy minden rendben és nem kell aggódnia.

– Munka miatt haza kellett költöznöm hozzátok, hiszen ti közelebb laktok a munkahelyemhez, mint Yuna.

– Ötletes – bólogatott apa elégedetten. – És mennyiszer fogsz átjárkálni oda?

– Ahányszor csak tehetem – vágtam rá azonnal.

– Biztos jó ötlet ez?

– Nem Yuna miatt megyek, hanem a lányom miatt, szóval nem köthettek még ebbe is bele – nyúltam a kocsikulcsomért, majd zsebre is vágtam azt.

– Ez csak természetes – biccentett egyet anya, én pedig jobbnak láttam, ha megyek, mielőtt még belekötöttek volna valamibe.

– Majd jövök – mondtam, mikor már kiléptem a bejárati ajtón.

Nem tetszett, hogy huszonöt éves létemre még mindig meg akarják szabni, hogy mit, mikor, hol és kivel csinálhatom. Könyörgöm, felnőtt férfi vagyok már, azt csinálok, amit akarok és ebbe nincsen beleszólásuk, hiába a szüleim. Nagyon szeretem őket, viszont néha nagyon durván túlzásba tudnak esni, és olyankor mindig felidegesítenek és kikészítenek.

Nagyjából negyed óra alatt oda is értem Yuna házához, kezeim pedig rettenetesen izzadtak, bár igazándiból nem is volt rá konkrét indokom. Oké, hogy hiányzott a lányom, de attól még nem kellene így izgulnom. Nem tudok hazudni, ezért is fog helyettem a volt feleségem magyarázkodni, hiszen ő ebben profi.

– Apa! – hallottam meg Seoyul hangját már akkor, amikor a bejáratajtó még csak résnyire volt nyitva.

– Kincsem! – guggoltam le azonnal, pár másodperc múlva pedig meg is jelent a csöppség, majd szó szerint rám vetette magát. – Hogy vagy? Minden rendben ment az oviban?