second chance ~ jikook | ✔

24. fejezet

- Jungkook? - szóltam bele a telefonba, miután felvettem.

Hosszú percekig csörgött, viszont nem volt erőm kikelni az ágyból és elsétálni a szoba másik végébe, ezért csak nagy nehezen vettem rá magam, hogy felvegyem. Túl kitartó volt az illető, amikor pedig megpillantottam Jungkook nevét a kijelzőmön, majdnem elájultam.

- Szia, Jimin - válaszolta, hangján pedig hallani lehetett, hogy valami nagyon nem oké. - Beengedsz? Itt vagyok a házatok előtt.

- Oh, hát... itthon vannak anyáék, de egy pillanatot kérek és megoldom! - mondtam neki, majd azonnal letettem a telefont és az ágyamra dobtam.

Leszaladtam a nappaliba, ahol anya és apa is tévézett. Hogyan kellene becsempésszem Jungkookot a szobámba úgy, hogy ők ne vegyék észre? Vettem egy mély levegőt, mire sikeresen magamra is vontam édesanyám figyelmét, aki kérdőn nézett rám, hogy még is miért állok a nappali közepén és bámulom őket. Huszonöt éves létemre komolyan ennyire parázok attól, hogy a szüleim esetleg találkoznak Jungkookkal, akit amúgy már rengetegszer láttak a gimis balhék miatt.

- Itt van az egyik munkatársam, szóval beengedem. Kérlek, majd ne zavarjatok, mert fontos papírokat egyeztetünk és ha elrontjuk, akkor nekünk végünk. - mondtam, mire most már apa is hátrapillantott rám.

- Rendben van - vonta meg a vállait anya, majd visszafordult a tévé felé, ahogy apám is.

Vettem egy mély levegőt, majd a bejárathoz mentem, ahol Jungkook már biztosan várt. A biztonság kedvéért kiléptem az ajtón és be is csuktam magam után, hogy tudjunk pár szót beszélni, mielőtt még beszöktetem a szobámba. Esküszöm ez úgy hangzik, mintha egy tizenhat éves lány akarná beszöktetni a tizennyolc éves barátját a házukba.

- Szia - mosolyodtam el, amikor megpillantottam.

- Szia - válaszolta, majd azonnal odalépett hozzám és megölelt.

Behunytam a szemeimet és nem bírtam elrejteni a hatalmas mosolyomat. Nem sokszor ölelkeztünk eddig, de még mindig ezt tartom az egyik legédesebb gesztusnak, hiszen órákig képes lennék ölelni őt. Mivel jóval magasabb nálam, így simán elveszek a karjai között, plusz egyfajta biztonságérzetet is nyújtanak.

- Minden rendben van? - kérdeztem tőle, mire bólintott egy aprót. Hát, ez nem volt túl meggyőző. - Túl hamar végeztél. Beszéltél Yunaval?

- Aha, beszéltem. De ezt nem beszélhetnénk meg inkább bent? - pillantott le rám, én pedig elléptem tőle, mert igaza van. Nem a házunk tornácán kellene megbeszélni a fontos dolgainkat.

- Az van, hogy anyáék még mindig nem tudnak rólad, én pedig nem szeretném, hogy most találkozzatok újra egymással, mert akkor biztosan nem hagynának békén. Szóval amilyen gyorsan csak tudsz, fel kellene rohannod az emeletre. Oké? - néztem rá, mire beharapta alsó ajkait és próbálta visszafojtani a kitörni készülő nevetését.

- Hány éves is vagy, Jimin? - kérdezte tőlem, nekem pedig igazad kellett adjak neki abban, hogy ez tényleg egy gyerekes megoldás, de más ötletem tényleg nincsen, hogy hogyan tudnánk elkerülni a szüleimet. - Oké, akkor amilyen gyorsan csak tudok átfutok a házon és meg sem állok a szobádig, ami azt sem tudom, hogy hol van. Tényleg, még egyszer sem voltam bent a házatokban sem, szóval nem tudom, hogy merre kell menni.

- A fenébe, ezt el is felejtettem - dörzsölgettem meg orrnyergemet. - Akkor fogd meg a kezem és majd velem átsuhansz a házon, oké? - nevettem fel, mire Jungkook is kuncogni kezdett halkan.

- Oké, főnök! - mondta, én pedig szemforgatás kíséretében megindultam.

Tényleg megtettem a tőlem telhetőt, hiszen úgy szedtem a lábaimat, mintha az életem múlna rajta. Szerencsére a szüleim annyira vele voltak merülve a filmbe, amit éppen néztek, hogy még arra sem figyeltek fel, ahogy rászólok Jungkookra, hogy vegye már le a cipőjét, mert anya mérges lesz. Hálás voltam amiért apáék szobája a földszinten van, így nem állt fent annak a lehetősége, hogy esetleg meghallanak minket. Miközben beszélgetünk. Igen, miközben beszélgetünk, hiszen Jungkook csak is azért jött.