second chance ~ jikook | ✔

53. fejezet

– Vasárnap találkozunk, okés? Fogadj szót a mamának és a papának! – nyomtam egy apró puszit Seoyul homlokára, aki bólintott egyet, de látszott arcán, hogy szomorú.

– Hozunk majd valami ajándékot, szóval ne fél – kacsintott Jungkook, mire a kislányom azonnal rápillantott.

– Komolyan?

– Komolyan! – biccentett a barátom, mire Seoyul kivillantotta fogait és már nyoma sem volt az előbbi rossz kedvének.

– Oké, akkor szót fogadok – válaszolta, majd visszahajolt hozzám és nyomott egy hatalmas puszit az arcomra.

Ezután Jungkookot is letámadta és vele is ugyanezt csinálta, amit én mondhatni könnyes szemekkel néztem végig. Még mindig melegséggel töltött el az, hogy Seoyul ennyire befogadta és megkedvelte Jungkookot az idő haladtával egyre szorosabb kapcsolat alakult ki közöttük is. Sokszor ment csak a barátom a kislányért oviba, amikor nekem tovább bent kellett maradnom és igaz, hogy ez Seoyulnak sosem jelentett problémát, de most már rendesen örült, amikor megpillantotta "Kook bácsit".

– Még egyszer köszi, hogy nálatok lehet Seoyul a hétvégén – mondtam szüleimnek, amikor már a bejárat előtt voltunk és már indulásra készen álltunk.

– Ugyan – legyintett apa nyomatékosítva, hogy nem nagy szívesség.

– Elleszünk mi, nem kell félnetek – válaszolta anya, mire mosolyogva közelebb léptem hozzájuk és mindkettőnek adtam egy-egy puszit, miután jól megölelgettem őket.

– Sziasztok, majd akkor vasárnap jövünk – köszöntünk el mindkettőjüktől, majd megindultunk a kocsim felé, hogy végre valóban útra keljünk.

Kiharcoltam, hogy én vezessek, mert az elmúlt hetekben rettenetesen elkényeztetve éreztem magam, ugyanis mindig Jungkook vitt mindenhova, nem engedte, hogy egyedül vezessek. Aranyos volt, hogy ennyire figyelmes volt, de szerettem vezetni és eléggé hiányzott már, hogy én irányítsam az autót és ne ő. Szóval volt egy apró vitánk, mert ő a saját kocsijával akart menni, én pedig a sajátommal. Végül viszont sikerült eldöntenünk, hogy ki vezet és melyik autóval megyünk. Az már részletkérdés, hogy kő, papír, ollóval sikerült döntenünk...

– Remélem azért betartod majd a sebességkorlátozást – mondta Jungkook, amikor rátapostam a gázra és konkrétan kifaroltam az anyámék háza előtti feljáróról.

– Hát, nem hagytál vezetni hetekig, szóval még át kell gondoljam – mondtam neki, viszont az apró mosoly ott bujkált az ajkaim két szélén.

– Azt hittem, hogy élvezed, hogy mindenhova viszem a segged.

– Nem az, hogy nem élveztem, csak szeretek vezetni és hiányzott már érzés – magyaráztam, mire a mellettem ülő bólintott egyet és a telefonjáért nyúlt, de hiába kérdeztem, hogy mit keres, nem válaszolt.

Néma csendben telt el az út a szállodáig, Jungkook a telefonját nyomkodta és nagyon keresett valamit, én pedig az útra próbáltam koncentrálni, bár nehezemre esett nem a mellettem ülő telefonját bámulni, mert érdekelt, hogy hirtelen mi lett ennyire fontos, hogy gőz erőkkel kutasson róla az interneten. Azzal próbáltam kicsit izgalmassá tenni az utat, hogy bekapcsoltam a rádiót, mert legalább énekelni vagy dudorászni tudtam, szóval annyira nem volt elviselhetetlen, de azért jobban élveztem volna, ha mondjuk társalgunk egymással.

Amikor megérkeztünk a szállodához, először elintéztük a szokásos papírjainkat és csak utána cipeltünk fel mindent a harmadik emeletre. Hálás voltam, amiért nem raktak fel a hatodikra, mert volt már olyan, hogy a lift sem működött, szóval kénytelenek voltunk a lépcsőn közlekedni. Most viszont még a felvonó is működött, szóval fordulás nélkül simán felpakoltunk. Most nem abban a szállodában voltunk, mint múltkor, amikor Yuna meglátogatott minket, ezért a délelőttünket azzal töltöttük, hogy körbejártuk a szállodát és megismerkedtünk a hellyel. Csodaszép volt, a kinti medencék még jobban feldobták a helyet, pedig amúgy is elég jól nézett ki. Megbeszéltük, hogy szaunába és jakuzziba tutira megyünk, de az úszómedencét is kipróbáljuk majd, mert mindketten szerettünk úszni. Ekkor vetette fel az ötletet Jungkook, hogy mi lenne, ha este elmennék a közelben lévő mini vidámparkba. Elmondta, hogy milyen játékok vannak ott, külön kiemelte a dodzsememet, így nyilvánvalóvá vált, hogy az idefel úton ezt böngészte olyan nagy beleéléssel. Amúgy is imádtam a vidámparkokat már egészen kiskorom óta, pedig alig kétszer volt alkalmam eljutni ilyen helyekre. Valahogy mindig is izgalommal töltött el az, amikor a hatalmas gépek mellett álltam és arra vártam, hogy végre sorra kerüljek. Az ember adrenalin szintje ilyenkor megnő, utána pedig teljesen elengedi magát, nem feszül rá az egészre, hanem jól szórakozik. Szóval kifejezetten örültem annak, hogy Jungkooknak eszébe jutott, hogy a közelben kell lennie egy mini vidámparknak.