second chance ~ jikook | ✔

27. fejezet

Jungkook nagyjából ötödjére kezdte el olvasni Seoyul kedvenc meséjét, amit én is jó párszor felolvastam már neki elalvás előtt. Én csak ültem mellette az ágyon becsukott szemekkel és hallgattam. Arra kellett rájöjjek, hogy Jungkooknak még a hangja is tetszik. Van egyáltalán valami ebben a srácban, ami negatív, de most tényleg? Kedves, őszinte, törődő, szókimondó és nagyon is magabiztos.

Jungkook eleresztett felém egy félmosolyt, pont amikor őt bámultam. Viszonoztam apró gesztusát és mosolyogva figyeltem, ahogy Seoyul a fiú térdére hajtja a fejét. Ezek szerint hamarosan bealszik majd, lehet, hogy már csak kétszer kell végigolvasnia a fánkról szóló rettenetesen izgalmas történetet. Ásított is egyet a csöppség, én pedig úgy döntöttem, hogy végre hasznossá teszem magam, ezért betakargattam, nyomtam egy puszit az arcára és megsimogattam a fejét, mint minden elalvás előtt. Apró gesztusok, de Seoyul például nem tud jó éjt puszi nélkül elaludni, ahogy a tőlem kapott nyuszi plüssének is ott kell lennie a karjaiban, mert mindig azt ölelve alszik el.

– Jó éjt babám – suttogtam, majd elhajoltam tőle és visszaültem Jungkook mellé, akin látszott, hogy nagyon unja már a mese olvasást, de azért nem hagyja abba, mert nem akarja, hogy Seoyul hisztizni kezdjen.

Vállára döntöttem a fejemet, hangján pedig lehetett hallani, ahogy elmosolyodott, miközben arról beszélt, hogy a fánk megevett vagy tíz embert. Micsoda idilli pillanat, mit ne mondjak. Mondjuk ha úgy vesszük, akkor tényleg az volt. Seoyul aludt Jungkook térdén, én pedig a vállán pihentettem a fejemet. Ilyen Yunaval sosem volt, hiszen sosem volt az az összebújós ember. De azért jó érzés csak így pihenni a számodra legfontosabb emberekkel.

– Szerintem kidőlt – súgta oda nekem a mellettem ülő, mire bólintottam egy aprót, majd lemásztam az ágyról.

– Akkor átviszem anyámhoz – mondtam, viszont Jungkook jelezte, hogy ne. – Miért?

– Miért ne aludhatna a matracon? Mi meg akkor aludnánk a hatalmas ágyadon. – suttogta iróniával teli hangon.

– És ha felkel és meglát minket?

– Mi hamarabb fent leszünk, nyugi! – paskolta meg gyengéden a combomat.

Mérlegeltem egy kicsit a helyzetet es arra jutottam, hogy Jungkooknak igaza van. Seoyul átlagban nyolc előtt kel fel, mi majd felkelünk egy kicsit hamarabb, hogy elkerüljük a kellemetlen helyzetet. Mondjuk szerintem nagyobb baja lenne az, hogy nem mellette aludtam, mint az, hogy meglátta, hogy Jungkookkal egy ágyban alszunk.

– Oké – adtam be a derekam, Jungkook pedig egy hatalmas mosollyal tudatta velem, hogy nagyon örül annak, hogy sikerült rávennie.

Az tény, hogy nagyon szívesen aludnék vele összebújva, de egyelőre nem terveztem Seoyult is beleavatni abba, hogy Jungkook és köztem van valami, ami barátságnál több. Nem is tudom, hogy egyáltalán fel fogná-e a dolgokat, hiába négy éves már és hiába nem buta. Tudom, hogy Yuna teletömte a fejét mindennel, de azért reménykedek benne, hogy nem hitt el neki mindent. Meg azt is remélem, hogy nem mondott semmi olyat, mert azért még is csak a lányáról van szó, akinek már így is feltűnt, hogy az apja nem él velük.

– Hahó – zökkentett vissza Jungkook a jelenbe azzal, hogy megbökte arcomat.

Seoyul már a matracon aludt a nyusziját szorongatva és nyakig betakarózva. Amíg én agyaltam a volt feleségemen és a lehetséges tettein, addig Jungkook rendezkedett.