second chance ~ jikook | ✔

35. fejezet

– Nem szeretnél valami értelmeset is csinálni? – dugta be a fejét anya a szobám ajtaján.

– A kikapcsolt tévét nézni szerinted nem értelmes dolog? – válaszoltam vissza unottan, hiszen ma már harmadjára tette fel nekem ezt a kérdést. 

– Nem szeretnéd áthozni Seoyult, vagy valami? Egy hete nem csinálsz semmit, csak elmész munkába, hazajössz és a kikapcsolt tévédet bámulod. Mi történt azon a wellness hétvégén? – lépett be a szobámba, én pedig vettem egy mély levegőt és rá pillantottam. 

– Nem történt semmi – vontam meg a vállaimat. 

– Akkor miért vagy ilyen? Jimin, huszonöt éves felnőtt férfi vagy, viszont a napokban úgy viselkedsz, mint egy tizenéves tini, akit dobtak. – ült le az ágyam szélére, én viszont majdnem elnevettem magam. Hát, majdnem eltalálta a helyzetet. 

– Nekem is lehetnek szarabb napjaim, nem? – vonta meg a vállaimat, mire anya vett egy mély levegőt és megdörgölte az orrnyergét.

– Jungkookkal történt valami, igaz? 

Nem válaszoltam semmit, hiszen ha így felhozta a srácot, akkor szerintem teljesen tisztában van azzal, hogy pontosan vele történt valami. Nem mondtuk ki, hogy vége, de mindketten tudtuk, hogy Seoyult kell választanom, még ha szeretjük is egymást. Egy hete nem beszéltünk, viszont olyan szinten elment az élettől a kedvem, hogy még a lányommal sem találkoztam. Egyszerűen nem volt kedvem Yunahoz, mert biztosan behúztam volna neki egyet, amint meglátom. Hülye, önző picsa, aki biztosan örömtáncot fog járni, amint megtudja, hogy sikeresen szétválasztott minket. Már akkor fel akartam hívni Jungkookot, miután elhajtott a kocsijával, de nem akartam megnehezíteni a helyzetet. Már így is rohadtul szemétnek éreztem magam és rettenetesen sajnáltam őt, ha felhívtam volna, azzal mindkettőnknek csak rosszabb lett volna. Még rosszabb. Ennél egyáltalán van rosszabb? Nem, szerintem nincsen. 

– Jimin, tudom, hogy nem szívesen osztod meg velem a magán dolgaidat, mióta annyira Yuna ellenes voltam, de Jungkook teljesen más. – tette kezét az enyémre, én pedig nem tehetek róla, de elsírtam magam. 

Az elmúlt napokban amúgy is szinte csak ezt csináltam, szóval csodálkoztam, hogy amúgy még nem fogytak el a könnyeim. Egyébként azért is sírtam el magam, mert nem is emlékszem már rá, hogy anya mikor is volt velem ilyen rendes és, hogy mikor kérdezősködött rólam. Általában, ha beszélgettünk, akkor mindig Yunaval basztatott vagy azzal, hogy miért nem tudok magamnak párt találni. Most viszont tényleg úgy tűnt, hogy érdekli, mi van velem. Pluszban jó lenne végre valakinek kisírjam a lelkem, mert többen is megkérdezték már a munkahelyemen, hogy mi a bajom, de senkiben sem bízok meg annyira, hogy elmeséljem a történteket. Anya alapjáraton nem szereti Yunat, szóval talán megértőbb lenne, bár nem tudom, hogy mit szólna ahhoz, ha megtudná, hogy Jungkook nem csak egy gimis haverom, hanem a barátom. Vagyis csak volt, mert már nem vagyunk együtt...

– Ez bonyolult, anya... – motyogtam, mikor már nem zokogtam és meg tudtam szólalni.

– Van időnk, nem? Apád amúgy is most ment csak el a boltba, szóval még zavarni sem fog minket senki. 

– Jungkook... – mondtam ki a nevét, de egyszerűen képtelen voltam folytatni a mondatot. Nem tudtam, hogy anya hogyan fog reagálni arra, hogy a fia egy fiúval volt együtt. – Jungkook nem csak a gimis haverom, anya. – hadartam el gyorsan, abban reménykedve, hogy nem is értette, amit mondtam.

– Gondoltam – sóhajtott fel, majd eleresztett egy szomorú mosolyt. 

– Igen? – ráncoltam össze a szemöldökeimet.