second chance ~ jikook | ✔

15. fejezet

Amikor Jungkook ismét megcsókolt, az agyam egyszerűen kikapcsolt és képtelen voltam józanul gondolkodni. Minden aggodalmam elszállt a fejemből, nem gondoltam Yunára, sőt még Seoyulra sem, csak is a volt osztálytársamra, aki éppen az ajkaimat becézte őrült lassúsággal.

– Nem úgy volt, hogy álmos vagy? – hajoltam el tőle annyira, hogy ezt megkérdezzem tőle.

– Kiment az álmosság a szemeimből – villantotta ki a fogait, majd felült az ágyon, hiszen eddig a mellkasomon feküdt.

Nem tudom, hogy miért, de én is felültem és Jungkookot figyeltem, aki meg az én arcomat tanulmányozta. Most mit kellene csináljak? Mondanom kellene neki valamit? Vagy tennem kellene valamit? Beharaptam az alsó ajkamat, majd lesütöttem a szemeimet, hiszen kezdett kellemetlen lenni a helyzet.

– Miért van az, hogy ennyire összezavarodom, ha melletted vagyok? – kérdezte, mire megvontam a vállaimat. – Amikor először megláttalak Yuna házában, azt sem tudtam, hogy mit reagáljak. Nem gondoltam volna, hogy újra fogjuk látni egymást, de bevallom őszintén, hogy nagyon örültem neki.

– Most miért mondod ezt? – néztem rá értetlenül, mire jelezte, hogy hallgassam végig és, ne vágjak a szavába.

– Nem tudom, hogy mi ütött belém, de már akkor éreztem valamit, amikor először vittük Seoyult közösen oviba és te énekeltél valami lánybanda számot vele. Tudom, hogy az csak a zenét énekelted, de... – nem hagytam, hogy befejezze a mondatát, hiszen konkrétan rávetettem magam és az ajkaira tapadtam.

Hátradőlt az ágyon engem magával rántva, hiszen gondolom nem számított ilyen heves reakcióra, de nem állított le, sőt ő volt az, aki elmélyítette a csókunkat. Végig simítottam a felső testén, mire halkan felnyögött, ez pedig még jobban feltüzelt engem. A szájáról áttértem a nyakára és apró csókokkal leptem el, ahol csak értem, de azért figyeltem arra, hogy ne hagyjak semmilyen nyomot, mert nem akartam, hogy később ebből baj legyen. Mondjuk nem is mertem még a jövőre gondolni, mert nem tudom, hogy mi lesz ezek után. Fogalmam sem volt, hogy mi fog történni a mai esten után, de igyekszem minden pillanatát kiélvezni, mert minél többet akarok Jungkookból.

– Jimin – suttogta a nevem, de nem törődtem vele, hanem tovább csókolgattam a nyakát.

Kicipzároztam a pulcsiját, ő pedig felült egy pillanatra, hogy levehessem róla a ruhadarabokat, amikre már nem volt szükségünk. Vettem egy mély levegőt, amikor szembe találtam magam a fedetlen felsőtestével és ismét a tetkójára esett a tekintetem, amit végig is simítottam.

– Miért pont pillangó? – kérdeztem tőle, mire elmosolyodott.

– Mert a pillangók szépek, nem? Plusz olyan jó nekik, hogy repülhetnek. Nincsenek elkötelezve, azt csinálják, amit csak akarnak és senki sem parancs nekik. Ha egy állat lehetnék, biztosan pillangó lennék. – mondta, mire bólintottam egy aprót.

– Akkor már inkább sas vagy valami ragadozó madár lennék – hajoltam a tetkójához, majd nyomtam rá egy puszit.

– Sas? Miért? – nevetett fel, mire megvontam a vállaimat.

– Mert az menő. De nem muszáj sas, mondjuk jó lenne a sólyom vagy éppen a keselyű is.

– Akkor holnap elmegyünk és csináltatunk neked egy keselyű tetkót, jó? – kérdezte, mire megforgattam a szemeimet.

– Nekem nem kell tetkó – motyogtam, majd úgy döntöttem, hogy inkább nem válaszolok a további kérdéseire.

Jungkook sóhajai ellepték a szobát, ahogyan egyre lejjebb haladtam a puszilgatásban. Nem tudtam, hogy mehetek-e tovább, ezért felpillantottam rá, hogy engedélyt kérjek tőle. Bólintott egy aprót, majd hátrahajtotta a fejét és várta, hogy örömet okozzak neki. Kezeim remegni kezdtek, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy másnak csinálom ezt. Mármint oké, magamnak csináltam már párszor, de ez azért más. Főleg, hogy a volt feleségem barátjáról van szó. Nem szabadna folyton erre gondolnom, de még mindig rettenetesen bűntudatom van. Hogy fogok ezek után egyáltalán a szemeibe nézni?

Mielőtt még lejjebb merészkedtem volna, Jungkook telefonja csörögni kezdett. Egyszerre nyögtünk fel, de sajnálatos módon nem az öröm miatt. Valahogy nem akarja az univerzum, hogy csókolózáson kívül több is történjen közöttünk. Leszálltam róla, majd a kezébe adtam a telefonját, ami eddig az ágya melletti éjjeli szekrényen volt. Nyeltem egy hatalmasat, amikor megpillantottam, hogy "Apa" és féltem, hogy valami rossz dolog történt. Jungkook arca azonnal elkomolyodott, majd beletúrt a hajába és a füléhez emelte a tárgyat.

– Igen? – szólt bele a lehető leghalkabban a telefonba. – Mi? – tágultak hatalmasra a szemei.

Szám szélét harapdáltam, miközben figyeltem a telefonáló fiút. Számtalan érzelem futott át az arcán, látszott rajta, hogy fél és tisztában van azzal, hogy az anyja miatt hívta fel az apja. A térdére csúsztattam a kezem és biztatóan megszorítottam, hátha segít a helyzeten, de úgy tűnt, hogy ez most egyáltalán nem érdekli.

– Most? – pattant fel az ágyról, majd a szekrényéhez rohant és kirántott onnan egy farmert. – Oké, indulok. Nagyjából tíz perc és ott vagyok. Hova menjek? – szorította vállával a füléhez a telefont, hogy közben öltözni tudjon. – Jó. Majd találkozunk! – mondta, majd bontotta a vonalat és az ágyra dobta a mobilját.

– Mi történt? – kérdeztem, de még mindig az ágyon ültem.

– Anyát megműtötték és felébredt – mondta, mikor már sliccét húzta fel.

– Megyek én is – pattantam fel az ágyból, de ő leintett.

– Nem! Nem kellene most velem gyere.

– Miért nem? – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

– Egyedül kell mennem, de sietek vissza – vette fel a földről a pulcsiját, amit még én hajítottam a földre az előbb.

– Maradjak itt... egyedül?

– Hát, igen? – lépett közelebb hozzám. – Vagy vigyelek haza?

– Nem kell. Megvárlak itt. Csak kérlek vigyázz magadra és ne száguldozz annyira! – mondtam neki, mintha a párom lenne, vagy valami.

– Sosem száguldozok – villantotta ki a fogait, majd hátat fordított és a lehető leggyorsabban kisietett a szobából. – Bezárom az ajtót! – kiáltotta el magát, amikor már a bejárathoz ért.

– Rendben! – kiáltottam vissza neki, majd sóhajtottam egy hatalmasat és elterültem a hatalmas ágyon.

Fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni Jungkook házában, amíg rá várok majd. Nem is értem, hogy miért maradtam itt egyáltalán. Meg kellett volna kérnem, hogy vigyem haza, mielőtt visszamegy a kórházba. Most csak itt fogok feküdni és bámulni a plafont ki tudja, hogy hány órán keresztül? Remek. Úgy döntöttem, hogy megkeresem a távirányítót és nézek valamit a tévében, mert akkor lehet, hogy nem fogom halálra unni magam. Az egész szobát átkutattam, de sehol sem találtam a kapcsolót, így végül a fekete képernyőt tanulmányoztam egy darabig. De aztán meguntam, így kimerészkedtem Jungkook szobájából és az emeleten kezdtem nézelődni. A szobáján, illetve a fürdőn kívül máshol még nem jártam, így kicsit félve nyitottam be a lépcsővel szembeni szobába, ami kiderült, hogy igazából egy gardrób tele dobozokkal és mappákkal. De hát pincérként dolgozik, akkor miért kell neki ennyi papír? Túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy sarkon forduljak és elhagyjam a kis szobát, ezért a hozzám legközelebb eső dobozhoz léptem, majd kivettem belőle egy papírt.

"Drogfüggőség fázisai" – állt a lap tetején hatalmas dőlt betűkkel. Hogy mi csoda? Kivettem egy következő lapot, ami szintén ezt a témát dolgozta fel, sőt az utána lévő és az azt követő is. Visszatettem minden lapot, ahonnan kivettem és egy másik dobozhoz léptem, hátha ott mást találok majd.

"Alkoholfüggőség fokozatai" – olvastam fel, szemöldökeimet pedig összeráncoltam. Nem értettem, hogy Jungkooknak miért vannak ilyen részletesen kidolgozva ezek a témák. Talán függősége volt? Vagy valamelyik családtagjának? Nem tudom, de elsőre ez a két dolog jutott eszembe. De az is lehet, hogy érdeklik az ilyen dolgok és csak azért gyűjtötte össze az egyébként hasznos és fontos információkat? Úgy döntöttem, hogy a többi dobozt inkább nem nézem meg, mert ki tudja, hogy mikre bukkannék. Igazából már azt is megbántam, hogy bejöttem ide, sőt azt is, hogy kijöttem Jungkook szobájából. De nem tehetek róla, nem kellett volna itt hagynia egyedül a lakásán.

A konyhában kötöttem ki, majd töltöttem magamnak egy pohár hideg vizet, hiszen rendesen felzaklattak a gardrób szobában olvasottak. Tudom, hogy nem szabadna úgy teóriákat gyártanom, hogy nem is tudom pontosan, hogy miért vannak ilyen papírjai, de attól még bennem van a félelem, hogy saját maga miatt gyűjtötte össze ezeket az információkat. Kicsit bűntudatom volt, amiért kutakodtam a cuccai között, de sajnos a kíváncsiskodásomat nem sikerült kinőnöm. Mivel nagy rendetlenség volt a konyhában, a tányérok hanyagul a mosogatóba voltak dobálva, így úgy döntöttem, hogy elmosogatok, mert még mindig nem tudtam mit kezdeni magammal. Nem gondoltam volna, hogy ennyire unatkozni fogok, de aludni semmiképpen nem szeretnék, mert meg akarom várni Jungkookot. Legszívesebben üzenetekkel zaklatnám, hogy elárulja mi a helyzet a kórházban, de gondolom van elég gondja, így inkább nem akartam zavarni. Fél tíz körül végeztem a mosogatással, majd ismét felmentem a házigazda szobájába. Megkíséreltem ismét megkeresni a tévékapcsolót, hátha becsúszott valami olyan kis lyukba, amit nem vettem észre. Majdnem felnyerítettem, amikor megtaláltam az ágya és a fal között. Ebből is látszik, hogy milyen sokszor tévézhet. Addig kapcsolgattam a csatornákat, amíg rá nem bukkantam Seoyul egyik kedvenc meséjére. Nem tudom, hogy gáz-e, vagy sem, de megszerettem. Annyiszor láttam már, hogy az utóbbi időben megtetszett, szóval ezért is döntöttem úgy, hogy ezt nézem.

Ugrottam egy hatalmasat, amikor meghallottam a bejárati ajtó hangos csapódását. Azt hiszem bealudhattam, mert már fél tizenkettő is elmúlt, amikor ledőltem az ágyra akkor még csak tíz körül lehetett. Hangosan káromkodásra lettem figyelmes, majd hangos csörömpölés zavarta meg az eddigi csendet a házban. Azonnal lerohantam a földszintre, szemeim viszont hatalmasra tágultak, amikor megpillantottam Jungkook vérző öklét, ugyanis teljes erejéből belevert a nappaliban lévő üveges szekrénybe.

– Jungkook! – siettem oda hozza, de csak akkor vettem észre, hogy a szemei vörösek és fel vannak dagadva. – Mi történt? – nyúltam a kezéért, majd miközben arra vártam, hogy valami magyarázatot adjon, a sebét kezdtem tanulmányozni.

Eléggé mély vágások lettek rajta, így mindenképp le kell majd fertőtleníteni. Remélem van valamije, amivel el tudom látni, mert nem szeretném, ha elfertőződnének.

– Mi történt? – pillantottam fel rá, majd megismételtem a kérdésem, amire az előbb nem kaptam választ.

– Az, hogy az egész kórház egy jó nagy szopás! – mondta, mellkasa még mindig gyorsan emelkedett az idegesség miatt. – Elbasztak valamit anya műtéte közben és nem tudják megállapítani, hogy mit. Szerinted ez normális? Egy kurva kórháznak embereket kellene gyógyítania, nem még jobban veszélybe sodorni őket.

– Mi az, hogy nem tudják? – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

– Amikor odaértem a kórházba apa ott zokogott a műtő előtt, mert éppenséggel senki nem volt hajlandó egy árva szót sem mondani neki anya állapotáról, csak azt, hogy valamit elrontottak. Miután kissé kikeltem magamból és lekiabáltam vagy hat nővér fejét, végre megjelent a főorvos és elmondta, hogy újra meg fogják műteni, mert rossz helyen vágták fel a bőrét, vagy mit magyarázott. Nem is igazán tudtam koncentrálni, mert olyan ideges voltam, hogy vissza kellett fognom magam, nehogy behúzzak a dokinak egyet. – szorította össze a fogait és igyekezett visszafogni magát, mert gondolom nem akart még jobban tombolni.

– És most mi lesz? – kérdeztem tőle, mire megvonta a vállait.

– Nem tudom. Megműtik ismét, utána pedig majd kiderül, hogy mi lesz. De nagyon remélem, hogy most már ne rontsanak a helyzeten, mert kinyírom a fődokit és a csicskáit is.

– Mikor műtik?

– Azt hiszem, hogy holnap korán reggel – vett egy mély levegőt, majd lehajtotta a fejét. – Ha tudom, hogy ezek ilyen bénák, akkor nem ide viszem be, az biztos.

– Ezért utálom a kórházakat – sóhajtottam fel, majd megragadtam Jungkook csuklóját és az emelet fele vettem az irányt. – Hol van fertőtlenítő és kötszer?

– A fürdőben.

Bólintott egy aprót, majd némán hagyta, hogy magam után húzzam egészen az emeletig. Leültettem a kádja szélére, majd előpakoltam a szükséges eszközöket és igyekeztem alapos munkát végezni, de azért óvatos is lenni. Tényleg mélyek voltak azok a vágások, de muszáj volt lefertőtleníteni, mert később csak rosszabb lett volna.

– Nem unatkoztál egyedül? – kérdezte, mire megráztam a fejemet.

– Tévéztem és lemosogattam – mosolyodtam el, mire Jungkook ajkai is felfele görbültek.

– Nem kellett volna!

– Unatkoztam, szóval csak azért tettem – mondtam, majd elléptem tőle és visszapakoltam mindent a helyére.

– Köszönöm – tápászkodott fel a kád széléről, majd egy hatalmas ásítás kíséretében közelebb sétált hozzám.

Mielőtt bármit is mondhattam volna, megszüntette a köztünk lévő távolságot és az ajkaimra tapadt. Összekulcsoltam a kezeimet a tarkójánál és úgy bújtam még közelebb hozzá. Már nem volt annyira ismeretlen az érzés, hogy megcsókoljon, hiszen a mai nap folyamán párszor már éreztem ajkait, de esküszöm, hogy nem tudom megunni. A hasam minden egyes alkalommal görcsbe rándul, amiről eddig azt hittem, hogy csak a lányoknál lehetséges, de ezek szerint nem.

– Hiányoztak az ajkaid – jegyezte meg egy pimasz mosoly kíséretében, amikor elhajolt tőlem.

– Csak az ajkaim? – ráncoltam össze a szemöldökeimet, mire kivillantott fogakkal bólintott egy hatalmasat.

– De azok nagyon – jegyezte meg kuncogva, majd megragadta a kezemet és a szobájába vezetett.

– Ugye tudod, hogy tartozol még egy beszélgetéssel? – kérdeztem tőle, mielőtt még elfelejtené, amit ígért.

– Ha felkeltünk és mindketten kialudtuk magunkat, akkor ígérem, hogy mindent átbeszélünk, rendben? – kérdezte, mire mosolyogva bólintottam egy aprót. – Akkor jó éjt! – nyomott egy apró puszit a számra, majd kikapcsolta a tévét, amit véletlen bekapcsolva hagytam, így teljes sötétség telepedett a szobára.