second chance ~ jikook | ✔

52. fejezet

– Seoyul, kincsem, hova tetted a barna dobozt a kocsiból, amin egy nagy maci volt? – kiáltottam el magam, amikor a nappaliban sehol sem találtam a keresett tárgyat, pedig a kislányomat megkértem, hogy a nappaliba tegye le, mert a többi cuccot is oda pakoltuk.

– Felvitte az emeletre, mert most azonnal ki akart pakolni onnan – jelent meg Jungkook, aki nagy valószínűséggel segített Seoyulnak felvinni az emeletre a dobozt, mert egyedül nem bírta volna el.

– Nagyon lelkes – mondtam, miközben megfogtam két dobozt, amiben a ruháim voltak. – Azóta nem bír megmaradni a seggén, mióta közöltem vele, hogy ezentúl ismét itt fogok aludni ebben a házban.

– Ez szerintem teljesen érthető, elvégre eddig alig találkoztatok. Most viszont érzékelte, hogy úgy tűnik innentől több időt lesztek együtt.

– Hát, csak még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy ebben a házban éljünk, ami eredetileg Yuna nevén van és igazából a Seo család bármelyik nap közölheti velünk, hogy menjünk el. – sóhajtottam fel, de azért ügyeltem arra, hogy ne legyek túl hangos, mert nem akartam, hogy a kicsi bármit is meghalljon.

A tárgyalás egy hete volt, Yuna pedig három napja költözött be a pszichiátriára, ahova Yoon ügyvéddel közös megegyezéssel küldtük. Dél-Koreában ez a leghíresebb, rengeteg embert gyógyítottak már meg viszonylag rövid idő alatt, szóval csak reménykedni tudok abban, hogy volt feleségem esetében is ez fog történni. Bármennyire is rossz vége lett a házasságunknak, nem kívánok neki semmi rosszat, csupán azt szeretném, hogy megkapja a megfelelő segítséget és gyógyszereket, amire szüksége van.

Seoyul nem értette, hogy az anyja mégis miért pakolja össze a cuccait, de nem hagytuk őket négyszemközt. Két rendőr is velünk volt, amikor Yuna elköszönt a lányától és megígérte, hogy hamarosan újra látni fogják egymást. Ezután pedig a rendőr autóval szállították el. Seoyul sírt, mert nem tudta, hogy hova viszik Yunát, de szerencsére Jungkookkal le tudtuk nyugtatni, azóta pedig egyszer sem hoztuk fel ezt a témát. Két napig anyáéknál voltunk, utána viszont úgy döntöttem, hogy eleget élősködtem anyámékon, vissza kellene menni a rendes házamba, ami Yuna nélkül rettenetesen üres volt. Annyi minden történt ebben a házban, hogy visszagondolni is félelmetes. Menekülni is akartam innen, ugyanakkor kötődtem a hatalmas házhoz és Seoyul is inkább maradni akart, szóval eldöntöttem, hogy akkor visszaköltözök ide és innentől kezdve kettesben fogunk élni. Nagyon szerettem volna, ha Jungkook is ideköltözne, de nem akartam elsietni a dolgokat, így egyelőre megelégszem annyival, hogy majdnem naponta átjön és együtt töltjük a délutánt.

– Hidd el, hogy Seo papa és mama nem fogja elvenni az unokájuk elől a házat. Lehet, hogy téged nem szeretnek, de Seoyult igen. – mondta Jungkook, én pedig bólintottam egyet, mert igaza volt, Yuna szülei tényleg nagyon szerették a kislányt.

– Oké, rendben van – mondtam, majd nyomtam egy gyors puszit a szájára és megindultam az emelet felé, hogy kipakoljam a ruháimat, mert nem akartam, hogy még jobban összegyűrődjenek.

Szerencsére a kamerák már nem voltak a házban, azokat már azon a napon leszereltük, hogy Yuna elment. Nem akartam, hogy a múltból maradjon bármilyen nyom is, mert új lapot akartam nyitni és magam mögött szerettem volna hagyni a sok vitát és drámát. Új életet akartam kezdeni a kislányommal és Jungkookkal, másra nem is vágytam jobban.

– Nincs kedved elmenni pizzázni, ha kipakoltunk mindent? – kérdezte Jungkook szándékosan egy fokkal hangosabban, hogy a másik szobában lévő Seoyul is tisztán hallja.

– Pizza, pizza, pizza, pizza – rohant be a szobába olyan lendülettel a lányom, hogy Jungkookot majdnem elsodorta magával. – Igen! Szeretnék enni pizzát! Apa, ugye eszünk pizzát? Ha?